18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Életmód, gasztronómia

Egy hónap alatt 720 tojást evett meg egy diák

Agrofórum Online

A hír ezúttal nem a híres mukbang (azaz az élőben közvetített, hatalmas mennyiségű étel elfogyasztását bemutató „művészeti ág”), hanem egy orvostanhallgató tudományos kísérlete kapcsán reppent fel – amit a fiatal férfi magán végzett el.

Mielőtt azonban elborzadnánk, fontos tudni, hogy a 28 éves Nick Norwitz nem valami futóbolond, aki az egészségével játszik. Nick orvostanhallgató, aki jelenleg a Harvardon tanul, de korábban a Dartmouth College-on sejtbiológia és biokémia szakon végzett évfolyamelsőként. Ezt követően Oxfordban a neurometabolizmus területén PhD-t szerzett, majd folytatta orvosi tanulmányait.

Nick legfőbb vágya, hogy a metabolikus egészség fogalmát közérthetővé tegye a lakosság körében, és rávilágítson arra, hogy milyen összefüggés van a táplálkozás és a koleszterinszint között.

Nick Norwitz így saját akaratából a kísérleti nyúl bőrébe bújt, hogy magán tesztelje a ketogén étrendet. Ennek keretében egy hónap alatt 720 tojást (azaz átlagosan napi 24 tojást) fogyasztott el. Ezzel valójában azt a köztudatba – szerinte – hibásan beidegződött teóriát akarta cáfolni, hogy a magas koleszterintartalmú ételek (esetében a tojás) növelik a koleszterinszintet.

Nehéz elképzelni, hogy vajon Nick ténylegesen milyen ritmusban fogyasztotta el a napi 24 tojást, ami óránként egyet jelent. Ő elmondása szerint általában 5-6 kisebb részletben sütötte meg őket rántottaként, ami máris csökkenti az adag abszurditását. Igaz, ő napjában ötször ette meg ezt az adagot.

A kísérlet eredményeit laborvizsgálatokkal dokumentálták. Ebből pedig kiderült, hogy Nick koleszterinbevitele több mint ötszörösére emelkedett, ami havi szinten 133,200 milligramm összkoleszterin-bevitelt jelentett.

A sokkoló tojásmennyiség ellenére azonban Nick LDL (rossz) koleszterinszintje a tesztidőszak első hetében 2%-kal, majd a következő két hétben drámaian, további 18%-kal csökkent. Ezek az adatok megdöntötték a korábbi dietetikusi szakvéleményeket, amelyek szerint a tojásfogyasztás növeli a koleszterinszintet.

A kutatás során Nick ezen túlmenően is többféle pozitív élettani hatás észlelt. Így például azt, hogy a tojásban lévő koleszterin a bél receptoraihoz kapcsolódva serkentette egy speciális hormon kibocsátását. Mivel ez a hormon a májhoz kapcsolódik, meggátolja a test saját koleszterinszintézisét. Ez megmagyarázza, hogy a kísérlet során a laborvizsgálatok miért mutattak koleszterinszint-csökkenést ahelyett, hogy az értékek egyre nőttek volna.

Az orvostanhallgató kísérlete új távlatokat nyithat a táplálkozástudományban, mivel általa világossá vált, hogy a tojásfogyasztás nem negatív, hanem épp ellenkezőleg, pozitív hatással van a koleszterinszint alakulására. Nick korábbi átlagos amerikai étrendje mellett az LDL szintje körülbelül 90 mg/dl volt, ami a ketogén tojásdiétát követően drámaian csökkent. S hogy szükség van-e ilyen mennyiségű tojásra? Valószínűleg nincs, azonban a kísérletek szerint napi 2 tojás nem hoz mérhető változást, így ha valaki változást akar elérni, ennél többet kell elfogyasztania.

Forrás: https://nypost.com/2024/09/25/lifestyle/harvard-medical-student-nick-norwitz-ate-720-eggs-in-a-month-and-cholesterol-levels-dropped/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

Ezért issza egyre több ember a kecsketejet!

2025. június 25. 11:10

Egyre több tejtermék készül kecsketej alapanyagból – nem véletlenül: tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető és sokoldalú.

A kiváló minőségű magyar tojásból húsvétkor sincs hiány

2023. április 5. 10:13

A kiváló minőségű magyar tojás a húsvéti időszakban is a vásárlók rendelkezésre áll.

2022-ben négyszer annyi étkezési tojás érkezett Ukrajnából, mint 2021-ben

2023. október 18. 10:10

A hazai tojáságazat jelentősen fejlődött az elmúlt évtizedben, az elért eredményeket azonban veszélyeztetik az Európai Bizottság átgondolatlan lépései – véli a NAK. Miközben az EU beengedi a piacára az uniós szabályoknak nem megfelelő ukrán tojást, tovább szigorítaná a saját termelőire vonatkozó előírásokat.

Csökken az élelmiszer-infláció, a lisztnél, tojásnál látványos az áresés

2023. szeptember 10. 07:10

Újabb lélektani határ alá csökkent az élelmiszer-infláció Magyarországon azzal, hogy augusztusban kevesebb mint 20 százalékra mérséklődött az élelmiszerek drágulása – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által pénteken ismertetett inflációs adatokra reagálva.

Felavatták az új tésztagyárat Gyermelyen

2018. szeptember 28. 06:09

A gyár kapacitása meghaladja a magyarországi tésztafogyasztás méretét, egy európai szinten is jelentős, a leghatékonyabbak közé tartozó tésztagyár kezdte meg most a működését.