Állattenyésztés

Komoly mennyiségben vásárolt élőállatot hazánktól Kazahsztán

MTI

Sikertörténet a magyar-kazah agrár-kapcsolatokban, hogy az év eleje óta csaknem 300 ezer élőállatot vásárolt az ázsiai ország Magyarországtól - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, miután Kazahsztán fővárosában találkozott Gulmira Iszajeva agrárminiszter-helyettessel.

A KKM hétfői közleménye szerint Budai Gyula közölte, hogy a magyar kivitel 294 490 naposcsibéből, 340 kecskéből és 53 szarvasmarhából áll. A vásárlásra a kazahsztáni gazdálkodók többször is kérték az ottani mezőgazdasági tárcát, mivel a magyar élőállatok kiváló minőségűek – tette hozzá.

A miniszteri biztos beszámolt arról, hogy a kazah agrárminisztérium vezetői szorosabb együttműködést és közös fejlesztési projekteket szorgalmaznak. Az erről szóló megállapodást várhatóan novemberben írhatják alá.

Budai Gyula hangsúlyozta, hogy Kazahsztán 2018 és 2027 között egymillió szarvasmarha importját tervezi, mezőgazdaságát pedig 800 millió dollárból fejleszti, a magyar agrárium előtt tehát jó üzleti lehetőségek állnak a 18 milliós közép-ázsiai országban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Minőségi bála: szívvel-lélekkel-tapasztalattal + videó

2025. augusztus 5. 16:10

Komjáthi Gábor hazánk legnívósabb lovardáit, és egyik legszínvonalasabb tejelő tehenészetét látja el bálákkal, és garanciát is vállal.

Megelőzés a kulcs: az oltás időpontja dönt

2025. július 28. 16:10

A szarvasmarhák légzőszervi betegségének visszaszorítása a borjak választás előtti elővakcinázásával jelentős előnyt jelent.

Hazánk újra madárinfluenza‑mentes – mit jelent ez a gyakorlatban?

2025. július 22. 08:10

Július 5-től hazánk hivatalosan is mentes a madárinfluenzától – ez fontos mérföldkő az állattenyésztők és az exportpiacok számára.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Az élőmarha-export 18 százalékkal csökkent 2023-ban

2024. március 14. 16:10

Az AKI statisztikai adatai szerint 2024 januárjában a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve 13 százalékkal csökkent a 2023. januári mennyiséghez képest.

Folytatódott a szarvasmarha-állomány növekedése

2019. március 11. 12:02

A mezőgazdasági ágazat egyik meghatározó termelési ága a szarvasmarha-tenyésztés és tejtermelés, amely a teljes mezőgazdasági kibocsátás egytizedét és az állattenyésztés termelési értékének közel egyharmadát teszi ki.

NAV árverésen vehetünk szarvasmarhákat

2022. június 19. 08:12

A szarvasmarhákra fajtánként lehet licitálni, közöttük előfordul aberdeen angus és hereford is. Az állatok átlagosan 1-1,5 évesek.

Nehéz lesz a szarvasmarha-ágazatnak a kibocsátáscsökkentés

2024. június 24. 10:10

A mezőgazdaság a legnagyobb metánkibocsátó, emiatt ütköznek a környezetvédelmi és a termelői érdekek. Ki fizesse meg a kibocsátáscsökkentés árát?