Életmód
Életmód

Eredményesek a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások

Eredményesek a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások

AM Sajtóiroda

A tapasztalatok és visszajelzések alapján a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások sikeresek, az elmúlt néhány évben a horgászlétszám több mint 150 ezer fővel bővült, mára meghaladva az 560 ezer főt - mondta el Nagy István agrárminiszter a 27. FeHoVa keretében rendezett VII. Nemzeti Horgászsport Gála és Támogatói Banketten.

A tárcavezető kiemelte, hogy a hal rendkívül értékes megújuló természeti erőforrásunk, míg a horgászat a fenntartható gazdálkodás időtálló, történelmi korokon átívelő jó példája, amelyhez az agrártárca a legideálisabb feltételeket kívánja megteremteni a harmadik évezred kezdetén is. Hozzátette: hazánkban 2016. január 1-jétől lehetővé vált, hogy a vízterületek halgazdálkodási jogát kijelölés útján adja haszonbérbe az állam a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (MOHOSZ).

Nagy István szerint a MOHOSZ mára tartósan Magyarország egyik legnagyobb hálózatos felépítésű civil szervezetévé vált.

A tárcavezető elmondta: a kormány célja, hogy a magyar családok asztalán minél gyakrabban legyen egészséges és ízletes magyar hal. Hozzátette: az egy főre jutó hazai halfogyasztás 2013 óta több mint 30 százalékkal növekedett, 5,1 kilogrammról 6,7 kilogrammra. A növekedés főként az agrártárca halgazdálkodással és horgászattal kapcsolatos intézkedéseinek, a halfogyasztást népszerűsítő kampányainak köszönhető, illetve annak, hogy 2018. január 1-jétől a hal és haltermékek ÁFÁ-ja 27 százalékról 5 százalékra csökkent.

A gála keretében harmadjára díjazták az év horgászsportolóit és kiválóságait.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mihez kezdjünk a megmaradt főtt tojással az ünnepek után?

2024. március 29. 08:10

A legtöbb család túlvállalja magát a húsvéti tojásfőzéssel. Hogy miért? Mert szépen mutatnak a hímes tojások az ünnepi tálakon, főként, ha sokfélét festünk. De mit kezdjünk a megmaradt főtt tojással az ünnepek után?

Hogyan fessünk húsvéti tojásokat természetes alapanyagokkal?

2024. március 28. 08:10

Itt vannak az ünnepek, a boltok polcain megjelentek a húsvéti tojásfestékek. Az emberek azonban egyre inkább a természetes módszereket keresik, hiszen év közben épp elég adalékanyagot és színezéket eszünk meg.

Így készítsünk húsvéti tojásfát!

2024. március 27. 16:10

A húsvéti tojásfa készítése roppant szórakoztató program, amely látványos végeredménnyel zárul. A húsvéti ünnepi asztal pedig úgy lesz igazán varázslatos, hogy ha egy saját készítésű, friss gallyakból épített tojásfa díszíti, szépséges hímes tojásokkal.

Ne hagyjuk ki a szezont: ennyiféle finomság készíthető medvehagymából

2024. március 26. 15:10

A medvehagymaszezon közepén járunk, ezért itt az idő kihasználni ezt az időszakot, és a lehető legtöbb egészséges finomságot készíteni a boltokban és piacokon kapható, illetve az erdőben szedhető, harsogóan friss zöld levelekből.

X. Halászati-Horgászati Szakember Találkozó - a szakmai összefogás a jövő záloga

2020. február 4. 07:37

Tízedik alkalommal rendezte meg január 30-31. között a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke a Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozót.

A kormány a horgászok véleményére kíváncsi!

2018. február 16. 12:34

Online kérdőívben várja a kormány a horgászok véleményét a horgászat jövőjének kormányzati elképzeléseiről, javaslatairól - mondta a stratégai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott.

Megjelentek az átmeneti támogatásokról szóló rendeletek

2020. június 23. 12:49

A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től, három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületén.

Kiemelten fontos a fenntartható halgazdálkodás

2019. október 22. 08:02

A tudatos beavatkozások, a fenntartható gazdálkodás szemléletmódjának elterjesztése szükséges a környezeti változásokból eredő károk megelőzéséhez, a természetes alkalmazkodás megsegítéséhez.