Állattenyésztés

Veszélyt jelenthetnek a magyar halgazdálkodásra a betelepített díszhalak

Agrofórum Online

A globális klímaváltozás és a betelepített halfajok magyar tógazdálkodásra gyakorolt várható hatásait is körüljárták az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozón.

A melegedő klíma következtében emelkedő átlagos vízhőmérséklet, a vizek növekvő párolgása és csökkenő oldott oxigénszintje várhatóan számos hatást gyakorol majd a halak élettani folyamataira, amik pedig a tógazdaságok és horgászvizek üzemeltetőinek egyaránt pénzügyi kockázatot jelenthetnek. A megnövekedett párolgás már akkor is 2-3 százalékos növekedést okozhat a termelési költségekben, ha a víz ára nem drágul. Márpedig egyes éghajlati szcenáriók szerint a jövőben akár 40 százalékkal is növekedhet a vízhiány, mely a kereslet növekedését és így a víz árának emelkedését is magával vonja – mutatott rá előadásában Gyalog Gergő, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) tudományos munkatársa. A bemutatott modellek szerint sokéves átlagban ugyan nőhet a halgazdaságok profitjának várható értéke, az egyes években jelentkező időjárási szélsőségek jelentős profitkieséssel járhatnak.

Hasonló pénzügyi kockázatot jelentenek a távoli országokból betelepített halakkal együtt behozott halbetegségek is, melyek felismerését a halak tünetszegénysége is nehezíti – hangsúlyozta Dr. Baska Ferenc halpatológus, az Állatorvosi Egyetem Egzotikus- és Vadegészségügyi Tanszékének egyetemi docense. Ezekre a betegségekre ugyanis a hazánkban előforduló halfajok sokkal fogékonyabbak, gyógyításuk pedig kizárólag megfelelő szakmai felügyelettel és igen nehézkesen oldható csak meg.  A halbetegségek visszaszorításában sokat segíthetnének a korszerű állategészségügyi ismeretekkel kapcsolatos szakmai továbbképzések, továbbá a halbetelepítésekkel kapcsolatos szigorúbb ellenőrzések.

A kétnapos szakmai találkozó keretében adták át a Gödöllői oktatásért és kutatásért díjat is, melyet ebben az évben Borbély Gyula (a fényképen bal oldalon), a Jászkisér Halas Kft. ügyvezetője vehette át, aki munkásságával régóta segíti a gödöllői halgazdálkodási oktatást és gyakorlati képzést.

A konferencián szó esett még többek között az utóbbi időben megfogyatkozott balin szaporításának és nevelésének balatoni tapasztalatairól, a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegyről, továbbá a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) nyújtotta pályázati lehetőségekről is. A rendezvény a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet (SZIE MKK AKI) Halgazdálkodási Tanszéke, a SZIE Halászati és Horgászati Szakkollégiuma, valamint a Haltudományok Fejlesztéséért Alapítvány szervezésében valósult meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Halat enne karácsonykor? Erre készüljön fel!

2025. december 16. 08:10

Mindenki panaszkodik a hal árára, mégis ez kerül az ünnepi asztalra. Mi áll a karácsonyi halőrület mögött?

Rejtélyes állatok bukkantak fel a Hortobágyon, egy ismeretlen világból érkeztek

2025. december 13. 09:10

Érdemes-e és egyáltalán, etikus-e feltámasztani rég kihalt állatokat? A Hortobágyon is folynak erre vonatkozó kísérletek.

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

2025. november 25. 09:10

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

Tejjel fűtenek egy gazdaságban, az ötlet csak első hallásra megbotránkoztató

2025. november 24. 09:10

Nincs szó félreértésről, sem pedig értékesítési nehézségből adódó „bosszúról”, egy német faluban szándékosan használnak újfajta módszert a fűtésre.

Törzsasztal az éghajlatváltozásról, és arról, csupán szépségtapasz-e a dízelek kitiltása?

2019. január 23. 09:19

Húsbavágó kérdésekre, az éghajlatváltozással kapcsolatos dilemmákra, a katowicei klímakonferencia utáni időszakban, illetve a későbbi jövőben az emberiségre váró kihívásokra, sorskérdésekre keresett választ legutóbbi műsorában a Törzsasztal 82. adása.

Jól halad a klímasemlegesség felé vezető úton a BASF

2021. április 1. 04:38

A BASF a 2050-re elérendő klímasemlegesség jegyében nagyratörő célt tűzött ki maga elé, hiszen a vállalat meg van győződve ennek hosszútávú stratégiai szükségességéről, valamint műszaki megvalósíthatóságáról.

Tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma Magyarországon a század végéig

2022. július 29. 10:12

Várhatóan nagy területen az idei lesz a legsúlyosabb aszály az elmúlt 50 évben Magyarországon.

Egyre nagyobb kockázatot jelent a szárazság! - Szárazságtűrő növények és aszálytérkép jelenthetik a megoldást

2019. április 23. 06:48

Az utóbbi években az éghajlatváltozásnak is köszönhetően az időjárásunkban a szélsőségek dominálnak: a klímaváltozás miatt vannak kifejezetten csapadékos időszakok, azonban emellett a rendkívül száraz évek előfordulásának valószínűsége is nőtt.