Bulvár

Vegán tojást állítanának elő, de egyelőre akadnak vele nehézségek

Agrofórum Online

Vajon mit szólnak a tojástermelők a vegán tojáshoz? A Neggst nevű startup cég más alternatív tojástermékek mellett héjas vegán tojást is szeretne piacra dobni.

A Neggst startup tervei között szerepelt a héjas vegán tojást előállítása. Ám az ötlet csak elméleti, hiszen a kivitelezési nehézségek miatt egyelőre elodázták a megvalósítást.

A berlini Neggst startupot 2021-ben alapították Berlinben. Azóta elmondásuk szerint több tojásalternatívát kísértek végig addig a pontig, hogy az piacra vihetővé vált. A cég az első termékét, a pástétom formájában elkészített vegán tojást legkésőbb március végére szeretné a boltok polcaira juttatni.

A második negyedévben vegán tojásfalatkákat és buggyantott tojást, a harmadikban pedig fagyasztott állapotban megvásárolható tükörtojást vásárolhatnak a kíváncsi vegánok és mindazok, akik kipróbálnák a terméket – hangsúlyozták a cég vezetői.

Túl drága lenne a komposztálható héjú vegán tojás

A vállalat szeretné tovább bővíteni a portfólióját, de egyáltalán nem biztosak benne, hogy a héjas vegán tojás ötlete hamarosan fizikai formát fog majd ölteni. Ugyanis a héj előállítása drága és bonyolult, ráadásul a tojás héját eddig sem fogyasztotta el senki.

Az induló vállalkozás a tojáspótló termékeket teljesen természetes és magas tápértékű lóbabból, borsófehérjéből és édesburgonyából készíti. A termékeket ízük alapján alig lehet megkülönböztetni a tyúktojástól, és állítólag főzésre és sütésre is ugyanúgy reagálnak, mint tyúkból „született” társaik.

Rengeteg lehetőség van a növényi alapú tojásban

Különféle ötletek születnek a felhasználás tekintetében, terveznek például egy több adagot tartalmazó csomagot a tükörtojás helyettesítéséhez. A növényi alapú tojásfehérje és a kapszulázott tojássárgája kis pohárkákban, adagokban lenne kapható.

Egy négydarabos csomag 3-4 euróba kerülne, tehát többet kellene érte fizeti, mint egy biotojásért. A startup cégnél azonban meg vannak győződve arról, hogy az emberek bizonyos körülmények között szívesen áldoznak a drágább, de jó minőségű, növényi alapú termékekre.

A startup alapítása óta mintegy 5 millió euró tőkét gyűjtött össze, és ismert befektetők is támogatták őket. A cégvezetők pedig nagyban gondolkodnak, így ha a gyártás elindul, a vállalkozás ipari méretekben termel majd Bajorországban.

Ön is kipróbálhatja

Ha érdekli, milyen lehet a vegán tojás, de nem várná meg, míg a Neggst termékei megérkeznek a magyar boltokba is, az interneten rengeteg tanács kering arról, hogyan helyettesíthető a jól bevált tojás mint kötőanyag az ételekben.

A legegyszerűbb ezek közül, ha egy evőkanál frissen őrölt lenmaghoz hozzáadunk 3 evőkanál vizet, és a keveréket 10-15 percig állni hagyjuk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.

Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette

2024. december 10. 14:40

Elképesztő strapabírás jellemzi a fehérorosz vállalat új termékét, amit a munkatársai egyedülálló próbával bizonyítottak.

Ingyen bérelhető egy félmilliárd értékű gazdaság

2024. december 10. 13:10

Egy amerikai férfi ingyen felajánlja birtokát annak, aki hajlandó biogazdaságot létrehozni a területen. Befektetésre azért így is szükség lesz.

Gazdálkodó lesz a Forma–1-es világbajnok

2024. december 7. 16:10

Egy kis edzést tart a mezőgazdasági ismeretek területén – árulta el a négyszeres Forma–1-es világbajnok egy braunschweigi díjátadón.

Tartsunk indiai futókacsát a háznál!

2024. július 6. 05:40

A futókacsák szívósak, támogató társas lények, és igénytelenségük miatt egyszerű a tartásuk. Mégis, vannak sarkalatos pontok, amelyeket a sikeres kacsatulajdonosok betartanak, így hosszú évekig számíthatnak a futókacsáik hathatós segítségére.

2022-ben négyszer annyi étkezési tojás érkezett Ukrajnából, mint 2021-ben

2023. október 18. 10:10

A hazai tojáságazat jelentősen fejlődött az elmúlt évtizedben, az elért eredményeket azonban veszélyeztetik az Európai Bizottság átgondolatlan lépései – véli a NAK. Miközben az EU beengedi a piacára az uniós szabályoknak nem megfelelő ukrán tojást, tovább szigorítaná a saját termelőire vonatkozó előírásokat.

A tojáshéj 15 felhasználási módja az otthonunkban és a kertünkben

2023. március 5. 06:36

A tojáshéj több annál, mint hogy csupán a benne lévő tápláló tojássárgája és tojásfehérje hasznos „tárolóedénye” legyen.

Összeroppanás felé halad a brit tojáspiac

2023. január 2. 06:47

A szövetség becslése szerint az Egyesült Királyság teljes tojóállománya 6%-kal 36,4 millióra esett vissza az elmúlt 12 hónapban.