20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Állattenyésztés

Kötelező vizsgához köthetik a méhészek működését

Agrofórum Online

Kötelező vizsgához köthetik a méhészek működését, mert az ágazatba tucatjával lépnek be nagyon alacsony képzettségű új szereplők – tudta meg a Magyar Idők.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szerint részben a szaktudás hiánya okolható azért, hogy az elmúlt hónapokban a hazai méhcsaládok harmada elpusztult. Bár a méhészek folyamatosan dolgoznak az állomány visszaállításán, már biztos, hogy idén kevesebb méz kerül a kaptárakba.

Nehéz évre készülnek az idén a hazai méhészek: amellett, hogy az árak még mindig nagyon alacsonyak, a méhcsaládok száma is drasztikusan csökkent. Az állomány csaknem 30-40 százaléka pusztult el az elmúlt hónapokban – mondta el a Magyar Időknek Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. A szakember szerint mindez elsősorban a rendkívül hideg télnek és az ázsiai méhatka, más néven varroa atka pusztító hatásának tudható be.

– A szokatlanul zord időjárás önmagában nem okozott volna gondot, a méhek szervezete azonban a betegségek miatt nagyon legyengült, ezért nem élték túl a telet – magyarázta. Ebben az is szerepet játszott, hogy a méhek nyár végén nem tudtak megfelelő téli táplálékot elraktározni.

A gazdálkodóknak az új európai uniós szabályok szerint ökológiai célterületet kell kijelölniük, ahol – másodvetésben – a zöldítési feltételeknek megfelelő növényeket vetnek. Az ősszel virágzó repce- vagy mustártáblák ugyanakkor eltérnek a normális rendtől, a méhek pedig ahelyett, hogy a megszokott helyről gyűjtenék be az értékes táplálékot, olyan nektárt szednek össze, amely nem elég az átteleléshez.

Ennél nagyobb problémát jelent a varroa atka jelenléte, az 1978-ban, Ázsiá­ból érkezett parazita felel a legtöbb méh­pusztulásért. Bross Péter szerint Szlovákiából, Szlovéniából és Romániából is hasonló mértékű károkról érkeztek jelentések az elmúlt időszakban.

A kártevő elleni védekezésre 2004-es európai uniós csatlakozásunk óta támogatást kapnak a gazdák, ennek ellenére máig nem sikerült megbirkózni a betegséggel. Bross Péter szerint ennek oka főként az, hogy nincsenek olyan szerek, amelyekkel hatékonyan lehetne elpusztítani a parazitát. Annyira komplex az atka elleni védekezés, hogy a legálisan kapható rovarölők csak gyérítik az atkát, de kiir­tani nem lehet őket.

– Hiába támogatja az EU méhcsaládonként öt euróval a védekezést, ha a készítmények hatástalanok – emelte ki, majd megjegyezte: az állatgyógyászati készítményeket gyártó cégek szempontjából a méhészeti ágazat nagyon kicsi, ezért nem fektetnek elegendő pénzt és energiát a fejlesztésekbe.

Éppen ezért az Európai Uniónak a nagy gyógyszergyártó cégek kutatásait kellene támogatnia. Ha hosszú távon nem találnak megoldást az ágazat problémájára, az uniós méztermés hamarosan zuhanórepülésbe kezdhet.

A fejlesztések mellett megfelelő szaktudásra is szükség van a védekezéshez. Bross Péter szerint ugyanis az elmúlt tíz évben nagyon sok új szereplő lépett piacra, a nem megfelelően képzett méhészek pedig azzal sincsenek tisztában, hogy miként kell meg­óvni a méhcsaládokat a kártevőktől.

– Óriási hiba, hogy ma bárki elkezdhet méhészkedni, holott tulajdonképpen veszélyes üzemről van szó. A hozzáértés hiányával pedig a kóklerek nemcsak a saját egészségüket, hanem más méhészeket és a méhcsaládok állapotát is veszélyeztetik – hívta fel a figyelmet. Annak érdekében, hogy javuljon a méhésztársadalom képzettsége, a jövőben vizsgához köthetik az ilyen irányú vállalkozás elindítását.

A szabályozás bevezetésének részleteiről jelenleg is tart az egyeztetés az egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium között. Bross Péter szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a méhészkedést kötelező minimumvizsgához kötik majd, ahol méhegészségügyi és jogszabályi ismeretekről kell számot adniuk a leendő ágazati szereplőknek.

A méhészek igyekeznek visszaállítani a családszámot, ami május végére, június elejére sikerülhet. Ennek ellenére már biztos, hogy az idén kevesebb méz kerülhet a hazai kaptárakba. A legnagyobb hiány a korai virág­zású fajtáknál jelentkezhet, a repce és az akác eseté­ben már nem lehet megfelelő gyorsasággal helyreállítani a termelő méhek állományát. Közepesnél jobb év ebből a két fajtából még kimagaslóan jó termés esetén sem lehet.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

Lesz elég méz a belföldi fogyasztásra

2020. október 6. 07:37

A magyar méztermelés általában nemcsak a teljes hazai fogyasztást fedezi, hanem jelentős, 17,5-23,5 ezer tonna körüli mennyiségben exportálnak is.

Keddig pályázható a méh állatjóléti támogatás

2022. július 17. 10:38

A támogatási kérelmeket a méhészek még 2022. július 19-ig nyújthatják be.

Edukációs kampánnyal, országos aktivitásokkal a beporzók védelméért

2023. május 18. 15:02

Idén is támogatja az Országos Magyar Méhészeti Egyesület munkáját a SIÓ.

120 éve a hazai méhészet szolgálatában

2022. június 2. 13:21

A Gödöllői Arborétum szomszédságában fekvő, saját méhállománnyal is rendelkező osztály pontosan 120 éve, hogy a hazai méhészet szolgálatában áll.