Életmód, gasztronómia

Burgonyafehérje mint alternatíva

Agrofórum Online

Kutatási adatok rámutattak, miszerint egyes növényi alapú fehérjeturmixok megfelelő alternatívát kínálhatnak a tradicionálisan tejsavó alapú táplálékkiegészítőket fogyasztók számára, különös tekintettel a vércukorszint ingadozására hajlamos egyének esetében.

A Westminster Egyetem által Nutrients folyóiratban megjelentetett publikáció szerint a rizs– és burgonyafehérje remek opciót kínálhatnak a tejsavó alapú készítmények kiváltására étvágycsökkentés tekintetében, miközben megfigyelték, hogy a fogyasztásuk kevésbé emeli meg a vér glükózszintjét.

A kísérlet során a kísérleti személyek vérében kialakuló metabolikus válaszokat vizsgálták tejsavó, burgonya- és rizsfehérje alapú turmixok fogyasztását követően. A résztvevők étvágyának alakulását is megfigyelték a bevitelt követő 3 órában. Megállapították, hogy a vegán alapú italok kisebb mértékű inzulinszint emelkedést idéztek elő a vérben, míg a burgonyafehérje alapú ital megakadályozta annak emelkedését. Érdekes módon a legfontosabb étvágyat szabályozó hormon, a GLP-1 felszabadulása nagyobb volt a tejsavófehérje-turmix elfogyasztása után.

Ismertek alternatív fehérjetermékek a vegetáriánusok és vegánok számára, mint például a szója-, rizs-, búza- és borsófehérjék, azonban viszonylag kevés bizonyíték áll rendelkezésre ezek egészségre gyakorolt kedvező hatásaival kapcsolatban a tejfehérjéhez képest.

A burgonyafehérje egy új növényi eredetű fehérjetermék, amely a burgonyakeményítő gyártása során keletkező melléktermékből állítható elő, így kedvező fenntarthatósági paraméterekkel rendelkezik.

Forrás: https://www.sciencedaily.com/releases/2021/06/210624114501.htm#

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan az ok, mitől olyan finom a magyar sütőtök, óriási szerencséjük van a szabolcsiaknak

2026. október 17. 13:10

Az ősz elhozta a sütőtök szezonját is, és ilyenkor a legtöbben a nagydobosi termékeket keresik a boltokban. Mitől annyira finomak?

D-vitamin 70 év felett: gyakori hiba a túlzott adagolás

2026. október 17. 07:10

A D-vitamin fontos a csontok és az izmok számára, de a 4000 NE nem ajánlott napi adag. Mutatjuk, mire érdemes figyelni idősebb korban.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Fehérjelázban élünk, de mennyi proteinre van valójában szükségünk?

2026. szeptember 3. 08:10

A fehérjedús termékek ellepték a boltokat, de az átlagos felnőtt szükséglete jóval szerényebb annál, mint amit a trend sugall.

Túró: az őszi fehérjebomba, ami formában tart

2025. szeptember 24. 13:10

A túró fehérjében gazdag, laktózmentes változatban is kapható – így ősszel mindenki élvezheti az egészséges finomságot!

Bővülő lehetőségek a rovarok felhasználhatóságában

2018. február 26. 14:29

Napjainkban egyre nő az igény a gazdasági állatok takarmányozásában az alternatív fehérjeforrások felhasználása iránt a hagyományos fehérjeforrások kiváltására.

SAATEN-UNION: többletérték a szójaföldről

2018. december 27. 06:36

Törekszünk a biztonságos és profitorientált gazdálkodást lehetővé tevő fajták és hibridek nemesítésére, amelyek alkalmasak az egészséges vetésforgó kialakítására.