Állattenyésztés

Újra megállíthatatlan a madárinfluenza – egymillió baromfit ölnek le

Agrofórum Online

Pár napja ütötte fel a fejét a madárinfluenza járványszerű megjelenése egy nyugat-lengyelországi tanyán. A lengyel PAP állami hírügynökség a helyi állategészségügyi hatóságokra hivatkozva számolt be az esetről. Wroniawy községben a H5N8 madárinfluenza jelent meg, ez a betegség 33. megjelenése idén.

„Ez egy olyan gazdaság, ahol 930 000 tojótyúkot tartanak. Vannak olyan területek is a közelben, ahol libák és más vadmadarak találhatók ” – idézte a PAP a helyi állat-egészségügyi hatóságokat. Hozzátették, hogy a leölések csütörtökön megkezdődtek és akár hat napig is eltarthatnak.

A nyugat-lengyelországi Wroniawy község, Forrás: Google Térkép

A betegség emberre történő átterjedésének kockázatát alacsonynak tartják, de az állatokat érintő járvány korábbi megjelenéseit kiterjedt vágások és selejtezések követték. Szakértők szerint ez szükséges a betegség terjedésének megfékezéséhez.

A tapasztalatok alapján a madárinfluenza rendkívül fertőző és halálos formája gyorsan terjed Európában. A baromfiipar fokozottan néz szembe problémákkal, jelentős gazdasági veszteségekkel fenyegetnek a járványok.

A közönséges madárinfluenza néven ismert betegség már megjelent Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Nagy-Britanniában, Belgiumban, Dániában, Írországban, Svédországban és ezen a héten Horvátországban, Szlovéniában és Lengyelországban is, korábban Oroszországot és Kazahsztánt is érintette.

Az esetek túlnyomó többsége eddig a vadmadarakat érintett, de a gazdaságokban is megjelentek a járványos megbetegedések – számolt be a német agrarheute mezőgazdasági híroldal. Ezek eddig összesen legalább 1,6 millió csirke és kacsa leöléséhez vagy selejtezéséhez vezettek.

Hollandiában az ősszel csaknem 500 000 csirke pusztult el a vírus miatt, és ezen a héten több mint 900 000 csirkét ölnek le Lengyelország egyetlen gazdaságában. A koronavírussal kapcsolatos tilalmak és korlátozások, illetve a madárinfluenzával kapcsolatos hírek jelentősen lelassíthatják az év végi, karácsonyi értékesítéseket, amelyek pedig hagyományosan nagyon fontosak az iparág számára.

A vadon élő madarakról a baromfitartó telepeken lévő állatokra viszonylag könnyen átterjedhet a betegség. Az elmúlt két évben Európában különféle madárinfluenza vírusok tömege jelent meg szakértők szerint. A fő influenzatörzs Európában ebben az évben a H5N8, amely már 2016/17-ben is puszított, de előfordultak H5N5 és H5N1 esetek is.

Noha az emberre áterjedés kockázata kicsi, az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (EFSA) a héten kijelentette, hogy a vírus evolúciója szoros megfigyelést igényel. Ismeretes, hogy a H5N1 törzs emberre is átterjedhet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A madárinfluenza nem okoz érdemi áruhiányt belföldön

2020. július 8. 12:18

A baromfiágazat kibocsátása 2019-ben folyó áron 939 millió euró, azaz 305 milliárd forint volt, amely 0,5 százalékkal haladta meg a 2018. évit.

Amit a madárinfluenzáról tudni érdemes I. rész

2021. szeptember 13. 11:51

A madárinfluenzához kapcsolódó óvintézkedésekkel és a betegség megelőzésével minden baromfitartónak tisztában kell lennie. A háztájon nevelt állatok biztonsága érdekében és a fertőzés terjedésének megakadályozásához ismernünk kell a betegséget, ehhez nyújt támpontot a következő cikksorozat.

Megszűntek a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozó intézkedések

2022. július 16. 12:36

A madárinfluenza-járvány elleni sikeres védekezés eredményeként több mint egy hónapja nem mutatták ki a vizsgálatok a vírust a hazai baromfiállományban.

Megszűntek hazánkban a madárinfluenza miatti területi korlátozások

2023. május 23. 10:54

Az intézkedéseknek köszönhetően sikerült felszámolni a madárinfluenza járványt, és Bács-Kiskun, valamint Csongrád-Csanád vármegyékben április vége óta nem mutatták ki a magas patogenitású vírust a hazai baromfiállományban.