4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Életmód, gasztronómia

Így készül a házi pörkölt mandula, mogyoró

Agrofórum Online

Az olajos magokból készült csemegék talán a legizgalmasabbak, ha nassolni van kedvünk. A pörkölt mandula és mogyoró sokféleképpen ízesíthető, így akár kiváló vendégvárónak, antipasti mellé, vagy csak úgy, önmagában egy jó film és egy meleg pokróc társaságában.

Édesen vagy sósan?

Őszinte leszek: bárhogyan finom! De ha intenzív ízekre vágyunk, akkor a pörkölésnél, pirításnál mindegyik verziónál legalább egy csipet sót teszünk hozzá, mert a só mindig kihozza az ízeket. Bizony, még az édességek esetében is egy csipet só nagyon meg tudja bolondítani az ízélményt, ha már egy gourmet manufaktúra szemén keresztül nézem a gasztronómiát.

Az már érdekesebb kérdés, hogy milyen zsiradékon pörköljünk, pirítsunk, mert nem minden olajjal lesz ízletes a végeredmény.

Ugye alapjáraton az olívaolajjal nem szokás azért főzni, mert az értékes beltartalma az olívaolajnak sérül, elveszik. De ha például egy kevéske olívaolajjal pirítunk, majd a fűszerezés után még hozzákeverünk frissen is olajat, akkor jut is marad is alapon a beltartalom is megmarad. Olívaolajjal főleg a sós verziókat érdemes készíteni.

Édes csemegéhez inkább a semlegesebb ízű olajakat ajánlom, akár szőlőmagolaj, akár szezámolaj, mákolaj, de a házi vaj is kiváló lesz. Ez utóbbi főleg azért, mert alapból édeskésebb.

Édességnek olajos magvak

Nekem a nagy kedvencem az, amikor kevéske vajon összepirítom a szecsuáni borsot, kevéske mézet, fahéjat és abba forgatom bele a magvakat. A méz miatt egy finom bevonat keletkezik a magokon és jobban tapadnak meg rajtuk a fűszerek is.

Ugyanígy a pirított mogyoróhoz, mandulához jól illeszkedik édeskés verzióban egy kevéske kakaópor is, csipet vaníliával.

A kevéske zsiradék alatt ilyenkor azt értem, hogy csak pont annyi kell a serpenyőbe, hogy ne égjenek a pirítás során a magvak, hanem csak sercegve piruljanak. Ez akár az egy teáskanálnyi mennyiség is lehet egy 250 g mandula esetében.

Jobb-e a blansírozott?

Abban az esetben, ha a héjat amúgy sem szeretjük a mandulán vagy mogyorón, akkor a blansírozott magokkal jobban járunk, viszont mivel ezek felülete sokkal simább, nehezebben is maradnak meg a fűszerek rajta bevonatként.

Sós nassolnivalóként

Chilirajongóknak az a jó hírem, hogy itt aztán bármit ki lehet próbálni, ami csak ízlésünkbe belefér. A fokhagymás chiliporos ízvilágtól kedve a különböző sófajták kipróbálásáig rengeteg lehetőségünk van. Az a legjobb, ha a fűszereket kombináljuk, mert akkor lesz izgalmas az ízvilág.

Ha wasabival próbálkozunk, akkor először csak csínyán használjuk, mert könnyű túladagolni. Ugyanígy a bitang erős chilifajtákkal is, mint a Moruga Scorpio poroktól a Carolina reaperig, inkább csak késhegynyivel kezdjük, még lehet, hogy az is sok!

A sós nassolnivalónál, ha egy csipet ecetet is használunk vagy citromlevet, akkor a savanyú-sós íz még jobban fog érvényesülni, olyan igazán ízletes dolgokat lehet kialakítani.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Öt étel, amely valóban életveszélyes lehet

2025. november 29. 07:10

Van öt olyan élelmiszer a világon, amelynél egyetlen hiba is végzetes lehet – mégis milliók fogyasztják nap mint nap.

Komposztálhatunk télen is, ha betartjuk ezeket az alapvető szabályokat

2025. november 23. 09:10

A szerves hulladék „eltüntetésének” megfelelő módszere a komposztálás. Ezt mindenki a meleg időhöz köti, pedig télen sem kell lemondanunk róla.

5 gyógynövény, ami füstölve csodát tesz

2025. november 22. 07:10

Ezek a növények füstölve tisztítják a teret, segítik a relaxációt és bizonyítottan befolyásolják a hangulatot.

Ezeket a sütőtök recepteket kár lenne kihagyni!

2025. november 21. 14:10

Három olyan receptet gyűjtöttünk össze, amelyeket mi is szívesen teszünk el télire: egy élénk, édes-savanykás gyömbéres befőttet, egy napfényes aromájú lekvárt és egy karakteres chutney-t.

Mi lehet a megoldás a szárazság miatt tapasztalható szokatlan gyümölcskárosítók ellen?

2022. július 30. 04:36

Az idei rendkívüli meleg nyár lehet az oka, hogy számos olyan rovar, és más állat károsítja azokat a gyümölcsöket, melyeket korábban soha. Van-e megoldás ellenük?

Mitől száradtak el a mandulafa hajtásvégei?

2025. július 19. 04:36

Mandulafa ágvégei az elmúlt 2-3 héten elszáradtak, szinte mindegyik olyan. Mi lehet az oka, esetleg monília? Mikor kellett volna ellene védekezni?

Mi teszi tönkre a mandula terméseit?

2022. szeptember 17. 04:37

A mandula terméseinek belsejében kicsi fehér lárvákat találtam. Milyen kártevő lehet ez?

Vajon megtérülő lesz gyümölcsöt termelni Spanyolországban a 21. század folyamán?

2021. június 28. 07:39

Az adatok azt mutatják, hogy az elkövetkezendő 30 évben az egyes növényfajták gazdasági életképessége veszélybe kerülhet azokban a régiókban, ahol jelenleg magas terméshozam jellemző.