Bulvár

Nem jó a méret? Nem tetszik? Hihetetlen, mi történik az általunk visszaküldött termékekkel

Agrofórum Online

Az internetről gyakorlatilag bármit meg lehet már rendelni, amire az életünkhöz feltétlenül szükség van, és azt is, amiről csak gondoljuk, hogy szükségünk van rá. Ha aztán rájövünk, hogy a vásárlás elhamarkodott volt, az árut jogszabály szerint 14 napon belül visszaküldhetjük. De mi történik a felbontott, ám nem használt és visszaküldött tárgyakkal?

Ugyan a rendelkezés a vevők védelmére született, de sok visszaélésre is lehetőséget ad. Az emberek jelentős részét ugyanakkor nem a rossz szándék vezérli, hiszen a boltok maguk is az esztelen fogyasztást segítik elő a vásárlást élménnyé szépítő pszichológiai eszközökkel vagy éppen az ingyenes visszaküldés lehetőségének hangsúlyozásával.

Vissza – a szemétdombra

Ne ringassuk magunkat naiv álmokba. Ha a termék visszakerül a kereskedőhöz, nem „nullázódik le” a rendelésünk. Ugyanis a felbontott holmi már nem adható el újként, így vagy – jó esetben – leárazva próbálnak neki gazdát találni, vagy egyszerűen kidobják, mégpedig azért, mert az ellenőrzésük és újracsomagolásuk több munkát igényel, mint egy új termék előállítása – olvasható a kiszamolo.hu oldalon.

Óriási erőforrás-pazarlás ez, és olyan környezetszennyező és -romboló eljárás, amelynek nem vagyunk tudatában, hogy mi magunk okozzuk. A befektetett energia és a felhasznált anyagok mennek a levesbe, illetve a szemétdombra, és akkor a szállítás költségéről és az elpöfögtetett energiáról még nem is beszéltünk.

Rengeteg áruról van szó

Különösen a koronavírus-járvány időszakában ugrott meg az online vásárlások aránya, és azóta évről évre nő, ezzel együtt pedig nő a visszaküldött termékek mennyisége is: az Egyesült Államokban az elmúlt években a visszáruk összértékét százezer milliárd dollárra becsülték.

Az átlagos visszaküldési arány 20% körül van, tehát 5-ből 1 termék mégsem kell, míg a ruhaféléknél minden második-harmadik darab megy vissza a feladóhoz – ráadásul a ruházati termékek kerülnek a visszaküldést követően a legnagyobb eséllyel a szemétbe.

Amerikában egyébként egy egész iparág létesült a visszaküldött termékekre. Óriási dobozokban, raklapokon árulják a nagy kereskedőcégek a visszaküldött árukat, legyen szó konyhagépekről, ruhákról, cipőkről vagy akár meglepetés csomagokról, amelyek teljesen random árucikkekkel vannak megtömve.

Ezekre sok esetben licitálni lehet, majd a nyertesnek házhoz szállítják a gigantikus csomagot – amelyben lehetnek sérült, törött vagy hiányos termékek is, ezt ugyanis senki sem ellenőrzi. Ugyanakkor sokan csináltak már jó üzletet azzal, hogy a kézhez kapott holmikat egyesével eladták valamelyik használt cikkekre szakosodott oldalon.

Mi a megoldás?

Univerzális megoldással egyelőre nem tudunk szolgálni. Az átgondolt vásárlás, a minőségi, tartós termékek preferálása, a túlfogyasztás kerülése – ezek mind az egyén önkontrollján és a nagyobb jó, a Földünk védelme iránti elkötelezettségén múlnak.

Be kell látnunk, hogy a bajt is mi idézzük elő és a megoldást is a mi kezünkben van, és csak az egyéni kezdeményezések összessége vezethet el a túlfogyasztás megállításához.

(Fotó: PublicDomainPictures/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.

Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette

2024. december 10. 14:40

Elképesztő strapabírás jellemzi a fehérorosz vállalat új termékét, amit a munkatársai egyedülálló próbával bizonyítottak.

Ingyen bérelhető egy félmilliárd értékű gazdaság

2024. december 10. 13:10

Egy amerikai férfi ingyen felajánlja birtokát annak, aki hajlandó biogazdaságot létrehozni a területen. Befektetésre azért így is szükség lesz.

Gazdálkodó lesz a Forma–1-es világbajnok

2024. december 7. 16:10

Egy kis edzést tart a mezőgazdasági ismeretek területén – árulta el a négyszeres Forma–1-es világbajnok egy braunschweigi díjátadón.

A kerti hulladék csökkentésének 7 módja

2022. szeptember 30. 13:39

A kertészkedés ma már sokkal több egy izgalmas hobbinál, hisz ez egyfajta állásfoglalás is – egy bizonyos életmód mellett, amit magunknak választunk.

Jelentkezzünk! A Nébih újra meghirdette a háztartási élelmiszerhulladék-felmérését!

2023. november 15. 05:40

Bár sikerült javítani az elmúlt évek szomorú statisztikáin, mégis a legfrissebb felmérések szerint még mindig minden ötödik kg élelmiszer a szemetesben landol. Vajon a mi háztartásunk hogyan járul hozzá ehhez a mennyiséghez?

A Csendes-óceán egyik legnagyobb szigete az ember „alkotása” 

2023. október 25. 11:40

Vajon mi lesz a Földet mérgező, egyre növekvő úszó szemétsziget sorsa? Ki a felelős érte? És hogyan lehet felszámolni? Egyáltalán, hogyan, miként keletkezett?

Dél-Koreában szinte nem keletkezik élelmiszer-hulladék. Mit tanulhatunk tőlük?

2023. január 3. 09:34

Az Egyesült Államokban a legtöbb élelmiszer-hulladék a hulladéklerakókban végzi, míg Dél-Korea évről-évre csaknem 100%-ban újrahasznosítja azt, így ez a modell jó néhány alapelvre rávilágíthat.