Állattenyésztés
Állattenyésztés

Megszavazták, kerítés épül Dánia és Németország között

Megszavazták, kerítés épül Dánia és Németország között

Dániában döntött a parlament arról, hogy egy 68 km hosszú szakaszon kerítést építenek a német határ mentén annak érdekében, hogy megvédjék a helyi sertéságazatot az afrikai sertéspestis terjedésétől - írja a bbc.hu cikkére hivatkozva az Erdő-Mező erdészeti hírportál. Az intézkedés természetesen nem örvend osztatlan népszerűségnek, a környezetvédők például kételkednek abban, hogy a kerítés megállítja a fertőzött vaddisznókat. Az építési munkálatok várhatóan ősszel kezdődnek.

A tervek szerint a kerítés 1,5 méter magas lesz, illetve 50 cm mélyre a földbe is beássák, hogy az állatok ne tudják kitúrni. A törvényhozók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a korlátozás nem fogja érinteni az utakat, a schengeni országba továbbra is zökkenőmentesen lehet majd eljutni. A teljes műveletre a kormány 80 millió dán koronát, vagyis nagyjából 11 millió eurót különít el.

Hans Kristensen szakértő szerint ugyanakkor a kerítés nem éri majd el a célját. Ahol ugyanis a kerítés húzódik, ott a vaddisznók kevésbé mozognak a két ország között, a nagyobb sűrűség a keleti országrésznél figyelhető meg, ahol a vadháló a Flensburg-fjordnál véget ér. Azon viszont az állatok képesek átúszni.

Jakab Ellemann-Jensen környezetvédelmi miniszter úgy véli, hogy az afrikai sertéspestis megjelenésének kockázata katasztrofális lehet Dánia milliárd eurós sertésipara számára. Bár sokan azzal érvelnek, hogy a legközelebbi ASP-vel fertőzött helyszín Lengyelország keleti részén található. Az erdészeti portál ugyanakkor megjegyzi: nagy kockázatot jelent az ágazat számára, hogy a szállítás során a járművek, illetve a húskészítmények is lehetnek szennyezettek, amin a kerítés nem segít.

A WWF mindeközben arra is felhívja a figyelmet, hogy a kerítés nemcsak a vaddisznók mozgását fogja korlátozni, hanem számos más fajra is negatív hatással lesz. Ilyen például a vidra, a farkas, a róka vagy a szarvas.

Újra gyilkolt az afrikai sertéspestis Borsod megyében

Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását.

A magyar állattenyésztés nem elégíti ki a hazai húsipari igényeket

A válságos évek azonban nem múltak el nyomtalanul, a magyar agrárium nem tud annyi nyersanyagot előállítani, amennyire a gyártóknak szükségük lenne.

Madárinfluenza járvány esetén Thaiföld is alkalmazza a regionalizációt

A döntés értelmében immár Thaiföld is elismeri a magyar állategészségügyi szolgálat által nyújtott biztosítékokat a baromfitermékekre vonatkozóan.

Megpróbálták elcsalni a szavazást, de végül meglett a győztes

A szavazatok legnagyobb részét a vörösszárnyú keszeg kapta, második helyen a szivárványos ökle végzett, a sebes pisztráng harmadik let.

Búzapiac: szűk mozgástér maradt a drágulásra

A kukorica árában már nincs tartalék, és a búzáé is alig nőhet, tavasszal pedig kisebb korrekció következhet be Fórián Zoltán, az Erste Bank Agrár Kompetencia Központjának vezetője szerint.

2018. november 30. 08:36

62 malacot loptak el egy sertéstelepről

Az ügyészség a szabadlábon lévő, büntetlen előéletű férfiakkal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, és az okozott kár megtérítését indítványozza.

2018. április 25. 11:20

A Tiszaföldváron elhullott sertések nem voltak afrikai sertéspestissel fertőzöttek

Mind az európai uniós, mind pedig a hazai jogszabályok alapján az állati eredetű mellékterméket – különösen az elhullott állatok tetemét – az üzemeltető köteles elszállíttatni, illetve az ártalmatlanításról gondoskodni.

2018. szeptember 14. 10:48

Áremelkedés várható a sertéspiacon

Míg a sertéspestis egyelőre nem hozott komolyabb változást a piacon, az egész gazdaságot fojtogató munkaerőhiány mellett a takarmányárak is egyre több termelőnek okoznak fejfájást.

2018. szeptember 27. 12:11