Életmód, gasztronómia

A denevérek mezőgazdasági haszna

Agrofórum Online

A Facebookon terjedt egy bejegyzés, amely szerint valaki csak azután kért segítséget, hogy a lakásába véletlenül betévedt denevért félelmében leütötte. Kiderült, hogy egy denevéranyáról van szó, szoptatós korú kölyökkel.

Az illetőt a bejegyzés alatt olvasható kommentekben sokan elítélték a tettéért, de érdemes lenne ítélkezés helyett a felvilágosításra helyezni a hangsúlyt. Beszéljünk róla, osszuk meg az információt, hogy a denevérek nem „vámpírok” vagy repülő „egerek”, és nem terjesztenek betegségeket. Épp ellenkezőleg: a hazai fajok rovarevők, és rendkívül fontos szerepet játszanak a szúnyogok, legyek és más kellemetlenkedő vagy kártevő rovarok gyérítésében. Ráadásul éppen akkor kezdenek bele áldásos tevékenységükbe, amikor a madarak elvonulnak pihenni. Így naplementétől egészen hajnalig repülnek, vadásznak.

Rovarevők és beporzók is vannak köztük

A denevérek – az Antarktisz kivételével – valamennyi kontinensen előfordulnak. Mintegy 1400 fajuk ismert. Európában 46 fajuk őshonos, ebből 28 Magyarországon is előfordul. Az ismert fajokból kétszáznál is több, vagyis átlagosan minden hetedik faj számít fenyegetettnek. A magyarországi fajok mindegyike természetvédelmi oltalom alatt áll.

A denevérek kiemelkedően fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában. Egyrészt a rovarok gyérítésével segítenek a természetes egyensúly fenntartásában, másrészt a gyümölcsökön, virágporon és nektárokon élő denevérfajok számtalan növény beporzásáért felelnek. A kutatások szerint 67 növénycsalád van, melynek fő vagy kizárólagos beporzói a denevérek közül kerülnek ki, és háromezernél is több olyan növényfaj ismeretes, amelynek magjait elsősorban denevérek hordják szét.

Nem csupán a bioszféra, hanem az ember saját közvetlen szempontjai miatt is fontosak a denevérek. Az általuk fogyasztott rovarok között bőven akadnak mezőgazdasági kártevők és olyanok is, amelyek az emberre is veszélyes betegségeket terjesztenek. A számítások szerint a denevérek évente világszerte több mint 23 milliárd dollárnyi, pénzben kifejezhető hasznot jelentenek a mezőgazdaságnak és az egészségügynek.

Hazánkban minden faj veszélyeztetett és védett

Sok érdekesség található a hazai denevérekről a https://www.hunbat.hu/ oldalon. Itt azt írják, hogy az elmúlt évszázadban a denevérek száma Európa-szerte erősen megfogyatkozott, ma már sok fajuk veszélyeztetett. Mindennek oka elsősorban szálláshelyeik és vadászterületeik eltűnése. Magyarországon jelenleg minden denevérfaj védett, a nyolc legveszélyeztetettebb pedig fokozottan védett.

Néhány faj sikeresen alkalmazkodott az ember által teremtett környezethez, a rőt koraidenevérek (Nyctalus noctula) például sokszor választják szálláshelyül az épületek padlásait vagy a panelházak hézagait. Ám az érzékenyebb denevérfajok – amelyek ragaszkodnak természetes szállásaikhoz (faodúkhoz, barlangokhoz) – egyre nehezebb körülmények között élnek.

Az 1960-as években még gyakori barlanglakó fajunk, a hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii) napjainkban nálunk már csak néhány helyen találja meg a számára megfelelő, zavartalan élőhelyet. Az odúlakó denevérek létét az intenzív erdőgazdálkodás fenyegeti, mivel a nagymértékű fakitermelések következtében egyre kevesebb olyan öreg erdő marad, ahol megfelelő szálláshely és vadászterületet áll rendelkezésükre. Így vált veszélyeztetetté idős tölgyeseink, bükköseink denevére, a fokozottan védett nyugati piszedenevér (Barbastella barbastellus).

