Életmód, gasztronómia

Aszalt szilva fogyasztásával megelőzhető a csontritkulás

Agrofórum Online

Tévedés azt hinni, hogy a csontritkulás az idős emberek betegsége. Ugyanis mindenkit érinthet és mindenkinél elkezdődik anélkül, hogy tudna róla. Amikor pedig már a tünetek jelentkeznek, sokkal nehezebb orvosolni a problémát, mintha megelőznénk vagy időben kezelnénk. De mi segíthet mindezen?

Régebben a csapból is az folyt, hogy tehéntejet kell inni, attól megerősödnek a csontok, egészségesebbek lesznek a fogak. Ma már a legtöbb dietetikus és gasztroenterológus kiemeli, hogy a tehéntej allergiát okozhat. Ám van valami, ami nagyon jó hatással lehet a csontozatra – ez pedig nem más, mint az aszalt szilva.

Elég napi 50 grammot enni

A legújabb kutatások szerint a mindennapos aszaltszilva-fogyasztás csökkentheti a fiatal, fogamzásgátlót szedő nők csontritkulásra való hajlamát. Legalábbis ezt bizonyítja az a California Prune Board által publikált kutatás, amelyet 18-25 év közötti nők körében végeztek el. A kutatásban részt vevő alanyok egy éven át mindennap egy adag aszalt szilvát ettek. Ők az év végi tesztelések során sokkal jobb laboreredményekkel zárták a kísérletet, mint azok, akik ez idő alatt egyáltalán nem fogyasztottak aszalt szilvát.

Az Amerikai Táplálkozástudományi Társaság kiadványa, a Current Developments in Nutrition szeptemberi számában megjelent tanulmány megállapította, hogy a csont sűrűsége az orsócsont végén jelentősen megnőtt azoknál a nőknél, akik 12 hónapon keresztül napi 50 gramm aszalt szilvát ettek a fogamzásgátlók mellett. A trabekuláris csontszerkezet különösen fontos, mivel ezek hajlamosak a leginkább a csontritkulás miatti törésre.

Bár az „aszaltszilva-effektus” okai nem teljesen tisztázottak, a kutatási eredmények azt valószínűsítik, hogy az aszalt szilva elsősorban gátolja a csontleépülést azáltal, hogy csökkenti az oszteoklasztok – a csontszövetet lebontó csontsejtek egy típusának – aktivitását.

Tápanyagokban gazdag gyümölcsként az aszalt szilva az ásványi anyagok, a K-vitamin, a fenolos vegyületek és a rostok olyan kombinációjával rendelkezik, amely páratlan az élelmiszerek között, és amely igen fontos a csontok épségének megőrzése szempontjából.

Idősebbek is elkezdhetik

A National Institutes of Health 2024-es adatai szerint a 15 és 44 év közötti amerikai nők mintegy 25 százaléka számolt be arról, hogy rendszeresen fogamzásgátló tablettát szed. Az Egyesült Királyságban a 2022-es adatokból kitűnik, hogy a 15 és 49 év közötti nők 17 százaléka használt fogamzásgátló tablettát fő fogamzásgátló módszerként. A kutatások kimutatták, hogy az ilyen tabletták használata káros hatással lehet a csontsűrűségre, különösen a fiatalabb nők esetében.

A legújabb tanulmány eredményei tovább bővítik az aszalt szilva hatásait kutató kísérletek egyre növekvő körét. Ennek készítői 12 hónapon át vizsgálták 183, 55 és 75 év közötti, posztmenopauza állapotában lévő nő egészségi állapotát, akiknél a napi 50 gramm aszalt szilva fogyasztás jelentős csontvédő hatást mutatott ki. Jelenleg a kutatók azt vizsgálják, vajon az idősebb, csontritkulásban szenvedő nőkön is képes-e segíteni az aszalt szilva rendszeres fogyasztása.

Forrás: https://www.fruitnet.com/fresh-produce-journal/study-reveals-prune-effect-on-bone-health/262314.article

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért más a fekete fokhagyma, mint a fehér?

2026. január 18. 08:10

A fekete fokhagyma nem új növény, hanem egy precízen érlelt alapanyag, amely ízben és beltartalomban is többet nyújt.

Petrezselyem fagyasztása: praktikus megoldás egész évre

2026. január 17. 08:10

Egyszerű konyhai trükkök, amelyekkel a petrezselyem hónapokig friss marad a fagyasztóban.

Hűha: jogosítvány és szakképzett oktató nélkül is forgalomba engedné a tanulókat az új KRESZ

2026. január 16. 09:10

Hamarosan megújult KRESZ-t kell alkalmaznunk a közlekedési gyakorlatban, de a tervezetnek van egy igen megosztó része is.

Mire jó a főzőbanán?

2026. január 16. 05:40

A főzőbanán, más néven plantain egy megosztó gyümölcs–zöldség, mert van, aki rajong érte, mások megenni sem bírják, akkor sem, ha a banánt alapvetően szeretik.

Mi okozza gubancos, rojtos gubacsok kialakulását a vadrózsán?

2020. január 17. 05:37

J. Anikó kérdése: Csipkebogyó gyűjtése közben a vadrózsa bokrokon érdekes gubancos, rojtos gömb alakú képleteket láttunk. Mik azok, mik okozzák?

Mivel védekezhetek a szilva levelein látható apró, sötét foltok ellen?

2023. október 21. 04:39

Az utóbbi hetekben szilvafákon sok levél elsárgult és lehullott. Rajtuk apró, sötét pontokat látok a hátoldalukon. A már megszokott nagyobb foltok mellett, ezek az én kertemben újak. Mi lehet ez, mivel védekezhetek ellene?

Milyen kezelés kellene a mogyoró ágán megjelent fehér gombák ellen?

2022. augusztus 10. 04:36

Mogyorófám egyik fő ágán fehér gombák jelentek meg (képen láthatók). A másik ágán ilyenek nincsenek, de ott a levelek erősen barnulnak. Milyen kezelés kellene a gombák eltüntetésére? Az elbarnulás ellen mi lenne hatásos?

A természetközeli termesztés szellemisége

2019. május 27. 14:08

Egy hazai gazdaságot mutatunk be Olvasóinknak, ahol a természetközeli termesztési mód alkalmazásával törekednek arra, hogy a kemikáliák felhasználását csökkentsék, illetve elkerüljék. Ezen alapelvek közel állnak az integrált növényvédelem alapelveihez.