Életmód, gasztronómia

Ilyen méz nincs a magyarországi kereskedelmi láncoknál

MTI / Agrárminisztérium

Elindult a mézfogyasztást népszerűsítő idei kampány, amelynek középpontjában a hársméz áll.

A kampányt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: a kiváló minőségű hazai mézből mintegy 10 ezer tonna fogy el Magyarországon – adta hírül az MTI.

Feldman Zsolt felidézte: az Európában megtermelt méz az európai fogyasztás mintegy 60 százalékára elegendő, korábban ez a hiány jó hátszelet adott a magyar méztermelésnek. Az elmúlt években ugyanakkor megerősödtek az Európai Unión kívülről érkező olcsó mézek, mézhamisítványok, amelyek jelentős károkat okoznak a minőségi mézet előállító magyar méhészeti ágazatnak.

Az államtitkár szerint különösen fontos a magyar méz fogyasztásának növelése, ezt támogatja a most induló kampány is. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon sok múlik a fogyasztókon, azon, hogy közvetlenül termelői mézet vásárolnak, illetve az élelmiszerüzletekben a 100 százalékban hazai termelésből származó mézet választják.

„A fogyasztók tudnak a legtöbbet tenni egyrészt a saját egészségükért, másrészt a magyar méhészetért és annak jövőjéért” – fogalmazott Feldman Zsolt.

Kiemelte, hogy kormányzat a saját eszközeivel tesz lépéseket. Felidézte egyebek mellett, hogy évekig tartott, de elérték, hogy egyértelmű legyen a különböző országokból származó mézkeverékek jelölése az Európai Unióban.

6 ezer tonna a termelőktől

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője elmondta: 2018 óta szerveznek mézfogyasztást ösztönző kampányokat. Jelezte, hogy a 10 ezer tonna hazai fogyasztásból mintegy 6 ezer direkt termelői értékesítés során fogy el.

A november-decemberi időszakban a hársméz előnyeit népszerűsítik, ami közvetlenül a termelőktől vásárolható, a kereskedelmi láncoknál nincs.

„Az Agrármarketing Centrum a kampány során szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a termelői mézek különböző ízvilággal és egészségre gyakorolt hatással rendelkeznek, így érdemes a különlegesebb fajtákat is megismerni” – mutatott rá az ügyvezető.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke ismertette: az idei kampánnyal főként a hársmézre fókuszálnak, ez Magyarországon a fajtamézek között az egyetlen olyan, amely őshonos növényről, az ezüstlevelű hársfáról származik.

Az Agrármarketing Centrum tájékoztatása szerint 2024-ben Magyarországon 20 ezer méhész foglalkozik méztermeléssel, a méhcsaládok száma 1,2 millió. A méhsűrűség négyzetkilométerenként 13 méhcsalád Magyarországon, ez a legmagasabb a világon. A megtermelt méz mennyisége évente 25 ezer tonna, Magyarországon évente 10 ezer tonna fogy el.

(Kép: OMME)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

5 kedvelt díszfa, melyek kellemes árnyékot adnak

2025. augusztus 6. 05:40

Az alábbiakban olyan díszfákat mutatunk be, amelyek kedveltek a kertbarátok körében, és kellemes árnyékot biztosítanak a melegebb hónapokban.

Ezektől a fáktól lesz élhető a kert a hőségben

2025. július 22. 14:10

Egy jól megválasztott fa nemcsak árnyékot nyújt, hanem javítja a kert mikroklímáját, és hosszú távon is komfortosabbá teszi a környezetünket.

Mi csúfítja el a hársfák lombkoronáját?

2018. június 29. 07:18

H. Lajosné kérdése: Hegyes, kiemelkedő valamik nőttek a hársfám levelein, elcsúfítják az egész növényt. Mi okozza ezeket? Lehet védekezni ellenük?

Virágmézek gyógyhatásai – melyik mire jó?

2025. december 2. 08:10

A virágmézek nemcsak édes finomságok, hanem természetes gyógyszerek is: minden mézfajta másképp segíti a szervezet működését és gyógyulását.