A veszélyeztetett fajok megóvására több lehetőség is kínálkozik, ezek közül a legkézenfekvőbb természetes búvóhelyeik megőrzése, zavartalanná tétele. Kiegészítő megoldásként új szállásokat is készíthetünk számukra: az egy-egy parkban, fiatal erdőben kihelyezett mesterséges odúk alkalmasak egyes denevérfajok megtelepítésére – a módszer hatékonysága mellett igen népszerű is. Sajnos az épületlakó denevérek szálláshelyei szintén megfogyatkoztak, így ezek a fajok nagyobb odafigyelést igényelnek. A veszélyeztetett fajok fennmaradását az élőhelyvédelem mellett egyéb denevérmentő programok szervezésével is segíthetjük.

Járuljunk mi is hozzá a denevérek fennmaradásához, legalább azzal, hogy nem bántjuk őket. Kicsit több figyelmet fordítunk az élőhelyeire, és cserébe élvezzük, hogy rovarölő szerek helyett többek között ezek a kifejezetten izgalmas kis állatok tartják elfogadható szinten a kártékony rovarpopulációt. Ha mentendő denevért találunk, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület útmutatója segít, hogy mit kell tennünk. Ha pedig aktívan hozzá szeretnénk járulni a túlélésükhöz, így készíthetünk számukra odút.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ehető nyersen a birsalma? Ezt érdemes tudni, mielőtt beleharap

2026. október 18. 07:10

A sárga, érett birs sem feltétlenül puha és édes. Mutatjuk, mitől fanyar, fogyasztható-e nyersen, és mire kell figyelni.

Így tárolható hosszan az egészséges őszi csemege, a gesztenye

2026. október 17. 16:10

A gesztenye az őszi, téli időszak kedvelt csemegéje. A termés hosszú távú tárolásánál néhány dologra figyelni kell a penészedés elkerülése végett.

Megvan az ok, mitől olyan finom a magyar sütőtök, óriási szerencséjük van a szabolcsiaknak

2026. október 17. 13:10

Az ősz elhozta a sütőtök szezonját is, és ilyenkor a legtöbben a nagydobosi termékeket keresik a boltokban. Mitől annyira finomak?

D-vitamin 70 év felett: gyakori hiba a túlzott adagolás

2026. október 17. 07:10

A D-vitamin fontos a csontok és az izmok számára, de a 4000 NE nem ajánlott napi adag. Mutatjuk, mire érdemes figyelni idősebb korban.

A Bécsi zöldöv, az egyik legelső zöldöv kezdeményezés

2019. szeptember 11. 04:36

A zöldöv olyan, a városokat körülölelő földterület, ahol döntően erdők, mezőgazdasági területek vagy rekreációs területek helyezkednek el, és korlátozottak a beépítés lehetőségei. Bécs városa szigorú zöldövezeti szabályozással rendelkezik, aminek története több mint 100 évvel korábbra nyúlik vissza.

Mit árul el a kertjéről, ha gyíkot lát benne?

2026. augusztus 10. 07:10

A természetközeli kertek egyre gyakrabban adnak otthont gyíkoknak. Megjelenésük a kert jó ökológiai állapotának egyik jele.

Gazdálkodás Natura 2000 gyepterületeken

2019. november 30. 09:36

A Natura 2000 hálózat egy összefüggő rendszer, amely az uniós tagországok védett és legveszélyeztetettebb természeti területeit foglalja magában.

Őserdőben jártunk – a Badínsky erdő

2019. augusztus 1. 04:36

Mára erdeink alapvetően az emberi tevékenység nyomait tükrözik, hiszen évszázadok óta kezeljük, fenntartjuk, az erdők javait hasznosítjuk. Milyen lehet az ember által érintetlenül hagyott erdő? Erre a kérdésre kapunk választ az őserdőkben.