Állattenyésztés

Mi alapján alakul ki rangsor a családi kutyáknál?

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói új módszerrel vizsgálták családi kutyák hierarchiáját, eredményeikről az Animal Cognition folyóiratban számoltak be.

„Az én kutyám nagyon domináns!” – hallani gyakran a kutyatartók körében. A dominancia értelmezése azonban pszichológiai és etológiai értelemben eltérő. Míg a humánpszichológiában a dominancia inkább az egyedre jellemző személyiségvonás, az etológiában a domináns pozíció csak úgy értelmezhető, mint az erőforrásokért folytatott vetélkedésben rendszerint nyertes egyed által megszerzett rang.

Mivel a családi kutyák mindent megkapnak gazdájuktól és így nem kell versenyezniük az erőforrásokért, felmerül a kérdés, vajon ők alakítanak-e ki rangsort, és ha igen, miért van erre szükségük.

Csoportosan élő kutyák körében korábbi vizsgálatok már feltártak alá- és fölérendeltségre utaló viselkedésformákat és ezekre épülő kapcsolatrendszereket.

Nem csak versenyhelyzetben reagálnak máshogy

„Családi kutyák esetében találtunk olyan jeleket, hogy a gazdájuk által feltételezett rangjuk összefüggésben áll bizonyos jellemvonásokkal. További vizsgálatainkból kiderült, hogy az alá-, illetve fölérendelt kutyák olyan helyzetekben is másként viselkedhetnek, amelyek nem tartalmaznak versenyhelyzetet: például amikor egy másik kutyától vagy éppen egy embertől kellett tanulniuk. Mindez arra utal, hogy a kutyák közötti rangsorviszonyokat igenis fontos lehet kutatni” – mondta Vékony Kata doktorandusz, a tanulmány első szerzője.

A családi kutyák közötti rangsor kutatása azonban nehéz terep, a szakértők nem tölthetnek heteket a kiszemelt gazdák otthonában, hogy a kutyák viselkedését tanulmányozzák. Emiatt váltak népszerűvé a kérdőíves módszerek, ahol a gazdáktól gyűjtött információ alapján állapítják meg, melyik lehet a magasabb vagy épp alacsonyabb rangú eb.

A kérdőíves módszerek megbízhatóságát is tesztelték

A kérdőíves módszerek megbízhatósága azonban mindig vet fel kételyeket, az ELTE kutatói ezért kifejlesztették az úgynevezett DRA-Q nyolckérdéses módszert, melyben a gazdák a rang három dimenzióját jellemezhették a kutyák mindennapos viselkedése alapján: formális rang a behódoló viselkedések alapján, kompetitív rang az erőforrások körüli viselkedések alapján és vezetés/csoportvédelem jellegű rang.

A kérdésekre adott válaszokból minden kutyára kiszámoltak egy rangsorpontszámot. Ugyanakkor továbbra is kérdés maradt, hogy ez a pontszám mennyire tükrözi az együtt élő kutyák közötti dominanciaviszonyokat.

Ennek eldöntésére két viselkedéstesztet (játékbirtoklás és üdvözlés) végeztek el azokkal a kutyapárokkal, melyeknél a gazdák korábban kitöltötték a rangsorról szóló kérdőívet, az eredményeket pedig összevetették a korábbi pontszámokkal. Így megerősítést nyert, hogy a DRA-Q kérdőív biológiailag releváns módon írta le a kutyák közötti rangsorviszonyokat.

A juhászkutyák, mint a képen látható border collie-k és shetlandi juhászok, általában szociális természetű fajták
A juhászkutyák, mint a képen látható border collie-k és shetlandi juhászok, általában szociális természetű fajták (fotó: Novák Judit)

A stabil rangsor csökkenti az agressziót

A magasabb összpontszámú kutyák, valamint a háromféle rangsorjellegből kettőben magasabb pontot elérő egyedek a „játékbirtoklás” teszt során eldobott labdát és élelemmel töltött játékot előbb szerezték meg és tovább birtokolták, mint az alacsonyabb rangú társaik. A teszt során egyszer sem figyeltek meg összezördüléseket a részt vevő kutyák között, ami a rangsor agressziócsökkentő szerepét erősíti meg.

