Életmód, gasztronómia

Influenza ellen: készítsünk házi kandírozott gyömbért!

Agrofórum Online

Kevesen tudják, de a gyömbér természetes influenza-ellenes „szernek” számít, hiszen vitamindús, erős gyulladáscsökkentő, köhögéscsillapító, lázcsillapító, sőt izzasztó hatású. Tökéletes „természetes gyógyszerként” használhatjuk, ha házi kandírozott gyömbért készítünk belőle.

Természetesen ki lehet próbálni a „hardcore verziót”, amikor lereszelve vagy felkarikázva citrommal, mézzel vegyitve teába tesszük, vagy szirupot készítünk belőle, de ezt a nők és a gyerekek nagy része – a rendkívül erős csípős íze miatt – nem igazán kedveli.

„Végül is, nem ehetetlen…”

Nálunk négy kisebb-nagyobb gyerek van a családban. Üdítőként és sütiben szeretik a gyömbért, nyersen viszont messzire elkerülik – mert szerintük „égetve mar”. Megfázásos-influenzás időben azonban valóságos gyógyír, ezért úgy döntöttem, megtalálom a módját, hogy valahogy – legalább ilyen esetekben – megegyék.

Egyszer egy vidéki gasztro rendezvényen, egy standnál kandírozott gyümölcsöket vettünk a férjemmel:  banánt, áfonyát, almát, epret, barackot – és gyömbért. Utóbbit inkább magunknak, de a gyerekek a csemegék után rányúltak arra a papírzacskóra is.

Aztán csak nevettek egymáson, ahogy látták, mikor éri el a csípős íz a másik ízlelőbimbóit – de azt mondták, végül is nem ehetetlen. Nos, ennyi elég is volt, hogy azt mondjuk a férjemmel, akkor itt az idő ezt otthon is „legyártani”.

Bárki elkészítheti otthon

A kandírozott gyömbér elkészítése pofonegyszerű, az eredmény pedig megdöbbentő. Hogy miért? Mert a kandírozási folyamat és a cukor, no meg az apró darabkák elvesznek annyit a gyömbér csípősségéből, amitől – a gyerekek szerint – ehetetlen.

(Fotó: Pixabay)

Így egy nagyon kellemes, csipegetnivaló „bonbonná” válik, amit az egész család szeret! Torokfájós, taknyos, köhögős, influenzás, rossz közérzetes időszakban így ez a házi csemege valóságos elixírnek számít!

Kandírozott gyömbér

Hozzávalók: 30 dkg friss gyömbér, 30 dkg cukor, 4,5 dl víz

Elkészítés:

1.) A friss gyömbért megmossuk, megtisztítjuk (krumplipucolóval a legegyszerűbb) és apró kockákra vágjuk (egy picit kisebb darabokra, mint amilyen egy kockacukor).

2.) Egy lábasba vizet öntünk, felolvasztjuk benne a cukrot (szirupot főzünk), beletesszük a gyömbérdarabokat, és takaréklángon 1,5 óra alatt puhára főzzük az egészet. Akkor van kész, ha a gyömbér kockák puhák és kissé opálosak.

3.) Szűrőkanálba öntjük a kész gyömbérkockákat, és lecsepegtetjük róluk a szirupot (amit félretehetünk tea-ízesítőnek), majd meghempergetjük őket cukorban.

4.) Eztán sütőpapírral/ezüstpapírral bélelt tálcára tesszük a kandírozott gyömbérdarabokat, és 1-2 napig szárítjuk.

5.) Ha letelt az idő, a kandírozott gyömbér már nem ragad – csatos üvegekbe tesszük, és igény szerint fogyasztjuk.

Érdemes mindig tartani belőle a polcon

A gyömbér nem csak vírusos, influenzás megbetegedések esetén, hanem  megelőző „szerként” is hasznos, hiszen magas A-, C-, E- és B-vitamin-tartalmánál fogva erősíti az immunrendszert és emésztéses problémák esetén is hatékonyan segít.

Akárhogy is, a januári-februári időszakban érdemes elkészíteni egy jó nagy adagot magunknak ebből az egészséges finomságból, amire rájárhatunk akár megelőzési, akár gyógyulási céllal, hiszen természetes, őrült hatékony, nincsenek mellékhatásai, mesésen mutat a polcon és isteni finom!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Coca-Cola új ízzel rukkol elő

2025. január 29. 17:10

A Coca-Cola új üdítőszériája nosztalgikus ízen alapszik. A termék várhatóan egy évig lesz elérhető a polcokon.

A hét legjobb takarítási trükk

2025. január 27. 12:10

A #CleanTok-on takarítási tippeket osztanak meg az emberekkel. Vannak közöttük olyanok, amelyek mindannyiunk számára hasznosak lehetnek.

Sós borok, sós pálinkák a népi gyógyászatban

2025. január 26. 12:10

A „csodaszereket” jobbára gabonából, kukoricából, burgonyából, törkölyből készítették, majd sós vízzel dúsították.

Hogyan fogyasszuk a propoliszt?

2025. január 17. 07:10

A propolisz antibakteriális tulajdonságai csökkentik a szájüregi baktériumokat és segítenek megelőzni a fogínygyulladást, fogszuvasodást és fertőzéseket.

Gyömbér-citrom shot házilag – de mi is ez?

2024. február 15. 07:10

Az élelmiszerboltok polcain egyre-másra tűnnek a fémdobozos pici „gyömbér-shot”-ok. A vásárlók zöme gyanakodva nézi, mások kíváncsian olvasgatják, mi ez, a bevállalósabbak pedig (akik próbálták már), rámarkolnak és hármasával viszik el az apró italokat. De mi is ez a gyömbér-shot?

Hogyan termeszthetünk otthon gyömbért?

2024. október 13. 04:36

Érdeklődni szeretnék, hogy lehetséges-e otthon is gyömbért termeszteni? Amennyiben igen, akkor hogyan?

Hogyan termesszünk fejfájás-csillapító növényeket, és miként használjuk őket?

2022. szeptember 29. 14:34

Érdemes utánanézni, milyen természetes módszerek és gyógynövények állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy javítsunk a közérzetünkön és megszüntessük a panaszainkat.

Gyömbér vagy gyömbérgyökér? Nem ugyanaz!

2023. október 9. 05:40

A gyömbért nagyjából mindenki ismeri, hiszen a legtöbb zöldségesnél, élelmiszerboltban kapható. Na, de mi is az a gyömbérgyökér?