Életmód

Felvásárlásokkal növekedne a Nestlé

Agrofórum Online

A Nestlé tavalyi nettó eredménye 24 százalékkal 12,6 milliárd svájci frankra, mintegy 12,89 milliárd amerikai dollárnyira nőtt. Ezzel felülmúlta a 12,36 milliárd svájci frankos elemzői konszenzust a cég.

A társaság menedzsmentje részvényenként 2,7 svájci frankos, megemelt osztalékot javasol majd a közgyűlésnek. A cégcsoport árbevétele tavaly 2,9 százalékkal 92,57 milliárd svájci frankra bővült – derült ki a társaság negyedik negyedéves gyorsjelentéséből.

A többek között a Nescafé kávét és a KitKat csokoládét gyártó cég a portfóliója átalakításán dolgozik. A fogyasztói igények változásával összhangban egészségesebb termékeket akarnak környezetbarátabb csomagolásokban értékesíteni. Lassan vissza akarnak vonulni a feldolgozott húsok és a csokoládé piacáról, ehelyett a kávéra és a növényi alapú élelmiszerekre akarnak koncentrálni – hívta fel a figyelmet a Thomson Reuters hírügynökség.

Mark Schneider vezérigazgató irányításával már 50 tranzakciót hajtottak végre 2017 óta. A jövővel kapcsolatban a korábbiaknál óvatosabb növekedési célokról beszélt Mark Schneider, szerinte idén 4 százalékkal bővülhet a Nestlé. Úgy véli, hogy a pav 2030-ban is növekedni fog, ezt további akvizíciókkal akarják segíteni. A Starbucks kávécsaládhoz tartozó termékek eladásából, és a növényi alapú hamburgerek és kolbászok népszerűségének emelkedéséből várnak komoly bővülést.

Kínából származik a cégcsoport bevételeinek 8 százaléka, így a koronavírus hatásait sem tudják még pontosan megbecsülni a cégnél az elemzők szerint.

A Nestlé árfolyam az elmúlt héten 0,6 százalékkal 107,8 svájci frankra csökkent a zürichi értéktőzsdén. Idén 2,8, ám az elmúlt egy évben 20,4 százalékkal emelkedett a cég papírjainak az árfolyama.

A Nestlé Magyarországon 27 éve működik, jelenleg a legnagyobb svájci befektetőként és munkáltatóként. Hazánkban összesen több mint 2400 embert foglalkoztatnak három gyárukban, Bükön, Diósgyőrben és Szerencsen –, budapesti központi irodájukban és az értékesítési csapatukban. Szerencsi gyáruk a Nestlé európai italporgyártó és töltőüzeme, és itt működik Nestlé közép-kelet-európai régiójának érzékszervi vizsgáló központja is. Diósgyőri gyáruk a Nestlé egyetlen, kizárólag üreges csokoládéfigurákra specializálódott gyártóegysége. Büki gyáruk pedig a Nestlé állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Indul az ország első, diplomás Csokoládé-, kávé-, teakészítő mesterképzése

2019. július 12. 11:15

Professzionális szinten sajátíthatók el a csokoládé, kávé és tea gyártásával kapcsolatos ismeretek a Szent István Egyetem budapesti Élelmiszertudományi Karán, a szeptemberben induló Csokoládé-, kávé-, teakészítő mesterképzésen. Az ország első, diplomával elismert szakirányú továbbképzésére augusztus 15-ig még lehet jelentkezni.

Egy csepp Tisza-tó – Ahol sulyomból készítik a csokoládét

2023. január 26. 07:36

Habár közel 20 éve is van már annak, hogy Szabó István úgy döntött, ha törik-ha szakad, de ő megcsinálja a Tisza-tó csokoládéját, az ’Egy csepp Tisza-tó’ nevű csokoládé manufaktúrát mégis mindössze hét éve alapította meg.

Egyre több csokoládét vásárolnak a fogyasztók

2022. január 24. 08:17

Sokan harcolnak csokoládéval otthon a kanapén a pandémia okozta frusztráció ellen: ez növelte tavaly a svájci csokoládégyártó Lindt & Sprüngli eladásait.

Negyvennégy éves csúcson a kakaó ára

2023. október 29. 11:10

A kakaó kurzusa az elmúlt 44 év legmagasabb szintjére emelkedett az árupiacokon, a globális hiány megnöveli a csokoládégyártók költségeit.