A körömvirágot a legtöbb ember ismeri hazánkban, de azt kevesen tudják, hogy a növény eredeti neve egy aranyhajú gyermekhez köthető.
A magyar nyelvben „körömvirágnak” nevezzük a növényt, a hazai szakirodalom szerint azért, mert a magva a köröm hajlott ívéhez hasonlít. A növény angol neve azonban Mary-Bud, Mary-Gold, Pot Marigold és Poor Man’s Saffron.
Angliában a növényt az 1200-as évek óta termesztik, és körülbelül ebből az időszakból datálódik a róla szóló egyik legszebb legenda. A történet szerint élt egyszer egy meseszép kislány, akinek a haja olyan volt, mint a Nap aranya.
A kislányt Mary-Goldnak hívták, és arról ismerték őt faluszerte, hogy ideje nagy részében a domboldalban, a vadvirágok között ülve a Nap aranykorongját csodálta. Egy este azonban a gyermek eltűnt. Mindenki összefutott, keresték, kutatták, ám a kislánynak nyoma veszett, sehol nem találták.
Akkor valakinek eszébe jutott, hogy ott kéne keresni, ahol minden nap üldögélt, a réten, a domboldal napos oldalán. Odasiettek hát az emberek, de a gyermek nem volt ott. Volt ott azonban valami, amit korábban egészen biztosan senki sem látott: egy mesés küllemű, narancssárga szirmú virág, amely egészen úgy festett, mint a hétrét ragyogó, mindent beborító napsugarak.
A falu lakói úgy vélték, hogy varázslat történt, és ez az új, sosem látott, ámde gyönyörű virág nem más, mint Mary-Gold, akit valaki vagy valami virággá változtatott.
Ételszínezésre használták
A körömvirágok – sok más növénnyel együtt – az első európai telepesekkel együtt érkeztek meg az Újvilágba. Eleinte nem ismerték, milyen sokrétűen használható ez a gyógynövény, így erős színe miatt festékanyagként hasznosították: leveseket, szószokat, húsféléket színeztek meg vele.
Joseph Breck 1851-ben megjelent könyvében, a „The Book of Flowers”-ben (vagyis A virágok könyvében) úgy írt a körömvirágról, mint egy szívós, törődést nem is igazán igénylő növényről, ami szépen mutat a kertekben, és fel lehet használni a konyhákban. Főként azért, hogy szép aranyszínű árnyalattal gazdagítsa az asztalra kerülő fogásokat. A virág szirmait édes krémekbe, desszertekbe tették, de gombócokban, sőt borokban is hasznosították.
A fronton is megállta a helyét
Évszázadoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy az orvosok felismerjék, hogy ez a „konyhakerti” növény az egyik leghasznosabb gyógynövény. Ekkor már a 19. században jártunk, a körömvirág híre pedig gyorsan terjedt.
Az orvosok, vajákosok, füvesasszonyok és szerzetesek egyaránt termeszteni és használni kezdték a gyógynövényt, amiről hamar kiderült, milyen remek sebgyógyító, és milyen hatásos vérzéscsillapító, ami a háborúk idején különösen fontosnak bizonyult a frontokon.
Olyannyira hittek az erejében, hogy az orvosok a táskáikban szárított, vászonkendőkbe csomagolt körömvirágot tartottak, hogy ha olyan sérülttel találkoznak, aki erős vérzéstől vagy csúnya sebektől szenved, azonnal tudjanak rajta segíteni.
