Életmód, gasztronómia

Több mint 40 ország nevezett, az Etyeki Sörmanufaktúra két díjat is bezsebelt

Etyeki Sörmanufaktúra Sajtóközlemény

Több mint 40 ország, közel 700 nevezett tétele között ért el ezüst- és bronzérmet a szakmai körökben a világ legjelentősebb sörversenyének tartott International Beer Challenge-n az Etyeki Sörmanufaktúra, Londonban.

Idén 26. alkalommal rendezték meg az International Beer Challenge-re, amely a söripar legnagyobb seregszemléje, és ahová kis- és nagyüzemi sörökkel is nevezni lehet. A leadott tételeket vakkóstolással bírálják, a zsűri söripari szakemberekből, sommelier-ekből, séfekből, kis- és nagykereskedelmi üzletláncok beszerzési vezetőiből áll. Ebben az évben 40-nél is több országból, több mint 700 tételt neveztek a különböző kategóriákba.

2022-ben az Etyeki Sörmanufaktúra Princessin Edeck – Királyleányka Sparkling Ale söre ezüstérmet, míg a Just for fun – Rozsos dupla IPA bronzérmet nyert. Az elismerés rangját emeli, hogy olyan tradicionális, évszázadok óta sört főző országok tételeivel kellett versenyben lenni, mint például Németország, Belgium, Nagy-Britannia vagy az utóbbi évtizedben az úgynevezett kraftsör piacot (kisüzemi, kézműves sör) letaroló Amerikai Egyesült Államok.

A szőlőmustos sör megálmodásakor az volt a célunk, hogy az etyeki borászokkal közös pontokat, szinergiákat, fejlesztési lehetőségeket keressünk. Az Edeck sorozatot még 2019-ben indítottuk útjára az Etyeki Kúriával, a most ezüstérmet nyert sör pedig a Nádas Borműhellyel közösen készült. Ők szintén nyitottak az egyedi, különleges termékek iránt, és filozófiájuk is hasonló a mienkhez, a minőséget helyezik minden elé. A mustot a borász ajánlja, a sörtípust mi választjuk a musthoz illően. Amikor musttal dolgozunk, több türelmet és maximális odafigyelést igényel az erjesztésvezetés. Fontos a jó élesztőtípus kiválasztása, hiszen itt többféle cukrot kell együtt erjeszteni. Hosszabb, vontatottabb az erjedés, mint egyszerű sörök esetében

– mondja Radányi Orsolya főzdevezető, az Etyeki Sörmanufaktúra tulajdonosa.

A bronzérmet nyert, szűretlen rozsos dupla ipa-t a különleges maláták mellett a négyféle komló teszi tökéletessé.

Világviszonylatban megmérettetni mindig nagy kihívás, pláne egy kis családi főzdének. Olyan, mintha az olimpián indulnánk. Nem csak a vállalkozásunkat, de Magyarországot is képviseljük ilyenkor. Ilyen versenykörülmények között jó eredményt elérni a munkánk legnagyobb elismerése

– tette hozzá Radányi Orsolya.

Az International Beer Challenge 2022 díjait nagyszabású gálaműsor keretében adják át Londonban, 2022. november 19-én.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Varázsgomba: terápia vagy tudatmódosító kockázat?

2025. május 25. 11:10

A varázsgomba új reményt nyújthat a mentális betegségek kezelésében – de csak tudatos, szabályozott körülmények között.

Matcha-hiány: a kereslet meghaladja a kínálatot

2025. május 22. 08:10

Japánban globális keresletnövekedés okoz matcha-hiányt, miközben a termelés bővítése komoly akadályokba ütközik.

Allergia megelőzése avokádóval – tudományos áttörés?

2025. május 18. 16:10

Egy finn kutatás szerint a terhesség alatti avokádófogyasztás jelentősen csökkentheti a csecsemők ételallergiájának kockázatát.

Vita a bor körül: egészséges vagy sem?

2025. május 11. 16:10

Egy új spanyol kutatás választ adhat arra a kérdésre, hogy a mértékletes borfogyasztás valóban jót tesz-e az egészségnek.

A dohai sör a legdrágább a világon

2023. augusztus 8. 08:10

Míg a burundi Bujumburában egy brit pint (568 ml) 0,53 eurónak, mintegy 210 forintnak megfelelő összegbe kerül, addig Dohában körülbelül 23-szor annyiba.

Most szedjük a komlót! - Sör vagy főzelék legyen inkább belőle?

2022. szeptember 18. 05:36

A komló a házi sör alapja, de süthetünk vele ízletes házikenyeret, használhatjuk jóízű, friss salátának is, ha kedvünk tartja.

Napelemekkel látják el az afrikai sörfőzdéket

2020. január 17. 13:36

A világ legnagyobb sörfőzője kiemelte, hogy 2025-ig el szeretnék érni, hogy globálisan az összes energiafelhasználásokat megújuló energiaforrásokból tudják biztosítani.

Sörpuccs a borvidéken

2021. december 8. 16:09

Etyek az elmúlt évtizedben a bornak és a pezsgőnek köszönhetően a hazai gasztroforradalom egyik ikonikus helyszínévé vált, persze ehhez kellettek azok a borászok is, akik egyértelműen a minőség pártjára álltak. Világosan látszik az is, hogy a csendes borok felől a buborékok felé fordul a borvidék; 2023-ig kell már csak arra várnunk, hogy eredetvédett „Etyeki pezsgőt” ihassunk, amely talán nagyon gyorsan olyan ismert és elismert kifejezés lesz, mint a Tokaji aszú. A gasztroforradalmárok között azonban nemcsak borászok vannak: sonkamester, csokoládé- és sajtkészítő is öregbíti már a település nevét, de van egy első hallásra igazi kakukktojás is közöttük. Ha jobban megismerjük kiderül, hogy mégis csak van köze a borhoz: a musthoz például sörlevet kever. Vagy a sörléhez mustot? Az Etyeki Sörmanufaktúra főzdevezető-tulajdonosával, Radányi Orsolyával beszélgettünk.