Állattenyésztés

Indul az adategyeztetés az állattartók számára

NÉBIH

Az állatok naprakész nyomonkövetése a jelenlegi járványhelyzetben kiemelten fontos. A hatékony járványügyi intézkedések előfeltétele, hogy a hatóság pontos információval rendelkezzen minden állatról, azaz tudja, hogy egy adott tenyészetben hány állatot tartanak. A több tartási hellyel rendelkező állattartóknak legkésőbb 2020. május 15-ig kell nyilatkozniuk a pontos adatokról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) e célra létrehozott elektronikus felületén.

Az állattartókra vonatkozó, módosított TIR rendelet értelmében egy tenyészethez csak egy tartási hely tartozhat, és az egyedileg nyilvántartott állatok a pontos tartózkodási helyükön kell, hogy szerepeljenek az országos adatbázisban. Azoknál a tenyészeteknél, amelyekhez – a korábbi lehetőséggel élve – több tartási hely tartozott, az állattartóknak adategyeztetési kötelezettsége áll fenn, amelynek során nyilatkozniuk kell minden tartási hellyel kapcsolatban, kívánnak-e ott tenyészetet létesíteni. Szintén a járványvédelmet segíti a nem ENAR köteles fajok esetén azok állatlétszámának bejelentése tartási helyenként.

A kötelező adategyeztetés módjáról és a részletes tudnivalókról a Nébih honlapján tájékozódhatnak az érintettek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egységesítés a szarvasmarha-genetikában: új irányt mutat az EU

2025. augusztus 17. 14:10

Az Európai Unió új, egységes tenyészérték-rendszert vezet be, amely forradalmasíthatja a szarvasmarhatenyésztést.

Minőségi bála: szívvel-lélekkel-tapasztalattal + videó

2025. augusztus 5. 16:10

Komjáthi Gábor hazánk legnívósabb lovardáit, és egyik legszínvonalasabb tejelő tehenészetét látja el bálákkal, és garanciát is vállal.

Megelőzés a kulcs: az oltás időpontja dönt

2025. július 28. 16:10

A szarvasmarhák légzőszervi betegségének visszaszorítása a borjak választás előtti elővakcinázásával jelentős előnyt jelent.

Hazánk újra madárinfluenza‑mentes – mit jelent ez a gyakorlatban?

2025. július 22. 08:10

Július 5-től hazánk hivatalosan is mentes a madárinfluenzától – ez fontos mérföldkő az állattenyésztők és az exportpiacok számára.

Az állattartónak biztonságérzet, hogy egy New Holland traktor a középkategóriában sem veszi félvállról a teljesítményt és a felszereltséget – gazdariport

2024. október 15. 14:40

A New Holland traktorok teljesítménykategóriától függetlenül követik a trendeket, anélkül, hogy túlbonyolítanák a dolgokat.

A sertésállomány a nagyméretű gazdaságoknál koncentrálódik

2022. február 20. 04:36

A sertést tartó gazdaságok száma 67 százalékkal visszaesett 2020-ra, és alig haladta meg a 48 ezret.

Támogatás a fertőzött állattartó telepek újraindításához

2025. augusztus 15. 11:10

Akár 50 millió forintos támogatás is igényelhető a ragadós száj- és körömfájással sújtott állattartó telepek fejlesztésére.

Újabb pályázat az állatbetegségek megelőzéséért

2025. május 23. 15:20

Június 25-től pályázhatnak a szarvasmarha-, juh- és kecsketartók járványvédelmi beruházásokra – akár 70%-os támogatással.