-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Állattenyésztés

Nébih: a törpeszúnyogok ismét terjeszthetik a kéknyelv betegséget

Agrofórum Online

A törpeszúnyogok megjelenésével a kérődző állatok között terjedő kéknyelv betegség ismételt előfordulása és további terjedése várható Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.

A hivatal tájékoztatása szerint a rovartani vizsgálatok eredményei alapján vége Magyarországon a kéknyelv betegség szempontjából az úgynevezett vektormentes időszaknak, amit az állatszállításoknál kell figyelembe venni. A szezonálisan vektormentes periódus az év azon szakasza, amikor a kedvező időjárási körülmények miatt a kéknyelv betegség terjesztéséért felelős törpeszúnyog fajok aktivitása a kritikus szint alá csökken. Ilyenkor a fertőzést közvetítő szúnyogok eltűntével a betegség terjedése is megáll – közöli honlapján a hivatal. Hozzátették, továbbra is érvényes az országos főállatorvos kéknyelv betegség elleni vakcinázásra vonatkozó határozata.

A vakcinázás egy kötelező és egy önkéntes részből áll. Az esetleges új kitöréssel érintett állattartó gazdaságokban a hatóság – állami költségen – kötelező jelleggel vakcinázni fog minden betegségre fogékony egészséges állatot. Emellett – mivel Magyarország teljes területe 2015 novemberétől egy egységes védőzónának minősül -, megelőzésképpen, önkéntes alapon, az állattartók is vakcináztathatják állataikat.

A vektormentes időszak végével és a vakcinázás engedélyezésével az állatszállításra vonatkozó szabályok részben módosulnak. Így a továbbtartásra Magyarországról az unió kéknyelv betegségmentes területeire, illetve megfigyelési körzeteibe csak olyan kérődző szállítható, amely a kéknyelv betegség elleni védőoltásban részesült; vagy a laboratóriumi vizsgálat kimutatta, hogy már átvészelte a betegséget; vagy a szállítás előtt jóváhagyott vektormentes létesítményben tartózkodott.

Továbbá figyelembe kell venni, hogy az azonnali vágásra történő szállítás, illetve azonos besorolású körzeten belüli szállítás esetén a feltételek változatlanok. Így a harmadik országba irányuló szállításoknál továbbra is a fogadó ország követelményeinek megfelelően történhet a szállítás.

Az eddigi tapasztalatok alapján a vektormentes időszak újbóli kezdete 2017. negyedik negyedévében várható. A Nébih továbbra is kéri a szarvasmarhát, juhot vagy kecskét tartó gazdákat, hogy a kéknyelv betegség tüneteire fokozottan figyeljenek, és gyanú esetén haladéktalanul értesítsék állatorvosukat – tartalmazza a közlemény.

A kéknyelv betegség törpeszúnyogok által terjesztett fertőző, de állatról állatra közvetlenül nem terjedő vírusos állatbetegség, amely a házi és vadon élő kérődző állatokat – szarvasmarha, juh, kecske, szarvasfélék – támadja meg. A betegség súlyossága eltérő a különböző fajok körében.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A tojásba is képesek bemászni ezek a férgek, ügyeljünk a jelekre

2025. december 29. 09:10

A fogyasztók elé ritkán kerülnek sérült vagy szépséghibás nagyüzemi tojások, ám a ház körüli tyúkudvarokban alkalmanként találkozhatunk ilyenekkel.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Kacsatetemekkel etették a sertéseket, lecsapott a Nébih - Képek a telepről

2018. december 4. 08:27

A telepen nevelt sertések jelöletlenek voltak, eredetük és állategészségügyi állapotuk egyaránt ismeretlen.

Ma indul a vadon élő rókák veszettség elleni immunizálási kampánya

2019. március 29. 10:02

A programnak köszönhetően napjainkra elvétve fordul elő a betegség Magyarországon, utoljára 2017 márciusában találtak fertőzött állatokat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Három vármegye, három vírus: soha nem volt ennyire fontos a járványvédelem

2025. november 13. 14:10

Egy hét alatt három súlyos állatbetegség jelent meg Magyarországon. Mi áll a terjedés mögött, és mit tehetnek az állattartók?

Már a regionalizáció elve érvényesül a Japán baromfi piacon

2018. július 5. 11:22

A 2018. július 4-ével hatályba lépett megállapodás értelmében, egy jövőbeni madárinfluenza járvány kitörése esetén nem Magyarország egészéről, hanem csak a betegséggel érintett közigazgatási területekről korlátozzák a baromfi termékek Japán piacra történő szállítását.