Életmód, gasztronómia

Lehet, hogy drágább, de ilyen a jó virsli

NAK / Hússzövetség

Bár a fogyasztói szokások változóban vannak, a szilveszteri asztal sztárja várhatóan idén is a virsli lesz.

A magyarok körében kedvelt húskészítményből az egész éves mennyiség közel negyede az év utolsó hónapjában kel el. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) arra hívja fel a figyelmet, hogy a virsli választásakor is érdemes a magyar termékeket előnyben részesíteni.

A virsli egész évben elérhető a boltok polcain, az év végéhez közeledve jelentősen megnő ezen húskészítmény forgalma. Az év közben elfogyasztott mennyiség meg sem közelíti
a szilveszteri mennyiséget.

Hazánkban az éves virslieladás 34 ezer tonna körül van, az év utolsó hónapjában ennek 10–25 százaléka kel el.

A húskészítménygyártók tapasztalatai szerint ugyanakkor változóban vannak a fogyasztói szokások, ma már nem elengedhetetlen a szilveszter éjszakai asztalról a virsli. A vásárlókat idén is széles termékpaletta várja a boltokban, természetesen a hagyományos virslik teszik ki a kínálat jelentős részét, ugyanakkor kisebb mennyiségben különleges, chilis, sajtos változatok is kaphatók.

Előnyben az olcsó

Bár a kereskedők tapasztalatai szerint a vásárlók egyre inkább az olcsóbb termékeket részesítik előnyben – így csökken például a juhbeles virsli forgalma és nő a műbeles, a kollagénes, a hámozott virsli iránti kereslet –, az ünnepi időszakban azonban a várakozások szerint hajlandóak lesznek többet fizetni a magasabb minőségű készítményekért.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) arra hívja fel a figyelmet, hogy a virsli választásakor is érdemes a magyar termékeket előnyben részesíteni. A hazai gyártók termékei nyomon követhetők, folyamatosan ellenőrzöttek, és
a hazai ízvilágra tervezettek.

Frankfurti és bécsi

A frankfurti virsli a vörösáruk leghíresebb képviselője, állítólag már a 13. században is készítették. A húsból prádot készítettek, fűszerezték. A termék összetétele ma is ugyanez, csak a technológia változott. Ezen termék alapján készült a későbbiekben a bécsi virsli, ami az alapja a Magyarországon ismert virslinek.

A virsli összetételét az Élelmiszerkönyv szigorúan szabályozza. A virslire vonatkozó előírások közül a legfontosabb a hústartalom: a késztermékre vonatkoztatva legalább 51%.

Ha a hústartalom alacsonyabb, vagy 10%-nál több a mechanikailag lefejtett hús a termékben,
az már nem nevezhető virslinek. Így kerülnek különböző „rúd”, „szelet”, „pálcika” stb. elnevezésű termékek az üzletekbe. Vásárláskor érdemes figyelni arra is, hogy minél kevesebb összetevőből álljon a termék, mivel a túl sok adalékanyag minőségromlást okozhat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így tárolható hosszan az egészséges őszi csemege, a gesztenye

2026. október 17. 16:10

A gesztenye az őszi, téli időszak kedvelt csemegéje. A termés hosszú távú tárolásánál néhány dologra figyelni kell a penészedés elkerülése végett.

Megvan az ok, mitől olyan finom a magyar sütőtök, óriási szerencséjük van a szabolcsiaknak

2026. október 17. 13:10

Az ősz elhozta a sütőtök szezonját is, és ilyenkor a legtöbben a nagydobosi termékeket keresik a boltokban. Mitől annyira finomak?

D-vitamin 70 év felett: gyakori hiba a túlzott adagolás

2026. október 17. 07:10

A D-vitamin fontos a csontok és az izmok számára, de a 4000 NE nem ajánlott napi adag. Mutatjuk, mire érdemes figyelni idősebb korban.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Állati rettegés szilveszter éjjel – mit tehetünk kedvenceinkért?

2024. december 30. 08:10

Bár sokan a háziállatokra gondolnak, de a legtöbb vadon élő számára is olyan fokú félelemmel jár a tűzijáték, amibe bele is halhatnak.

Sokkoló tradíciók, őrült újévi babonák

2023. december 31. 10:10

Sokan úgy gondolják, a petárdázás, a tűzijáték, a hangoskodás, a fülsértő szilveszteri trombiták hangja a „buli” részét képezik, pedig ezek a zajkeltések ősöreg babonákból erednek, amelyek egykoron a gonosz elűzését szolgálták.

Újévi sütemények, amik pénzt és boldogságot ígérnek

2025. december 31. 11:10

Az újévi sütemények nemcsak az édesszájúak kedvencei, hanem komoly jelentést is hordoznak. Megmutatjuk, mit érdemes sütni, ha szerencsés, bőséges évben reménykedünk

Miért pezsgővel koccintunk szilveszterkor?

2025. december 30. 14:10

A pezsgő nemcsak ital, hanem szimbólum. Megnézzük, honnan ered, és miért vált a szilveszter elmaradhatatlan kellékévé.