11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Életmód, gasztronómia

Jövőre drágábban lehet horgászni a Balatonnál

MTI

Átlagosan tíz százalékot meghaladó mértékben emelkedik jövőre a balatoni horgászjegyek ára - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Gyenesdiáson.

Szári Zsolt a hatodik alkalommal szervezett balatoni horgászkonferencián elhangzottakat az MTI-nek összefoglalva elmondta: kilenc éve nem változtattak a horgászjegyek árán, ezért szükség volt a rendezésre.

Tíz százalékot némileg meghaladó lesz az áremelés, de nem egységesen, lesznek ugyanis olyan jegytípusok, amelyek ára változatlan marad – közölte.

A vezérigazgató az elmúlt évek egyik legnagyobb eredményének nevezte, hogy idén vagyonkezelésbe kapta a halgazdálkodási társaság „a 2009-ben eltékozolt”, mintegy 1200 hektárnyi vízfelületet jelentő halastavakat. Ezek adnak ugyanis biztos alapot a vendéglátóhelyekre kerülő, földrajzi oltalommal rendelkező balatoni hal utánpótlásának.

Hozzátette: a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 20 évre kapta meg a térségbeli halastavak vagyonkezelési jogát.

Szári Zsolt az MTI kérdésére elmondta: a magyarországi horgászok száma meghaladja az 500 ezret. Közülük jelentős számú, közel százezer horgász fordul meg évente a Balatonnál, amelyre állandó vagy turistacélpontként tekint horgászhelyének.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.

Miért fogyasszunk csírát?

2025. február 27. 08:10

A csíráztatott magvak olyan fogyasztásra szánt zöldségeket jelentenek, amelyeket a növekedés nagyon korai szakaszában takarítottak be.

Így készítsünk kovászt egy hét alatt!

2025. február 26. 13:10

Számos recepttel találkozhatunk, de a legfontosabb kiemelni, hogy a helyes arányok biztosítása elengedhetetlen.

Természetes otthon: illatosítás aromanövényekkel

2025. február 26. 05:40

Az aromanövények nemcsak kellemes illatot biztosítanak, hanem jótékony hatással lehetnek a közérzetünkre is. Nézzük meg, milyen növények segíthetnek természetes módon felfrissíteni otthonunk levegőjét!

Szőlő szentek, kápolnák a Balaton régióban

2019. szeptember 14. 04:36

A Balaton környékén a szőlőtermesztés már több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Az emberek a kezdetektől próbálták megjósolni az időjárást, s így keletkeztek a különböző népszokások és rigmusok, illetve védelemért fohászkodtak Istenhez és a különböző szentekhez; tiszteletükre szakrális építményeket állítva.

Mikroműanyagok a Balatonban

2023. május 4. 14:04

Bizonyossá vált, hogy a Balatonban is vannak 50-100 µm-es mikroműanyagok, amelyek bejuthatnak a nagy vízibolha tápcsatornájába – közölték a MATE és az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói.

4000 forintnál kezdődik a balatoni lángos ára?

2024. május 31. 16:10

A magyarok átlagban 3-4 napra foglalnak szobát, a külföldiek (akik között növekszik például a csehek száma) viszont gyakran két hétre.

Így járnak a balatoni orvhalászok!

2020. november 30. 16:10

Hosszas megfigyelést követően értek tetten a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kollégái azt a férfit a balatonboglári kikötőben, aki tiltott módon kísérelt meg halat fogni, illetve a balatonkenesei kikötőben két főre lettek figyelmesek, akik a kikötőmedencébe nagy mennyiségben télre "beállt" keszegeket gereblyézték.