19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Életmód, gasztronómia

A regionális élelmiszer-termelés környezetvédő és növeli a belföldi hozzáadott értéket

MTI

A regionális, helyi élelmiszertermelés nagymértékben csökkenti az élelmiszerek szállítási igényét és ezáltal a károsanyag-kibocsátást is. Emellett a helyben termesztés növeli a belföldi gazdaságban előállított hozzáadott értéket is - írja az osztrák VCÖ közlekedési környezetvédelmi szervezet honlapján kedden megjelent tanulmány.

A „VCÖ – Mobilität mit Zukunft” környezetvédelmi szervezet kimutatása alapján a regionálisan megtermelt élelmiszereket átlagosan 150 kilométert, míg a más régiókban megtermelt élelmiszereket átlagosan 1700 kilométert utaztatják. A regionális termelés tehát kilencven százalékkal rövidebb szállítási igényt támaszt.

A regionalitás mellett azonban a szezonalitást is figyelembe kell venni, hiszen például a spanyol paradicsom egy kilogrammjának előállítása csak a szállítás miatt kilogrammonként plusz 400 gramm szén-dioxid-kibocsátással jár, ami az ötszöröse a helyi, ausztriai termesztésnek. A szezonon kívül helyben melegházban termesztett paradicsom viszont tizennégyszer annyi károsanyag-kibocsátással jár, mint a bio-termesztés szezonban.

Az élelmiszer-termelés teljes károsanyag-kibocsátásából a szállítás 13 százalékkal veszi ki a részét. A zöldség- és gyümölcstermelés és kereskedelem estében az arány ennél valószínűleg magasabb, hiszen Ausztriában 2021-ben 42 százalékkal több zöldséget és 52 százalékkal több gyümölcsöt fogyasztottak el, mint amennyit belföldön megtermeltek.

A termelés-feldolgozás-fogyasztás-hulladékhasznosítás körforgásának regionális határok között lebonyolított arányának a növelésével jelentős mértékben le lehet csökkenteni a szállítási útvonalak hosszát, és az így megtett rövidebb út jelentős hányadát át is lehet helyezni a mobilitás „éghajlatbarátabb” formáira – írja a tanulmány.

A regionalitás erősítése a gazdasági körforgás környezeti hatékonyságát javító gazdaságpolitika kiindulópontja. Ez egyrészt erősíti a régiókat, másrészt csökkenti a környezeti és közlekedési szennyezést – mondta Lina Mosshammer, a VCÖ szakértője sajtóközleményében.

A regionálisan előállított termékek vásárlása erősíti a gazdaságot, és ezáltal munkahelyeket biztosít a régióban. Ez pedig a regionális termékkínálat bővüléséhez vezet. A VCÖ számításai szerint az élelmiszerimport 20 százalékos csökkentése 46 ezer új munkahelyet teremtene Ausztriában, és évente 4,6 milliárd euróval növelné a helyileg előállított hozzáadott értéket.

Statisztikailag regionálisnak minősül az a gazdasági tevékenység, ami a feldolgozást és az értékesítést a nyersanyag származási helyétől légvonalban 75 kilométeres körzeten belül végzi el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg fényesebb az alufólia egyik oldala? Sokan nem is használják jól

2026. szeptember 21. 09:10

Az alufólia a háztartások egyik legszokványosabb tartozéka, amelynek mégis van egy nagy „trükkje” – ezt pedig kevesen fordítják a javukra.

A nyár emléke – Így készíthet szárazvirág csokrot kerti növényekből

2026. szeptember 20. 16:10

Nyár végén, ősszel, ahogy szépen lassan véget ér a kerti szezon, egyre több időt töltünk a szobában. Becsempészhetjük a szobába a nyár emlékét egy-egy szép szárazvirág csokorral, melyet a kertben növő virágok és termések szárításával készíthetünk el.

Hányszor lehet újramelegíteni az ételt? A válasz megrázó lesz

2026. szeptember 18. 09:10

A sült-főtt ételekben a kórokozók többsége elpusztult, de mégsem érezhetjük teljes biztonságban magunkat. A méreganyagok túlélik a magas hőmérsékletet.

Mi legyen a kelkáposztából? Próbálja ki chipsként

2026. szeptember 14. 11:10

Nem kell hozzá különleges konyhai technika: a kelkáposzta fodros levelei sütőben is ropogósra száríthatók, ha néhány szabályt betart.

A mezőgazdaság jövője az új technológiák támogatásában rejlik

2020. szeptember 26. 10:15

A COVID-19 járvány rávilágított arra, hogy az innováció milyen fontos szerepet játszik az élelmiszer-ellátás jövőbeli biztosításában.

A NAK termékkeresőjével csökkenhet a fogyasztó közötti „távolság”

2023. május 1. 10:23

Hamarosan elindul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Termékkereső szolgáltatása, amelybe már jelentkezhetnek a gazdálkodók, élelmiszer-előállítók, piacszervezők és piacüzemeltetők.

Óvatosabbak a vevők, bőséges a kínálat – Forgalmas napok várhatók az üzletekben

2023. április 1. 16:57

Óvatosabbak a vevők, nem hozták annyira előre a húsvéti bevásárlásokat, mint korábban, így szombattól különösen forgalmas napok várhatók az üzletekben - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Megnyitotta kapuit a Nemzetközi Zöld Hét Berlinben

2019. január 20. 08:49

A Nemzetközi Zöld Hét 93 éves történetében az idén mutatkozik be a legtöbb kiállító, 61 országból 1750-en. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik, ami szintén rekord. Magyarország előkelő helyen, Franciaország és Lengyelország mellett kapott helyet.