Állattenyésztés

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

AM

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező termék egy meghatározott földrajzi területről származik, minőségét alapvetően az adott földrajzi terület természeti és emberi tényezőinek köszönheti. Az oltalom emellett védelmet biztosít a megtévesztő piaci visszaélésekkel szemben is, mivel az oltalom alatt álló termékek előállítása kizárólag a termékleírásban meghatározott módon és megadott földrajzi területen történhet. Az oltalmat a termék csomagolásán feltüntetett uniós szimbólum is jelzi. Az Akasztói szikiponty elnevezés, akárcsak az egy héttel korábban bejegyzett Szilvásváradi pisztráng, az Agrárminisztérium Földrajzi Árujelzők Programjának eredményeként 2018 óta már átmeneti nemzeti oltalmat élvez.

Az Akasztói szikipontyot a Bács-Kiskun megyei Akasztó és Dunatetétlen közigazgatási területén belül, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában elterülő szikes pusztákon létesült halastavakban termelik. Az „Akasztói szikiponty” húsára jellemző a tiszta íz és a tiszta, kellemes, enyhén sós, agyagos homokra emlékeztető illat. Testének jellegzetes világosszürkés-aranysárga színe és narancssárga úszói a homokos-agyagos tófenék sárgás, világos színéhez alkalmazkodva alakult ki. Az Akasztói szikiponty húsa – a természetes vizekben vadon élő pontyokéhoz hasonlóan – alacsony zsírtartalmú, teste megnyúlt, izmos, köszönhetően az intenzív és folyamatos mozgásnak.

A földrajzi árujelzők használata komoly gazdasági potenciált jelent, hiszen jelentősen növeli a termék hozzáadott értékét. Az EU idén januárban közzétett statisztikai adatai szerint a földrajzi árujelzővel ellátott agrártermékek eladási értéke átlagosan kétszerese a földrajzi árujelzővel nem rendelkező, hasonló termékekéhez képest. A Földrajzi Árujelzők Programjának keretében további 22 magyar termék földrajzi árujelzőjének uniós elismerése van folyamatban, elsősorban mezőgazdasági termékek és élelmiszerek – közöttük további magyar halak –, valamint a regionális pálinkák.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Pontyleves

2018. február 23. 09:38

Halászlevet mi általában csak nyáron eszünk, nálunk nem része a karácsonyi menünek, így ilyenkor, február-március környékén már kezd kialakulni a hiányérzet.

Tápláló és egészséges - a magyar hal nem hiányozhat a karácsonyi asztalról

2021. december 4. 09:38

A halhús nemcsak diétákba és kímélő étrendekbe illeszkedik, hanem halászlé formájában a karácsonyi asztal elengedhetetlen kelléke is.

Klasszikus rántott ponty

2018. december 20. 03:48

Ha valamikor, akkor karácsonykor ott a helye a halnak az asztalon. Szerintem persze máskor is, de ilyenkor különösen.

Akvakultúra - az intenzív üzemi rendszereké a jövő!

2019. március 7. 09:59

Az akvakultúra fejlődési lehetősége, elsősorban a humántőke javításában, a termeléshez szükséges erőforrások minőségi és mennyiségi megújulásában, a szerkezetátalakításában, az innovációban, valamint a minőségi termék-előállításban rejlik.