Állattenyésztés

Pulykaszövetség: megtorpant az ágazat növekedése

Agrofórum Online

Az idei termelés a tavalyihoz hasonlóan nagyjából 102 ezer tonna lesz.

A 2014-es és 2015-ös bővülés után az idén megtorpant a növekedés a pulykaágazatban, az idei termelés a tavalyihoz hasonlóan 102 ezer tonna körül alakul – mondta Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke az MTI-nek.

Az idén több kihívással is meg kellett küzdenie az ágazatnak – mondta, és példaként említette a globálisan csökkenő árakat, és keresletet, a madárinfluenzát, és azt, hogy az EU-ban a legnagyobb pulykatermelő országok közül Németország, Franciaország, Olaszország, és Lengyelország is jelentősen növelte termelését.

Az EU-ban mintegy 6 millióval több napos pulykát telepítettek 2016-ban, mint tavaly. Ez a csökkenő kereslet mellett túlkínálatot okozott a piacon, így az év elejei 395-398 forintos kilogrammonkénti felvásárlási ár 15-18 forinttal csökkent kilónként az év végére.

Az ágazat teljesítményét Magyarországon két nagy piaci szereplő határozza meg: a Gallicoop és a Gallfood. A két cég a piac több mint 70 százalékát adja. Az előbbinek 42 százalékos, utóbbinak 32 százalékos részesedése, mellettük még vágási adataikat tekintve meghatározó szereplő a Kuning Baromfifeldolgozó Kft. (8,7 százalék) és a Keresztes-Mizse Kft. (7,5 százalék).

A pulykaszövetség elnöke közölte: a hazai pulykahús-előállítás zárt tartású technológia mellett történik, a vírushordozó vadmadarak és a baromfifélék fizikailag nem találkoznak. Ez a technológia, valamint az állományok folyamatos kontrollja és nyomon követése, hatósági ellenőrzése garancia arra, hogy kizárólag jó minőségű, biztonságos termékek kerülhetnek csak forgalomba.

Erdélyi István ugyanakkor megjegyezte, hogy a madárinfluenza miatt a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hongkong, Szingapúr, Kanada, Jordánia, Mexikó és Szerbia, valamint Ukrajna is megtiltotta a baromfibevitelt.

A Baromfi Termék Tanács (BTT) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági  Hivatal (Nébih) azon dolgozik – például részletes adatszolgáltatással -, hogy elősegítsék az exporttilalom mielőbbi feloldását – közölte.

A szövetség úgy véli, hogy a baromfitermékek csökkentett általános forgalmi adója (áfa) – jövő év elejétől – kedvezően hat majd a belföldi fogyasztásra – mondta az elnök.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A tojásba is képesek bemászni ezek a férgek, ügyeljünk a jelekre

2025. december 29. 09:10

A fogyasztók elé ritkán kerülnek sérült vagy szépséghibás nagyüzemi tojások, ám a ház körüli tyúkudvarokban alkalmanként találkozhatunk ilyenekkel.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Komárom-Esztergom megyei baromfiállományban mutatták ki a madárinfluenzát

2020. január 13. 13:08

Az állategészségügyi hatóság a betegség terjedésének megelőzése érdekében, a járványügyi előírásoknak megfelelően és állami kártalanítás mellett az Ács település melletti gazdaság teljes állományát, 53.500 pulykát leöli.

Szerves trágya: így lehet a költséges hulladékból érték

2024. szeptember 28. 12:10

A trágya, például a baromfitrágya költséges melléktermék, pedig az újrahasznosítása környezetbarát bevételi forrás lehet a gazdálkodók számára.

27-re bővült a Tajvanba exportáló üzemek listája

2018. március 10. 12:55

Az engedélyezett üzemek listájának bővülése kiváló lehetőség a baromfiszektor számára, hogy a tavalyi madárinfluenza járvány miatti jelentős exportkiesés után növelhessék az árukivitelből származó bevételeiket.

Színes csirkékről álmodtak…

2018. szeptember 13. 06:30

A kilencvenes években, amikor a gasztroforradalom hullámai végig söpörtek Magyarországon, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ehhez szükség van minőségi alapanyagokra is. Ennek a felismerésnek a hatására jópáran gondolták azt, hogy ideje pályát módosítani, hogy aztán sajtkészítővé, kertésszé vagy akár mangalica tenyésztővé váljanak. Közülük kevesen maradtak talpon, termékeik, ha még jó minőségűek voltak is, nem feleltek meg a piac követelményeinek.