Életmód, gasztronómia

Lelkifurdalás nélkül esszük a másfél hónapos csirkéket, az állatjólét csak egy szép szlogen

Agrofórum Online

Mindössze 6-7 hétig élnek azok a csirkék, amelyek húsát jó étvággyal fogyasztjuk el a gyorséttermekben. Valóban nincs más, humánusabb megoldás?

Az állatjólét egyre fontosabb szempont a fogyasztók számára azon állatok esetében is, amelyeket kifejezetten levágásra, fogyasztásra tenyésztenek. Az Európai Unió Vidékfejlesztési Programjának keretében is igényelhetők állatjóléti támogatások, sőt 2013 óta bizonyos állatlétszám fölött a tenyésztőknek állatjóléti felelőst kell kijelölniük.

Ez a tényező elvileg a nagy gyorséttermi láncok vállalásai közt is szerepel, de úgy tűnik, hogy még mindig inkább csak a marketing szintjén, semmint a gyakorlatban. A szárnyastartással foglalkozó német Geflügelnews nevű weboldal egy friss cikkében arra mutat rá, hogy a KFC és versenytársai a brit piacon még mindig a gyors súlygyarapodásra képes fajtákat részesítik előnyben, amelyeket 6-7 hetes korukban, 2–2,5 kilós súllyal már le is lehet vágni.

Pedig korábban olyan vállalást tettek, hogy kerülik ezeket a fajtákat, ám a klímacélok teljesítésére, az alacsonyabb költségekre és a növekvő fogyasztói igényekre hivatkozva gyorsan le is tettek a szépen hangzó tervről. A BBC riportja szerint 8 nagyobb étteremlánc is megszegte korábbi ígéretét, a KFC mellett a Burger King, a Nando’s, a Popeyes, a Wingstop és a Wagamama nevét említették meg.

Nehéz vitatkozni

Egyfajta „kikerülő” megoldásként az iparági hátterű Sustainable Chicken Forumhoz csatlakoztak, amelynek az előírásai korántsem olyan szigorúak. A KFC felhasználása például a brit csirkepiac 4 százalékát fedi le, vagyis igen jelentős szereplők csalódást keltő lépéséről van szó. Vannak, akik megvédik őket, például arra hivatkozva, hogy a lassabb súlygyarapodásra képes szárnyasok tenyésztése növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az állatok több takarmányt, munkaidőt, energiaráfordítást igényelnek, ezzel pedig nehéz vitatkozni.

A gyorséttermi láncok állítólag folyamatosan dolgoznak a környezetvédelmi és állatjóléti sztenderdjeik javításán, ám ez inkább csak hamisan csengő szólamnak tűnik. Magyarázatuk szerint jelenleg a lassabb súlygyarapodásra képes szárnyasok korlátozott mennyiségben érhetők el a szigetországban, ezért is kénytelenek más fajtákat választani helyettük. Az állatjogi aktivisták szerint egyszerű profitvezérelt gondolkodásról van szó, úgy vélik, nagy hiba kizárólag a költségek felől megközelíteni az állattenyésztés kérdését.

Csibéből készáru 8 hét alatt:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

A liba felöltöztet, de le is tud vetkőztetni…

2019. október 28. 13:16

A nyíradonyi Szilágyi László közel negyven éve libákkal foglalkozik, ahogy maga mondja, végig járta a létra valamennyi fokát, egyet sem hagyott ki. A vele készített interjú során tapasztalatairól mesélt.

Nagyobb tőke kellene az alternatív tojótyúktartásra történő átálláshoz

2019. május 23. 04:47

Semmilyen szakmai egyeztetés nem történt az áruházláncok bejelentése előtt, miszerint rövid időn belül beszüntetik a ketreces tartásból származó tojások árusítását.

A megvalósult integráció: sertéstenyésztés családi tulajdonban

2024. szeptember 5. 09:40

A dániai Troldgaarden gazdaságban a takarmánytól a késztermékig minden helyben, az állatjóléti szempontok figyelembevételével történik.

A malacfarokkurtítás a múlté - Van jobb megoldás!

2023. október 17. 09:10

A farokrágás gyakori probléma a sertéstartó gazdaságokban. Megelőzése, megszüntetése érdekében sokszor alkalmazzák a gazdák a rutinszerű farokkurtítást, amely állatjóléti szempontból kifogásolható módszer. Jó tudni, hogy a farokrágás kiváltó okainak megszüntetésével jó eséllyel megelőzhető a farokrágás kialakulása.