Életmód, gasztronómia

A kihajtási ünnep segít élővé tenni a hagyományokat

MTI

A kihajtási ünnep segít élővé tenni a tradíciókat, és rámutat Magyarország azon kincseire, amelyekről hajlamosak vagyunk elfeledkezni - mondta a szombati hajdúnánási kihajtási ünnepen az agrárminiszter.

Nagy István hangsúlyozta: a hajdúnánási kihajtási ünnepség 2011 óta hagyománnyá vált, és évről évre egyre sikeresebb. A rendezvény fontos helyet foglal el a térség idegenforgalmi szerepének növelésében és a fiatalok vidéken tartásához is hozzájárulhat – mondta.

A miniszter felidézte, hogy Hajdúnánáson még a két világháború között is ezrével legeltettek jószágokat, a hozzájuk fűződő szokások, rendszabályok pedig igen gazdagok.

A kihajtási ünnep segít élővé tenni a hagyományokat, a régi mesterségek felelevenítését – fogalmazott, hozzáfűzve: ahhoz, hogy „a nemzet múltja velünk maradjon, éltetni kell a hagyományainkat”.

Nagy István szerint a kihajtási ünnepség a gazdálkodási hagyományok mellett a kultúra tovább örökítésében is jelentős szerepet játszik, hiszen a többi között a magyar gasztronómia, a zene, a tánc, a népviseletek, a népszokások bemutatására is jó alkalom.

A miniszter beszédében kiemelte a pásztoremberek becsületét, hangsúlyozva, hogy „ők azok, akik tudják, hogyan kell tisztelni mindazt az értéket, amely a pusztában van”.

Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere elmondta: az önkormányzat a Kendereskertben található gazdaságot eredetileg csak turisztikai attrakciónak szánta, az évek során azonban egyre nagyobb lett az állatállomány, ma már a szaporulatot saját vágóhídjukon dolgozzák fel, a termékeket pedig értékesítik.

A gazdaságból idén nyáron több száz állat, például szürkemarha, magyar tarka tehén és borjú, rackajuh, kecske és bivaly legel a pusztában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A téli desszertek királya: így lesz tökéletes a sült alma

2025. december 24. 14:10

Egyszerű desszert, mégis könnyű elrontani. A sült alma sikere az almán múlik, és néhány apró trükkön.

A fahamu egy „titkos” dologra is jó, tényleg nem érdemes kidobni

2025. december 21. 09:10

A tűzifa elégetése után keletkező melléktermék, a fahamu nemcsak a kertben, de a háztartásban is jó szolgálatot tehet.

Csodába illő módon menekült meg egy egész falu, a túlélés furcsa taktikáját választották

2025. december 20. 16:10

Hogyan lehetne megállítani a kistelepülések gyors elnéptelenedését? Egy új módszer most felcsillantja a reményt.

Házi köptetők, amiket ma is bátran használunk

2025. december 20. 11:10

Enyhébb légúti panaszoknál a házi köptetőknek ma is van létjogosultságuk. Összegyűjtöttük a leggyakrabban alkalmazott recepteket.

Tojásdíszítési technikák otthon

2023. április 6. 05:37

Különlegesebb húsvéti hímes tojásokra vágyunk idén? Hogyan díszítsünk, hogy egyedi tojásokat kapjunk? Gyerekekkel is elkészíttethető tojásdíszítési technikákat gyűjtöttünk össze.

Időjárásjós névnapok

2023. április 27. 05:39

Sok bort hoz, hideg telet ígér, negyven napnyi esőt várhatunk, zsákban hozzák a meleget, keleti szele kemény telet hoz… Vajon kik ők? Milyen napokhoz, és így milyen nevekhez társították elődeink az időjárás változásait? Vajon mennyi „válik be” mind a mai napig?

Közel egy évszázada a vetőmag-nemesítés és -előállítás élvonalában

2023. április 12. 15:36

A Pioneer® a világ egyik első vetőmag nemesítő és vetőmag előállító vállalataként, amely hibrid kukorica vetőmagok értékesítésével kezdett foglalkozni, közel egy évszázada a mezőgazdaság fejlődésének egyik meghatározó motorja.

Szüreti mulatság és veterán gépek bemutatója várja az érdeklődőket Vácrátóton

2019. szeptember 7. 14:44

A vácrátóti szüreti mulatság a bor, a kultúra és a gasztronómia kapcsolatát hivatott erősíteni a hagyományok életben tartása mellett.