Életmód, gasztronómia

A fahamu egy „titkos” dologra is jó, tényleg nem érdemes kidobni

Agrofórum Online

A tűzifa elégetése után keletkező melléktermék, a fahamu nemcsak a kertben, de a háztartásban is jó szolgálatot tehet.

Az utóbbi években megváltoztak a fűtési szokások Magyarországon. Az egész kontinensre jellemző energiaválság miatt a jelentősen megdrágult földgáz helyett egyre többen használják a hagyományos tüzelőanyagokat (fa, szén) idehaza is. Ezek viszont olyan melléktermékekkel járnak, amelyek egy részét mindenképpen érdemes hasznosítani, felhasználni a ház körül, a háztartásban is.

A tűzifa elégetése után visszamaradó fahamu például kiválóan alkalmas a talaj feljavítására, savasságának csökkentésére, mert a kémhatása 10 pH feletti. Éppen ezért ugyanakkor óvatosan érdemes adagolni, tilos túlzásba vinni az alkalmazását, mert árthatunk is vele a növényeinknek. Sokan esküsznek arra, hogy a hamuból érdemes a komposztunkba is tenni, mert gazdagabbá teszik azt a benne lévő ásványi sók.

Kevesebben tudják, hogy a fahamunak a kert mellett a háztartásban is jó hasznát vehetjük. Ebből készül a hamulúg is, amely a mosószóda erősebb „testvérének” számít. Kiváló zsíroldó hatású, így nemcsak áztatáshoz, de mosószerként is beválik. Néhányan olyan „csodaszernek” tartják, hogy pár csepp illóolajjal keverve akár minden tisztítandó felületre javasolják. Könnyen elkészíthető, ráadásul egyáltalán nem romlandó.

Természetesen a hamulúgnál is ügyelni kell arra, hogy az alapanyagként szolgáló tűzifa vegyszermentes (festék- és pácmentes) legyen. A tiszta fahamut a térfogatának megfelelő, háromszoros mennyiségű forró vízzel kell felönteni, majd egy-két napig állni hagyni. Közben a tetejére feljött szennyeződést szűrővel érdemes eltávolítani. Végül enyhén zöldes színű, kissé nyúlós folyadékot kapunk, ami már rögtön használható is.

Ha a mosógépbe tesszük, 5 kilogramm ruhához nagyjából 2–4 deciliter oldatot használjunk. Tapasztalatok szerint a szer kissé fakít, ezért önmagában csak a fehér ruhákhoz tanácsos adagolni. Ügyelni kell arra is, hogy a hamulúg erősen maró hatású folyadék, ezért a kézi mosáshoz érdemes gumikesztyűt felvenni. A tárolása is úgy történjen, hogy senki ne férhessen hozzá, nehogy véletlenül lenyelje.

A hamulúg készítése nem bonyolult, könnyen elsajátítható:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hársfatea: mikor, miért és hogyan érdemes inni?

2026. január 14. 14:10

Illatos, meleg és jól ismert – a hársfatea sokkal többet tud, mint gondolnánk. Összegyűjtöttük, mire használható biztonsággal a mindennapokban

Így kell szellőztetni a mínusz 10 fok alatti fagyban – megváltoznak a szabályok

2026. január 13. 09:10

Érdemes ugyanúgy szellőztetnünk a fogcsikorgató fagyban, mint a 0 fok fölötti, kellemesnek mondható téli időben? Nem, mert a szabályok megváltoznak!

Ezért rajonganak most mindenhol a chiás energiaszeletért

2026. január 12. 11:10

Drága bolti energiaszeletek helyett itt a házi megoldás: a chia mag meglepően sokat tud.

Furcsa termék jelent meg a svéd bútorláncnál – vajon mindenki ki meri próbálni?

2026. január 11. 16:10

Érdekes újdonsággal rukkolt elő a Magyarországon is jelen lévő svéd áruházlánc, bár kérdés, hogy mit szólnak majd hozzá a vásárlók.

Árt a talajnak a fahamu?

2023. december 13. 04:37

Általában a kertbe szórom ki a kandallóból a hamut. Ezzel bajt csinálok? Árt a talajnak a fahamu?

Mit kell tudni a fahamuról?

2024. március 16. 05:40

A növényi eredetű hamut sokféleképpen fel lehet használni a házunk táján, különösen a házikertben. Mielőtt azonban kikerül a kertbe a télen vödörszámra keletkezett kincs, érdemes pár dolgot tudni magáról a hamuról és a keletkezéséről.

Kávézacc, tojáshéj, fahamu – mit érnek valójában?

2025. december 3. 07:10

Mindenki használja, de kevesen tudják, mennyit ér valójában a kávézacc, a tojáshéj és a fahamu. Megnéztük, mire elég a házi tápanyagpótlás.

A faszén hamuját szétszórhatjuk a kertben? A válasz meglepő és megdöbbentő

2025. november 26. 09:10

A grillezésnél szívesen használt faszén készülhet hagyományos módon, pusztán fából, míg brikettként általában rengeteg adalékanyagot is tartalmaz.