31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Állattenyésztés

Megpróbálták elcsalni a szavazást, de végül meglett a győztes

Magyar Haltani Társaság

A 2019-es év hala megválasztása a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés mellett zajlott le. A szervezők öröme azonban mégsem felhőtlen, mert valaki meg nem engedett módon igyekezett befolyásolni az eredményt. A szavazatok száma azonban a sebes pisztrángra leadott 2130 szabálytalan szavazat levonásával is meghaladta a tízezret, összesen 11 483-an voksoltak.

A szavazatok legnagyobb részét a vörösszárnyú keszeg kapta (44%), második helyen a szivárványos ökle végzett (32%), a sebes pisztráng harmadik lett (24%).

A győztes vörösszárnyú keszeg, amely a „Hej halászok, halászok” kezdetű népdalnak is főszereplője, egyike legszebb halainknak. Formás testét ezüstös pikkelyek fedik, alsó úszói pedig, köztük a „szárnyai”, azaz a mellúszói, általában élénkvörösek. Fölfelé nyíló szája elárulja, hogy táplálékát nem a mederfenéken, hanem a magasabb vízrétegekben, olykor a víz felszínén keresi.

A vörösszárnyú keszeg, a védett szivárványos ökle és a sebes pisztráng

Kedveli az apróbb gerinctelen állatokat is, de táplálékának nagyobb részét növények, pl. fonalas algák, fiatal hajtások, rügyek, magvak teszik ki. Mindebből következik, hogy kedvelt élőhelyei a sekély, növényzetben gazdag állóvizek, a holtágak és mocsarak, de kisebb számban a lassú folyóvizekben is előfordul.

Magyarországon a hegyi patakok és a kifejezetten gyors folyószakaszok kivételével szinte mindenütt megtalálható. Népszerűségéhez a széles körű elterjedés mellett az is hozzájárul, hogy nagyon sok kezdő horgásznak ez volt az első zsákmánya. Sűrűn irdalva és jól átsütve kitűnő halétel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

Nem ette meg a ponty az áfá-t!

2018. szeptember 26. 09:41

Hiába csökkent az év elején a fogyasztási célú hal adókulcsa 5 százalékra, mindez nem érzékelhető a fogyasztók számára. Vagy mégis? Lévai Ferenccel, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivőjével a hal piaci pozícióján túl a támogatásokról, illetve vízkészletjárulékról is beszélgettünk.

Miért pont a ponty?

2018. június 27. 09:06

A beérkezett és a feldolgozott adatok alapján 2017-ben a halastó művelési ágban 29604 hektár tóterület szerepelt az adatgyűjtés nyilvántartásában, ebből az üzemelt tóterület nagysága 26065 hektárvolt.

Hal- és zöldségtermelés egyszerre - jön az intelligens akvapóniás rendszer

2021. április 24. 16:01

A halnevelés és növénytermesztés párhuzamos megvalósítása nagy kihívást jelent, megoldást hozhat a svédek intelligens vezérlőrendszere.

Halpéntek: Újabb program segíti a halfogyasztás népszerűsítését

2020. október 15. 11:58

Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a halhúsminőségi kérdésekre, a kitűnő haltermékek elismerésére, melynek része a földrajzi árujelzők létrehozása és a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy kialakítása is.