Állattenyésztés

A sertésállomány a nagyméretű gazdaságoknál koncentrálódik

Agrofórum Online

2020-ban a sertésállomány darabszáma 2,9 millió volt Magyarországon, 2010-hez képest 7,4 százalékkal lett kevesebb. Az anyakoca-állomány nagysága 169 ezer volt, negyedére zsugorodott 2010 óta.

A sertést tartó gazdaságok száma 67 százalékkal visszaesett 2020-ra, és alig haladta meg a 48 ezret. A kis, néhány sertést tartó gazdaságok száma csökkent a legnagyobb mértékben. A sertésállomány nagysága a legfeljebb 10 egyedet tartóknál 391 ezerről 128 ezerre csökkent egy évtized alatt. Mindezek hatására a sertéstartó gazdaságok átlagos állománya 2020-ban 60 darabra nőtt – derült ki az Agrárcenzus 2020 végleges eredményeiből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég tett közzé. A teljes körű mezőgazdasági adatösszeírást tíz évente végzik el.

A sertéstartó gazdaságok 32 százalékát 65 éves vagy a feletti személy irányítja, ez valamivel alacsonyabb arány, mint az összes gazdaságra jellemző 35 százalék. A 40 év alatti fiatal irányítók aránya mintegy 9 százalék. A sertéstartók 18 százalékának van legalább középfokú végzettsége, 70 százalékuk pedig csak gyakorlati tapasztalattal rendelkezik.

A sertésállomány nagysága a legalább 100 egyedet tartóknál emelkedett, az állománynövekedés együttesen 8,4 százalék volt. 2020-ban az állomány 84 százalékát a legalább 1000 sertést tartó gazdaságoknál tartották. Utóbbiakban az állomány nagyság tíz év alatt 2,24 millióról 2,45 millióra nőtt.

Békés és Bács-Kiskun megye sertésállománya országos szinten is kiemelkedő (11, illetve 10 százalék). Észak-Alföld megyéi közül elsősorban Hajdú-Bihar megye a meghatározó, itt található a teljes állomány 15 százaléka. Dunántúlon Baranya megyében a teljes állomány 9,3, Tolna megyében 6,8 százaléka található.

A sertéstartók által használt mezőgazdasági területre vetítve jelentős a sertésállomány Komárom-Esztergom megyében is. Mivel itt kevés az általuk használt mezőgazdasági terület, száz hektár mezőgazdasági területre állategységben kifejezve 395 sertés jut, míg a legnagyobb sertésállománnyal rendelkező Hajdú-Bihar megyében 220.

Kiemelt kép: Unsplash

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Speciális állatállomással bővült a MATE Embrió-átültető Központja

2022. szeptember 20. 11:32

Speciális állatállomással bővült a MATE Kaposvári Campusán működő Embrió-átültető Központ.

A rovarevés nem menti meg a Földet, jobb, ha ezzel tisztában vagyunk

2023. július 29. 15:10

Mintegy 2 milliárd ember étrendjében máris szerepet kapnak a rovarok – de vajon érdemes globálisan is fehérjeforrásként tekinteni rájuk?

A jövő húsételeinek nagyobb része nem lesz állati eredetű!

2019. június 22. 11:20

Az előrejelzések szerint 2040 húsételeinek 35 százaléka sejtkultúra-tenyészetekből, 25 százaléka pedig növényi pótlékokból fog állni.

Megdöbbentő: az állattenyésztés nyeli el az uniós agrártámogatások 82 százalékát

2024. április 8. 13:40

Az állattartás és a takarmány-előállítás szívja fel az uniós mezőgazdasági támogatások bő négyötödét. Mindez azért is fájó, mert az ágazati termékek tizede az EU-n kívüli piacokon köt ki.