A teljes kiőrlésű gabonából és hüvelyesekből készült tápláló kenyér nem a modern kor találmánya, hiszen valójában már a Bibliában, Ezékiel próféta könyvében is szerepelt.
Az Ezékiel-kenyér világszerte egyre nagyobb rajongótábort gyűjt maga köré. A hazánkban is kapható lisztkeverék teljes kiőrlésű gabonafélékből, pontosabban az árpa, búza, tönkölybúza, köles, sárgaborsó, bab és lencse teljes kiőrlésű lisztjéből áll.
Cukrot, adalékanyagot nem tartalmaz, így gyorsan maga mögé utasítja az össze boltban kapható kenyérfajtát. De honnan jön ez a recept, és ki is volt Ezékiel?
Isten látnoka
Ezékiel (Kr. e. 622–570), akit a történelem prófétaként ismer, papi családból származó szent életű ember volt, aki felmenőihez hasonlóan maga is papi hivatást választott. Kr.e. 597-ben, Izrael leigázása után Nabukodonozor seregei elhurcolták és fogságba vetették, ahol rabtársaival jelbeszéddel kommunikált – jobbára a jövendöléseiről, amelyekről úgy hitte, Istentől kapott, s a népéhez szól.
Ezékiel könyve számtalan látomást és próféciát tartalmaz, amelyek tanító jellegűek és ma is fontos részét képezik a zsidó és keresztény hagyományoknak. Az Ezékiel-kenyér a Bibliában is helyet kap (az Ezékiel 4:9-ben), ráadásul nem csak említés szinten, hanem a konkrét recepttel, elkészítési móddal együtt. A szöveg a következő:
„Te pedig végy magadhoz búzát, árpát, babot, lencsét, kölest és hajdinát, és tedd egy edénybe. Készíts belőle magadnak kenyeret.”
Az Ezékiel-kenyér kenyér ma is pontosan ezekből az alapanyagokból készül. A gyakorlott kenyérsütők nem is lisztet vesznek, hanem maguk őrlik meg (turmixolják le) a hozzávalókat, míg a kevésbé gyakorlottak használhatják a hazánkban is kapható Ezékiel-lisztkeveréket.
Ahhoz csak egy kevés olajat és egy csipet sót kell adni, illetve annyi vizet kell hozzá keverni, hogy egy körülbelül krumplipüré-állagú tésztát kapjunk, amit aztán ki kell teríteni egy sütőpapírral kibélelt tepsire és 25 perc alatt előmelegített sütőben aranybarnára sütni.
Ez a kenyér egyfajta (nagyon finom!) lapkenyér lesz, ami kicsit olyan, mint egy lapos pizzalap – és napokon át finom friss marad. Gazdag tápanyag-összetétele miatt ma ezt a kenyeret a világ legegészségesebb kenyerének tartják. A recept futótűzként terjed, aki rászokik a fogyasztására, később egész biztosan nem vesz újra adalékanyagokkal, cukorral és fehér liszttel teli bolti kenyérféléket.
Miért olyan egészséges?
Mivel adalékanyag-mentes és rendkívüli rosttartalmú – ez utóbbi hozzájárul az optimális emésztéshez. A hozzávalók magas fehérjetartalma (mint pl. a lencse, a köles és a hajdina) hozzájárul az izmok egészségéhez.
A gabonafélék ásványianyag- és vitamintartalma (vas, cink, B-vitaminok) pedig erősíti az immunrendszert, jó hatással vannak az idegrendszerre, a csontok egészségére, hozzájárulnak az optimális anyagcseréhez, méregtelenítési folyamatokhoz és a nyugodt alváshoz. A teljes kiőrlésű liszteknek alacsonyabb a glikémiás indexük, mint a fehér liszteknek, így lassabban emelik meg a vércukorszintet és hosszan tartóbb jóllakottság-érzést eredményeznek.
Aki úgy érzi, szívesen kipróbálná az autentikus receptet és nincs szüksége Ezékiel-lisztkeverékre, az alábbi receptet használhatja:
Ezékiel kenyér
Hozzávalók:
- 1 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt
- 1 csésze teljes kiőrlésű rozsliszt
- 1/2 csésze teljes kiőrlésű árpaliszt
- 1/4 csésze lencse (darálva)
- 1/4 csésze köles
- 1/4 csésze hajdinaliszt
- 2 evőkanál kovász (opcionális)
- 1 teáskanál só
- 1 1/2 csésze langyos víz
- 1 evőkanál méz
Elkészítés:
- A száraz hozzávalókat keverjük össze egy tálban: búzaliszt, rozsliszt, árpaliszt, lencse, köles, hajdinaliszt és só.
- Adjuk hozzá a langyos vizet és a mézet a száraz összetevőkhöz. Ha használunk kovászt, akkor azt is adjuk hozzá.
- Gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit – szükség esetén adjunk hozzá lisztet vagy vizet a megfelelő konzisztencia eléréséhez. A begyúrt tésztát fedjük le egy konyharuhával, és hagyjuk pihenni legalább egy órán keresztül.
- Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A megkelt tésztát gyúrjuk át, formázzuk meg, tegyük sütőpapírral kibélelt kenyérsütő formába (ez magasabb, mint a tepsik általában és szebb lesz bennük a kenyér). Süssük 35-40 percig, amíg a kenyér aranybarnára sül. A receptet tökmaggal, szezámmaggal, lenmaggal, diófélékkel, aszalt zöldségekkel és gyümölcsökkel is ízesíthetjük.
(Fotó: NatureFriend/Pixabay)