31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Életmód, gasztronómia

Kávézólánc hódít a tea földjén

Agrofórum Online

Jelentős mértékben növekszik a kínai kávéfogyasztás. Ezt a növekvő szegmenst igyekszik kiaknázni a 2017-ben alapított és tavaly májusában az amerikai tőzsdére bevezetett Luckin Coffee.

A nyugati kultúrában óriási hagyománya van a kávéfogyasztásnak. A hivatalos statisztikák szerint 2015-ben az 5 millió lakost számláló Finnország 1 millió zacskónyi kávét fogyasztott. Ezzel szemben az 1,3 milliárdos populációval bíró Kína éves kávéfogyasztása 200 és 400 ezer zacskó közé tehető. A kínai kávéfogyasztás ugyanakkor jelentős mértékben növekszik. Az elmúlt években 30 százalék közeli volt az éves növekedés a kínai piacon, és a Statista becslése szerint 2020 és 2023 között további 10,7 százalékos éves növekedés várható.

Háromszoros tempó

A kínai kereslet növekedés közel háromszorosa a világénak. Összehasonlításképpen az Egyesült Államok kávépiacának bevétele a 2020-as évre várhatóan 85,1 milliárd dollár, ami 5,2 százalékos növekedés a 2019-es adatokhoz képest, míg ez a szám Kínában 9,3 milliárd dollár, ami éves alapon 13,3 százalékos növekedésnek felel meg – hangsúlyozta az Equilor Befektetési Zrt. A szakadék még nagyobb, egy főre nézve. Az urbanizáció növekedésével a kávéfogyasztás iránti kedv is növekedhet, ahogy az már most is tapasztalható, különösen az ázsiai ország keleti régiójának nagyobb metropoliszaiban. Az egy főre jutó éves átlagos kávéfogyasztás Japánban 279 csésze, Hongkong-ban 249,5 csésze, míg Kínában csupán 6,2 csésze.

Luckin Coffee és Starbucks

Ezt a növekvő szegmenst igyekszik kiaknázni a 2017-ben alapított és tavaly májusában az amerikai tőzsdére bevezetett Luckin Coffee. Az újfajta technológiavezérlet kiskereskedelmi modellt használó kínai kávézólánc, mely 2019 végére több mint 4 500 kávézót üzemeltetett Kína területén. Ez több, mint a Starbucks által az országban üzemeltetett 4 300 kávézó. A Starbucks is egyre nagyobb figyelmet fordít a kínai növekedésre, az amerikai vállalat 2022-re 6 000 kávézóval szeretne jelen lenni Kínában. A kínai kávépiac dinamikus növekedésére mind a két vállalat kilátásaira pozitívan hat és mivel más szegmensben is versenyeznek emiatt jelenleg együtt építik a piacot.

Elvitelre adják és olcsóbban

A Luckin modellje az elvitelre alapoz. A legtöbb üzletben az ülőhelyek száma korlátozott és készpénzt sem fogadnak el, fizetni ugyanis csak telefonon lehet a cég saját alkalmazásán keresztül. Árazásban is olcsóbb, mint az amerikai versenytárs, így sokkal szélesebb fogyasztó réteget szólít meg. Pénzügyi eredmények tekintetében egyelőre még veszteséget termelnek, de a robusztus növekedés és a profitabilitás felé tartó tendencia figyelemre méltó. Az üzletek bővítését meghaladó ütemben nő az árbevétel.

Kilőtt az árfolyam

A Luckin és a Starbucks dinamikus növekedése a világ legnépesebb országában egyelőre pozitívan alakul és úgy tűnik, sikeresen szoktatja át a kínai embereket a teafogyasztásról a kávéfogyasztásra, ez különösen igaz a nagyobb kínai városokra. A Luckin modellje, mely az applikáción keresztüli értékesítést és személyzet nélküli kávézók korát hozhatja el nagyobb működési marzsokat eredményezhet, mint a hagyományos modell. Emiatt került több befektető célkeresztjébe is a vállalat novemberben a harmadik negyedéves gyorsjelentés után, amit követően több mint 100 százalékot emelkedett az árfolyam.

Gondok a koronavírus miatt

A koronavírus miatta boltbezárások ugyanakkor negatívan érintették az árfolyamot, ami miatt jelentősen visszaesett a Luckin jegyzése – emelte ki az Equilor Befektetési Zrt. Amennyiben a koronavírussal kapcsolatos kockázatok enyhülnek, a korábbi hónapok felfele ívelő mozgása folytatódhat. A vállalat ugyan még nem nyereséges a magas terjeszkedési költségek miatt, de látható, hogy a már üzemelő helyiségek profitmarzsa óriási és Kínában a kávéfogyasztás gyorsan emelkedik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tihanyban virágzik a levendula – Szedje saját kezűleg!

2025. június 12. 13:10

A tihanyi levendulásban most Ön is arathat. Gyűjtse be az illatos virágokat, és tudja meg, mi mindenre használható a lila csoda!

Ezért jobb a lassan pasztőrözött tej, mint a bolti dobozos

2025. június 8. 14:10

Az alacsony hőmérsékleten és hosszabb ideig pasztőrözött tej újra reflektorfénybe került. De mitől jobb ez a módszer, mint az ipari gyorspasztőrözés? Nézzük a különbségeket!

Ötletek bodzára: így dolgozzuk fel a friss bodzavirágokat!

2025. június 1. 05:40

Végre virágzik a bodza és készülhetnek a bodzás finomságok! Az elkészítési lehetőségekből szemezgetünk most.

Varázsgomba: terápia vagy tudatmódosító kockázat?

2025. május 25. 11:10

A varázsgomba új reményt nyújthat a mentális betegségek kezelésében – de csak tudatos, szabályozott körülmények között.

A tőzegmoha a szubsztrát-alapanyagok globális ellátási láncának egyik feltörekvő eleme

2022. szeptember 28. 10:34

A szubsztrát és a tőzeg alapanyagok iránti kereslet a világ nagyüzemi mezőgazdaságának növekedésével tovább növekszik.

Narancssárga, fekete, fehér?! Mini paradicsom új köntösben

2025. június 15. 16:10

A színes mini paradicsomok népszerűsége ugrásszerűen nő Kínában – a vásárlók az ízt, a látványt és a prémium minőséget keresik.

Kínai almalé-sűrítményt ihat Európa?

2019. július 10. 11:47

A lengyel termelés valószínű csökkenésével Kína vélhetően almalé-sűrítményt értékesít majd Európában is, főképp bekeveréshez.

Jövő őszig maradhat a kínai kukoricaimport a jelenlegi szinten

2020. december 4. 06:03

Kína óriási mennyiségben vásárol amerikai kukoricát, miközben a sertéspestis-járvány után újjáépíti sertésállományát.