Életmód, gasztronómia

20 milliárd forintot költünk horgászengedélyekre

mti

A forgalmazási jutalékokkal együtt évente egymilliárd forintos bevételt hoz a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), hogy az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai teljes egészében a szövetséget illetik meg a közfeladat ellátási szerződésben foglaltak szerint - mondta Nagy István agrárminiszter.

A miniszter ismertette, hogy az agrártárca évente átlagosan 200 millió forinttal támogatta 2015 és 2018 között az ország legnagyobb civil társadalmi szervezetét, a Mohoszt. A lehetőségeik bővítése az egész horgásztársadalomra pozitív hatással van. Az 1960-as évek ötvenezres létszáma mára megtízszereződött, jelenleg több mint 528 ezer nyilvántartott horgász van Magyarországon. A horgászati és horgászturisztikai szektor a családtagokkal együtt egymillió embert érint.

Nagy István elmondta, hogy a halállomány, a vizek természeti környezetének fejlesztése mellett kiemelten fontos a minőségi horgásztatási és horgászturisztikai szolgáltatások megteremtése, valamint azok hálózatos, szervezett üzemeltetése is. Ennek érdekében vezették be az ingyenes horgászvizsgát, amely már 10 éves kortól elérhető, illetve lehetővé vált, hogy egyes vizeken akár 3 bottal is horgászhassanak. Mindezek mellett a tárcavezető ide sorolta a horgászokmányok állami díjainak a Mohoszhoz kerülését is, amelyet a szövetség közvetlenül a horgászok javára, a horgászturizmus fejlesztésébe forgat vissza.

Dérer István szerint a 2019. évtől megkapott nagy lehetőség a horgászszövetségnek legalább ekkora felelősség is, mert csak felelős, átlátható horgászgazdálkodás járulhat hozzá a jó környezeti állapot megőrzéséhez, a 132 ezer hektár összterületet meghaladó, döntően állami tulajdonú vízterület komplex fejlesztéséhez, illetve végső soron a horgászok közérzetének javításához. Példaként említette, hogy a szövetség feladata kiterjed a horgászszervezetek működésének korszerűsítésére, illetve kiemelten az állami tulajdonban lévő vízterületek halgazdálkodásának fejlesztésére, valamint horgászszervezeti programok finanszírozására.

A Mohosz működteti az Országos Horgászszervezeti Központot, illetve fejleszti a horgászszervezeteket kiszolgáló komplex informatikai programot és biztosítja a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programban az élőhely fejlesztésre irányuló uniós forrásokhoz szükséges önrészt is. Kitért arra is, hogy a szaktárcával közösen megalkottak egy olyan támogatási rendszert, amelyben a horgászszervezetek pályázhatnak többek között a horgász utánpótlás-nevelés és oktatás, a horgászsport, a halőri eszközbeszerzés és flottafenntartás támogatására. Idén augusztus elsejéig négy szövetségi pályázat zárult le, kettő pályázható forrás jelenleg is nyitott, egy közbeszerzési pályázat közbeszerzési szakaszban van, és további 5-7 pályázat még az ősszel kiírásra kerül. A sikeresen pályázó horgászszervezetek idén már több százmillió forintra számíthatnak – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

Ezért issza egyre több ember a kecsketejet!

2025. június 25. 11:10

Egyre több tejtermék készül kecsketej alapanyagból – nem véletlenül: tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető és sokoldalú.

Veszélyt jelenthetnek a magyar halgazdálkodásra a betelepített díszhalak

2018. február 4. 09:39

A globális klímaváltozás és a betelepített halfajok magyar tógazdálkodásra gyakorolt várható hatásait is körüljárták az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozón.

11 tonna hal illegális telepítését tárta fel a Nébih

2020. március 3. 14:17

A Nébih eljárást indított az elkövetővel szemben, továbbá felszólította, hogy igazolja a halak származását.

Méreten aluli harcsákért kell felelnie

2019. július 10. 08:33

Az ellenőrök gyors és hatékony intézkedésének köszönhetően, a halakat élő állapotban sikerült visszaengedni a vízbe.

Angolna, fürge cselle vagy jászkeszeg?

2020. október 20. 12:26

Melyik faj legyen Az Év Hala 2021-ben? Ezt azok döntik el, akik szavaznak a jelöltek valamelyikére a Magyar Haltani Társaság honlapján. Az akció célja: az őshonos halak népszerűsítése.