Az „üdvözlés” tesztben a magasabb rangsorpontszámú kutyák kevesebb behódoló viselkedést mutattak (pl. a másik kutya szájának nyaldosása), és két rangsorösszetevő esetén is a magasabb részpontszám előrevetítette a több domináns viselkedés megjelenését (pl. a másik kutya „fölé állást”).

Vizsgálatunk alátámasztotta, hogy a DRA-Q kérdőív alkalmas nemcsak az alá- és fölérendelt kutya beazonosítására, hanem kvantitatív jellegéből adódóan nagyobb kutyacsoportoknál is alkalmazható a rangsorviszonyok jellemzésére, valamint a rangviszonyok egyértelműségének leírására – mondta Vékony Kata.

Az eddigi etológiai vizsgálatok más fajoknál már kimutatták, hogy a hierarchiában elfoglalt pozíció komplex tényezőkön múlik, melyek nem függetlenek egymástól, de nem is teljesen átfedők.

„Jelen munkánk megmutatta, hogy a családi kutyák esetében is hasonló a helyzet. A különféle rangsorjellemzők más és más szituációkban juthatnak érvényre. A tanulság az, hogy míg a rangsor valóban hasznos leírója lehet a kutyák viselkedésének bizonyos helyzetekben, a dominancia, avagy rang nem feltétlenül egy mindent vagy semmit tulajdonság, amivel mindent és bármit magyarázhatunk a kutyák magatartásával kapcsolatban” – összegezte Pongrácz Péter habilitált egyetemi docens, a kutatás vezetője.

(Forrás: Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Elképesztő felfedezés a szarvasmarhákról, a kutatók már dolgoznak a problémán

2025. december 25. 16:10

A kormány támogatja az üvegház hatású dinitrogén-oxid kibocsátásának csökkentését elősegítő eszközök fejlesztését.

Borzasztó dologra derült fény, a mesterséges intelligencia is tettestárs benne

2025. december 23. 16:10

A baromfitenyésztésben és tojástermelésben már most kézzelfogható előnyöket kínál a mesterséges intelligencia alkalmazása a humán dolgozókhoz képest.

Új fertőzés terjed a macskák között, kétharmaduknál elhullást okoz

2025. december 22. 16:10

A madárinfluenza vírusa rendkívül változékony, előfordul, hogy madarakon kívül más fajokat is megbetegít. Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Nébih és ROKK együttműködés az állatkínzás és az állatviadalok ellen

2021. január 17. 10:37

A Nébih és a ROKK egyaránt kiemelt fontosságúnak tartja az állatkínzások számának jelentős csökkentését, illetve az illegális kutyaviadalok felszámolását.

Mindent a veszettségről

2022. március 13. 07:36

A veszettség hazánkban ritka betegség, hála a sikeres megelőzésének. A fertőzés terjedésére létrehozott programok és figyelemfelhívások évről évre megteszik a hatásukat, így ritka esetben hallunk róla. Mégis, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy mikor találkozunk beteg állattal, milyen tüneteket mutathat a fertőzött háziállatunk, és mikor kell nekünk, embereknek orvoshoz fordulnunk.

53 ezer hektáron gazdálkodik egyedül egy nő, így csinálja

2025. november 3. 09:10

A mezőgazdaságban nincsenek szabadnapok és ünnepnapok, folyamatos robotolás a munka, nőként pedig kétszer olyan nehéz érvényesülni benne.

Kutyáink és macskáink ivartalanítása – a leggyakoribb kérdések és tévhitek

2025. július 28. 05:40

Az vitán felül áll, hogy állatorvosi és állatvédelmi szempontból is számos egészségügyi előnnyel jár a kutya és a macska ivartalanítása, de nem szabad felkészületlenül berontanunk az állatorvosi rendelőbe!