Állattenyésztés

Négymillió csirke pusztult el víz és táplálék nélkül egy ukrán farmon

Agrofórum Online

Európa legnagyobb baromfifarmja Ukrajna oroszok által megszállt területén, a Fekete-tenger partvidékén található, itt csaknem négymillió csirke pusztult el szomjúság és éhezés következtében a háborúja során. Andrij Csirkov üzemvezetőre hárult a hátrahagyott katasztrófa felszámolása.

A háború már jelentősen megzavarta az ukrán búza-, napraforgóolaj- és egyéb termékek esetében a bőséges exportot, ami megnövelte a globális élelmiszerköltségeket. Leállt a termelés a Csornobaivske csirkefarmon is, amely Ukrajna déli részén található, és amely vidéken a legsúlyosabb harcok zajlottak. Jellemzően évente körülbelül egymilliárd tojást exportált a létesítmény.

A „csirkegyár” nehézségei szimbolizálják azt a szélesebb körű hatást, amelyet Oroszország inváziója gyakorol Ukrajna mezőgazdaságára. Az ország élelmiszeripara nemcsak a világ ellátásában játszik döntő szerepet, hanem az ország gazdaságának legnagyobb részterülete is.

A közelmúltban Csirkov úr mély gödröket ásott, hogy eltemesse az elhullott állatokat, és megpróbálta megvédeni a helyi vízkészleteket a szennyeződésektől, miközben kockára tette az egészségét a tetemek és az orosz katonák között. Elmondta, hogy még rá is lőttek.„Nem jó az összkép” – mondta a Kherson városa melletti farmról. „Elvisszük a tetemeket és elássuk.”

Az orosz erők február 26-án, inváziójuk harmadik napján haladtak át az érintett területen. Amikor a katonák megérkeztek a farmra, szinte az összes járművet ellopták, és személyes tulajdont zsákmányoltak a irodából is – mondta Csirkov úr. „Csak jöttek, és elvették a kulcsokat a géppuskával fenyegetőzve, nem volt diskurzus” – mondta.

Oroszország tagadta, hogy civileket célzott volna meg. Másnap a szomszédos városból a csirkéknek takarmányt szállító teherautókat leállították, így Mr. Csirkovnak mindössze két napnyi készlete maradt. Csirkov úr és egy kollégája vett két teherautót, és a legközelebbi takarmánygyárba mentek friss készletekért. A visszaúton orosz katonák lőttek rájuk – mondta. „Nem kockáztattuk tovább, hogy visszamenjünk” – mondta.

A munkások elkezdtek csirkéket és tojásokat adni más helyi gazdáknak és bárkinek, aki megfordult a farmon, amely Ukrajna egyik legnagyobb mezőgazdasági vállalata, az Avangardco IPL tulajdonában van. Gyorsan szétosztottak 1,45 millió tojást és 90 000 csirkét – mondta Vadim Tolpeco, az Avangardco elnökének tanácsadója.

Március 1-jén orosz ágyúk eltalálták a helyi erőművet, leállt az áramellátás, és összeomlott az automata rendszer, amely a farm csirkékét eteti és itatja. A farmon 11 generátor működik, amelyeknek napi három tonna gázolajra van szüksége, de üzemanyagot már nem szállítanak a farmra. Az energia-problémák mellett a csirkék szomjan és éhen haltak. A tetemek órási halmokban álltak a telepen.

Traktorral és pótkocsival a helyi szántóföldre vitték a tetemeket, és gödröt ástak, amelyek elég mélyek ahhoz, hogy a talaj szűrőként működjön a pusztuló madarakból kiszabaduló metánnal kapcoslatban, távol a vízellátástól és más állatoktól.

A háború előtt Ukrajna volt a világ hetedik legnagyobb csirketojás-exportőre, 2020-ban 107 000 tonnát szállítottak külföldre az IndexBox Inc. piackutató cég szerint.

A mezőgazdasági infrastruktúra tönkretétele maradandó károkat okozhat Ukrajna gazdaságában is, ahol a gazdálkodás a bruttó hazai termék 14 százalékát tette ki a tavalyi harmadik negyedévben – számolt be a The Wall Street Journal.

A háború előtt 398 ember dolgozott Csernobaivszkén; most Csirkov úrnak mindössze 20 embere van, akik gyalog mennek oda a közeli falvakból.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A ragadós száj- és körömfájás hazánkban is felbukkant

2025. március 8. 13:10

Magyarországon is megjelent a rendkívül fertőző ragadós száj- és körömfájás. A betegség legutóbb 1973-ban fordult elő hazánkban.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Be kellene tiltani a kutya-farkas hibridek tenyésztését?

2025. február 12. 11:10

Úgy néznek ki, mint a farkasok, úgy vonyítanak, mint a farkasok, és úgy is viselkednek, mint a farkasok a kutya-farkas hibridek.

Oroszország 2024-ben 777 millió euróval támogatta a tejtermelőit

2025. február 1. 14:10

Oroszországban a mezőgazdasági szektorok közül a legtöbb támogatást a tejtermelés kapja, ami tovább bővül az idei évben.

Támogatásban részesülnek a kacsa- és libatartók

2022. február 5. 05:37

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium célja minden mezőgazdasági ágazat esetében a gazdálkodók helyzetbe hozása és erősítése.

Elfogadta az Európai Bizottság a brojlercsirkékre vonatkozó állatjóléti jelentést

2018. április 20. 06:40

Az EU világszinten is a brojlercsirke-piac jelentős szereplője - a globális termelés 11,3 százalékát adva -, az összes baromfihús-termelés 2014-ben 14,1 millió tonnát tett ki.

Szerves trágya: melyik a legjobb, ha a növényeket a kertben táplálni akarjuk?

2023. augusztus 25. 11:40

De honnan szerezzünk szerves trágyát? Mert ugye itt rögtön jön a kérdés: saját szerves trágya? Bio vásárolt? Intenzív állattartó telepről kerüljön a kertbe? Ezek mind olyan kérdések, amit már a legelején érdemes tisztázni.

Franciaország 2022-től megtiltja a hím csibék elgázosítását

2021. július 26. 11:54

Franciaország jövő évtől megtiltja a hím csibék megsemmisítését gázosítással vagy más módon történő leölését. Ezeket a módszereket az állatjóléti csoportok barbárnak nevezik, és hasonló intézkedést szorgalmaznak a teljes európai szinten is – közölte a párizsi a mezőgazdasági miniszter.