Életmód, gasztronómia

Rövidesen indul a fakitermelő versenysorozat

Agrofórum Online

Az Országos Fakitermelő Bajnokságban a professzionalizmus és a fizikai erő találkozik, hogy a világ egyik legveszélyesebb szakmájában az ország legjobb szakemberei mérhessék össze tudásukat. Ebben az évben 6 regionális fakitermelő csapatverseny szolgál területi előselejtezőként a végső döntőt megelőzően.

Idén is folytatódik a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, amely az egyik legveszélyesebb foglalkozásban dolgozók szakmai tudását méri össze. A fizikai erőnlétre és a szakértelemre egyaránt szükségük lesz a versenyzőknek, akik többnyire az állami és a magán erdőgazdaságoknál, illetve a katasztrófavédelemben dolgoznak. Az országos bajnokság versenyszámai a fakitermelés során végzett feladatok gyors, pontos és biztonságos végrehajtását modellezik.

A hatékony és fenntartható erdőgazdálkodáshoz precíz, szakmailag felkészült és technikailag jól felszerelt fakitermelőkre van szükség, a munkavédelmi szempontok maximális figyelembevételével – hangsúlyozta az országos versenysorozatot szervező és koordináló Andreas Stihl Kft. ügyvezetője. Bakon Gábor szerint az elmúlt időszaban felértékelődött a természet kezelésével kapcsolatos munka a klímaváltozás kapcsán, és a nagy precizitást igénylő munkát csak profik tudják elvégezni. „Ezt a professzionalizmust mutatja meg a verseny a laikusoknak” – fogalmazott az ügyvezető, megjegyezve: a rendezvények nemcsak szakmai fórumot és fejlődési lehetőséget biztosítanak a szakembereknek, hanem a családi programoknak, a közösségi élményeknek köszönhetően az összetartozást is erősítik.

A 2020-as versenysorozat állomásai:

  • április 25. Császár, nyugat-dunántúli régió (szervező partner: Vértes Erdő Zrt.)
  • május 2. Orfű, dél-dunántúli régió (szervező partner: Mecsekerdő Zrt.)
  • május 9. Ásotthalom, dél-alföldi régió (szervező partner: Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium)
  • május 16. Pilisszentiván, közép-magyarországi régió (szervező partner: Pilisi Parkerdő Zrt.)
  • június 6. Keszeg, közép-magyarországi régió (szervező partner: Ipoly Erdő Zrt.)
  • augusztus 1. Varbó-Fónagyság, észak-magyarországi régió (szervező partner: Északerdő Zrt.)

A legjobb 8 csapat kvalifikálja magát az országos döntőbe, amelyre augusztus 29-én, Bükkzsércen kerül sor. Hasonló szabályok szerint a korábbi versenyek nyertesei idén is összemérik tudásukat; a Bajnokok bajnoka versenyt idén is Szegeden rendezik, május 23-án.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gluténmentes, mégis laktató – mit tud valójában a hajdina?

2026. február 1. 14:10

A hajdina az elmúlt években újra előtérbe került az egészségtudatos fogyasztók körében, miközben agronómiai és élelmezési szempontból is egyre nagyobb figyelmet kap.

A „sárga gyom”, ami többet tud, mint sok drága étrend-kiegészítő

2026. január 31. 11:10

Irtjuk, pedig évszázadok óta gyógyít és táplál. A pitypang több, mint egy makacs gyom – és ezt a tudomány is igazolja.

A koriander-undor nem hiszti: komoly ok áll mögötte

2026. január 31. 07:10

Sokan már az illatától is rosszul lesznek, mások marékszám szórják az ételre. A koriander körüli gyűlölet nem hiszti és nem ízlés kérdése.

Quinoa és más álgabonák: miért érdemes őket fogyasztani?

2026. január 30. 16:10

Ha rostban és tápanyagokban gazdag gluténmentes gabonát keresünk, a quinoa és más álgabonák jó alternatívái a klasszikus gabonáknak.

Kertápolási tippek: álomkert 7 lépésben

2021. március 11. 09:35

A STIHL kertápolási szakértői szerint az abszolút kezdő hobbikertészek számára sem okoz majd a kerttervezés hatalmas kihívást akkor, ha az általuk javasolt hét lépés alapján haladnak a tökéletes végeredmény felé.

A 2019-es AGROmashEXPO díjazottjai – 3. rész

2018. december 19. 03:36

A 2019. évi AGROmashEXPO, AgrárgépShow kiállítás termékfejlesztési díj pályázatára rekordszámú, 41 db pályamű érkezett be. Ezúttal a különdíjasok bemutatását folytatjuk.

Gépinfo Képgaléria

Teljes mozgásszabadság füstgáz és kábel nélkül – Az akkumulátoros lombfúvókkal öröm az őszi munka

2023. november 3. 11:10

Az őszről sokaknak a lehulló levelek folyamatos összegyűjtésével járó problémák jutnak eszükbe, pedig az avar rendkívül gyorsan és élvezetesen összegyűjthető - ha van egy erős, akkumulátoros lombfúvónk.

Még mindig tart a nagy STIHL-akció - ajándék fűrész jár a lombtrágya-csomaghoz

2019. május 16. 09:37

Továbbra is megrendelhető a Natur Agro Hungária lombtrágya-csomagja, melyhez 200 hektár feletti rendelés esetén ajándék Stihl-fűrész is jár a gazdáknak.