Életmód, gasztronómia

Bivalyhús: ez lesz az új gasztro-őrület?

MTI

A bivalyhúst és az abból készült ételeket népszerűsítő program indult, amelynek első állomásaként vendéglátóipari szakembereknek szerveztek gasztronómiai napot Ópusztaszeren.

Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a rendezvényen úgy fogalmazott, noha a bivalyhús nagyon ízletes és értékes portéka, kevéssé ismert.

A házi bivaly húsa a marhahúsnál szálkásabb, vörösebb színű, édeskésebb illatú, kiemelkedően magas a fehérje- és alacsony a zsírtartalma, ásványi anyagokban gazdag – mondta az államtitkár.

A házi bivaly egykor a legfőbb igavonó állat volt, az 1900-as évek elején még 150 ezer példányt tartottak az akkori Magyarország területén, az 1990-es évekre azonban csaknem eltűnt. Jelenleg a teljes magyarországi állomány mintegy 5700 egyedre tehető, ebből 2800 a tenyészállat – tudatta Rácz András.

A nemzeti parkokban csaknem 2400 házi bivalyt tartanak, a legtöbbet, 950 állatot a Kiskunsági Nemzeti Parkban. A bivalyokat a megközelíthetetlen vizes élőhelyek karbantartására használják, az állatok olyan területekre is eljutnak, és olyan növényeket is fogyasztanak, melyeket más fajok nem – közölte az államtitkár.

Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója kifejtette, az elmúlt évtizedek munkájának köszönhetően mára az országban már életképes állomány jött létre, amely folyamatosan elérhető árualapot biztosít ebből a prémium termékből.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 elfeledett népi étel, amivel az ünnepi időszakot is feldobhatjuk

2025. december 27. 14:10

A mindennapi rohanásban sokszor nehezebb kitalálni, hogy mi legyen az ebéd vagy a vacsora, mint elkészíteni az ételt. Ehhez adunk néhány tippet.

A téli desszertek királya: így lesz tökéletes a sült alma

2025. december 24. 14:10

Egyszerű desszert, mégis könnyű elrontani. A sült alma sikere az almán múlik, és néhány apró trükkön.

A fahamu egy „titkos” dologra is jó, tényleg nem érdemes kidobni

2025. december 21. 09:10

A tűzifa elégetése után keletkező melléktermék, a fahamu nemcsak a kertben, de a háztartásban is jó szolgálatot tehet.

Csodába illő módon menekült meg egy egész falu, a túlélés furcsa taktikáját választották

2025. december 20. 16:10

Hogyan lehetne megállítani a kistelepülések gyors elnéptelenedését? Egy új módszer most felcsillantja a reményt.

Százmillió feletti az indiai bivalyállomány

2021. május 11. 04:47

Indiában 109,8 milliós a bivalyállomány nagysága, ezzel világelső az ázsiai ország. Az ezüstérmet a bivaly-világranglistán Pakisztán szerezte meg.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Tejhasznú bivalyok tartására toboroz gazdákat az Italiagro Kft.

2017. március 5. 18:58

A mezőtúri Italiagro Kft. tejhasznú bivalyok tartására toboroz gazdákat, akikkel hosszú távú partneri viszonyt alakítana ki.