Állattenyésztés

Nő a tojástermelés, de így is importra szorul Magyarország

Agrofórum Online

Magyarországon az idén várhatóan 2,14 milliárd étkezési tojást fogyasztanak el, amiből 600-800 millió darabot a háztájiban állítanak elő.

Miközben a magyarországi tojástermelés nő, a tojás kereslete csökken, ám a Baromfi Termék Tanács szerint a termelés így sem tudja kielégíteni a belföldi keresletet, ezért az ország importra szorul. Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára szerdán, a Tojás világnapja alkalmából rendezett háttérbeszélgetésen az MTI-nek elmondta, Magyarországon a múlt évhez képest 10 százalékkal, mintegy 100 millió darabbal nőtt a nagyüzemi tojástermelés.

Magyarországon az idén várhatóan 2,14 milliárd étkezési tojást fogyasztanak el, amiből 600-800 millió darabot a háztájiban állítanak elő. Ezen túlmenően évente 200-400, más adatok szerint 500-700 millió tojás érkezik külföldről, aminek legalább 25-30 százaléka ellenőrizetlen módon, feketén, vagy legalábbis „szürkén” kerül a magyar piacra – mondta a titkár. Hozzátette, a tojásfogyasztás ugyanakkor csökken az országban, mert átalakultak a fogyasztói szokások.

Molnár Györgyi közölte, a tojás önköltségi ára 17 forint 50 fillér, és a felvásárlók is ezen az áron veszik át a termelőktől, a fogyasztói ár ugyanakkor hosszú ideje független az önköltségtől és a felvásárlási áraktól, darabonként 35-40 forint közötti. Úgy vélte, a jövő évi általános forgalmi adó (áfa) csökkentése várhatóan növeli majd a tojásfogyasztást Magyarországon, a termelés pedig legalább további 10 százalékkal nő majd a várakozások szerint.

Molnár Györgyi elmondta, a magyar tojástermelők éves érbevétele mintegy 20 milliárd forint, a célkitűzés pedig az, hogy Magyarország ismét önellátó legyen étkezési tojásból, mint évekkel ezelőtt.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Nőhet a baromfihús ára

2020. január 21. 10:35

A sertéshús tavaly 20 százalékkal drágult, miközben a baromfitermékek ára alig emelkedett, sőt, például a csirkemellfilé ára, ami pedig prémium terméknek számít, még kissé lejjebb is szállt.

A baromfipiac óriása betörne a húshelyettesítők szegmensébe

2022. május 25. 12:04

A növényi alapú élelmiszerek piaca az elmúlt években megugrott, és jelentős befektetéseket vonzott a globális agrár-élelmiszeripari csoportoktól.

Amit a madárinfluenzáról tudni érdemes IV. rész

2021. október 23. 09:36

Hogyan lehet sikeres a madárinfluenza elleni védekezés? Mit tehetünk mi, és mit tesz a hatóság a betegség terjedésének megelőzése érdekében?

Csongrád megyében is megjelent a madárinfluenza

2020. április 1. 12:33

A madárinfluenza március 25-ei kitörése óta csaknem 40 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun és Csongrád megyében.