Állattenyésztés

3000 juhot ölne le a túl alacsony húsárak miatt egy ausztrál gazda

Agrofórum Online

Wayne Smith ausztrál juhtenyésztő elmondta, hogy meg kellett kérnie egyik szomszédját, hogy készítsen egy gödröt, amely „elég nagy” ahhoz, hogy több mint 3000 birka elférjen benne, mivel nem tudja tovább ellátni az állatokat.

Smith, aki a Caluka Farms igazgatója és vezetője, a közösségi médiában mutatta meg a nyilvánosságnak, hogy milyen „nehéz időkkel” néznek szembe az állattenyésztők Nyugat-Ausztráliában.

Hozzátette, hogy nehezen tud megbirkózni a gondolattal, hogy le kell lőnie őket. De a gazda nem engedheti meg magának, hogy takarmányt vásároljon a juhoknak, mivel más sem veszi meg tőle a juhokat. A környéken nincs elegendő víz a juhok számára.

Több száz gazda van hasonló helyzetben

Smithnek így nincs más választása, mivel azt mondta, nem hagyja, hogy a juhok éhezzenek és szomjazzanak, és megszakad a szíve, hogy meg kell tőlük szabadulnia. Hónapok óta próbálja eladni a juhokat, és sikerült is 6000 egyedről 4000-re csökkentenie a nyáj méretét. Most azonban 1400 jószágnak születnek a bárányai, ami azt jelenti, hogy még néhány hónapig nem tudja eladni őket.

Elmondta, hogy megoldhatatlan feladattá vált számára a juhok eladása, és hiába dolgozik keményen, ha sok más nyugat-ausztráliai gazdálkodó hasonló helyzetben van, és nem tudja megvásárolni őket.

Smith hozzátette: „Mi, gazdák, minden lehetőséget kimerítettük. Nem humánus hagyni, hogy hétről hétre fogyjanak, majd éhen vagy szomjan haljanak. Ezért nincs más választásunk, ha nem tudjuk eladni vagy etetni és itatni őket. Egész nap sírtam.

Elmondta, hogy sok gazda már meghozta ezt a döntést, mivel „nincs más lehetőség” több száz és száz másik juhtenyésztő számára.

A gazdálkodó maga számolt be a reménytelen helyzetéről

Milyen folyamatok vezettek idáig Ausztráliában?

A juhok fontos részét képezik Ausztrália állattenyésztésének; népszerű élelmiszerforrások, sokan tenyésztik őket, az egyik legfontosabb exportterméket jelentik. De a juhok túlszaporodnak, ami húsfelesleghez, ellenőrizhetetlen állományokhoz és alacsony árakhoz vezetett.

A keleti partvidéken közel három évig tartó tartós esőzések után a legelők ebben a régióban csodásan kizöldültek, ami arra késztette a gazdákat, hogy bővítsék az állományt a korábbi súlyos aszály után. A hirtelen táplálékbőség így a juhtenyésztés gyors fellendüléséhez vezetett Ausztrália-szerte.

Alacsony húsárak

A juhok számának növekedése a birkahús árának erőteljes csökkenését okozta. Egy év alatt a juhhús ára Ausztráliában 70%-kal zuhant. A juhállomány 2007 óta a legmagasabbra nőtt, az összesen 78,75 millió juh száma meghaladja Ausztrália lakosságszámát.

A világ vezető birkahústermelőjeként és -exportőreként Ausztrália a hús globális nagykereskedelmi árának zuhanása miatt óriási gazdasági kihívással néz szembe. A kiskereskedelmi árak is sok esetben 20%-kal csökkentek. Annak ellenére, hogy októberben sok juhot exportáltak Ausztráliából, jelentős mennyiség maradt eladatlanul, ami további árcsökkenést jelenthet.

Fontos megjegyezni, hogy a juhok számának növekedése nem közvetlenül az aszálynak tulajdonítható, hanem inkább az ilyen száraz időszakokat jellemzően követő jobb körülményeknek. Jelenleg pedig az ország egy szélsőségesen meleg és száraz nyáron van túl.

Borítófotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Éleződik a Kína és Ausztrália közötti feszültség

2020. november 30. 06:34

A feszültség Ausztrália és Kína között még a koronavírus eredetéről pattant ki. Ausztrália globális vizsgálatot kért legnagyobb kereskedelmi partnere ellen.

Napelemes fülbevalót fejlesztettek ki a szarvasmarhák ellenőrzéséhez

2018. december 29. 13:41

Az állatok élettartamára tervezett időjárásálló fülbevalót napelem látja el energiával, és GPS-adója lehetővé teszi a mezőgazdasági termelők számára, hogy egy webportálon megnézhessék, merre is jár egy konkrét állat.

Áremelkedést okozhat a csökkenő ausztrál búzaexport

2019. június 22. 11:52

A gyengülő ausztrál export hatással lesz a globális referenciaárakra, amelyek május elejétől számított hat hét során már amúgy is közel 30 százalékot emelkedtek az alacsonyabb globális készletekkel kapcsolatos aggodalmak miatt.

Szigorított intézkedéseket vezetett be Ausztrália az ázsiai márványospoloska miatt

2019. augusztus 29. 11:33

A márványpoloska jelenléte miatt Magyarország (számos európai ország, Oroszország valamint az Egyesült Államok mellett) szintén a kockázatos országok közé tartozik.