Életmód

Így kell majd januártól gyűjtenünk a műanyag palackokat – megvannak a részletek

Agrofórum Online

Új év, új remények. Ebben az esetben az, hogy 2024. január 1-től kevesebb műanyag flakonba botlunk nap, mint nap. Ugyanis ekkortól kezdődik el az ún. kötelező visszaváltási rendszer, amely az 0,1–3,0 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékeket érinti.

Jelenlegi ismereteink szerint ez a módszer motiválja talán leghatékonyabban a fogyasztót arra, hogy visszavigye a palackot, és így az újra feldolgozható legyen.

Ami mindezt szükségszerűvé teszi

A műanyag hulladékok mintegy 24,9 százaléka kontinensünkön válogatatlan formában lerakókba vagy égetőkbe kerül. Az újrafeldolgozás céljából összegyűjtött mennyiségnek mintegy fele az EU-n kívüli országokba utazik.

Kína, amely eddig komoly felvevő piaca volt ezeknek a szállítmányoknak, korlátozásokat vezetett be a közelmúltban. Könnyen átlátható, hogy ez Európában tovább növelheti a műanyaghulladékok felhalmozódását, mint ahogy az is, hogy csökkenteni kell a műanyagtermelést, de növelni kell a hasznosítást. Ezzel összhangban születtek meg a konkrét uniós célkitűzések.

Rövidesen 77 százalékos visszagyűjtést kell produkálni

Az egyszer használatos műanyagokra vonatkozó uniós irányelv szerint 2025-től a PET palackoknak legalább 25 százalékban újrahasznosított anyagokat kell tartalmazniuk, 2030-ban pedig már 30%-nak. A tagállamoknak 2025-re a forgalomban lévő műanyag palackok 77 százalékát vissza kell gyűjteniük, és ezeknek rögzített kupakokkal és fedelekkel is rendelkezniük kell.

Tanulmányok igazolták, hogy ennek a vállalásnak az elérését a betétdíjas rendszer, a Deposit-Refund System (DRS) segíti elő a legjobban.

Hazánkban is ez modell lép életbe január elsejétől.A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint a visszaváltási díj – palackonként 50 forint – nem a gyártók kasszájában landol, hanem a hatékonyabb, fenntarthatóbb hulladékkezelés megvalósítását szolgálja.

A cél az, hogy a műanyag és üveg palackok, illetve a fém italos dobozok 90 százalékát újrahasznosítsák 3 éven belül. A palackok egy része ún. „többutas”, azaz az előírt előkészítés után a gyártó újra töltheti azokat.

A nagyobb mennyiség azonban „egyutas”, amely eddig (a fogyasztást követően) hulladékként fejezte be a pályáját. Januártól kezdődően mindez megváltozik, a megfelelő gyűjtést, előkezelést követően újabb palackok alapanyagai lesznek.

Kivételek, amelyek erősítik a szabályt

Mindez alól kivételt képeznek a „tej alapú italtermékek csomagolásai, valamint a csekély mennyiségű kibocsátó által forgalomba hozott italtermék csomagolása, és a speciális alakja miatt automata visszaváltó berendezéssel nem visszaváltható italtermék csomagolása” – olvasható a MOHU oldalán.

50 forinttal több

Ami számunkra, fogyasztók számára különösen lényeges, az, hogy a nem újrahasznosítható csomagolások esetében is visszaváltási díjjal növelten tudjuk majd megvásárolni a termékeket. Vagyis a kasszánál minden üveg, fém és műanyag palackos italtermék esetében palackonként 50 forint visszaváltási díjat fogunk hagyni.

Amelyet úgy kaphatunk vissza…

… ha visszavisszük az üres palackot (dobozt) az azt fogadó boltba, vagy visszaváltó automatát keresünk, amely azonban csak ép, eredeti alakban lévő, jól olvasható vonalkóddal ellátott üveget, dobozt fogad el.

Ennek az oka az, hogy a visszaváltás az új vonalkódok leolvasásán és a termék regisztrálásán alapul és a csomagolás épségét, fizikai paramétereit is ellenőrzi. Szintén igen lényeges, hogy az automata készpénzt nem, hanem utalványt ad ki, amit a kereskedőnél válthatunk készpénzre vagy beszámíthatjuk azt a vásárlás végösszegébe.

Ezzel azonban nem merült ki az összes lehetőség, hiszen a tervek szerint a REpont segítségével, a felhasználói fiókban megadott bakszámlaszámunkra az adott összeget azonnal jóváírjak.

Jótékonyak is lehetünk

A MOHU jelenlegi tájékoztatása szerint lehetőség lesz jótékony célra is felajánlani az adott összeget, erre vonatkozó információt a visszaváltó automata kommunikációs paneljén találunk majd.

Forgalmazók  

A rendszer fontos szereplői a forgalmazók lesznek. 400 m2 feletti üzletméret esetén kötelezően, egyéb esetben önkéntesen, a MOHU által biztosított visszaváltó automaták segítségével vagy kézi visszavétellel fogadják vissza a hulladékot. Emellett közreműködnek a visszaváltási díj visszatérítésében, ha a fogyasztó ezt az opciót választotta.

A MOHU jelenleg is folyamatosan várja a rendszerhez önkéntesen csatlakozó boltok jelentkezését, regisztrációját. Szerintük megéri csatlakozni, hiszen kezelési díjat fizetnek az üzemeltetőnek, a honlapjukon közzétett mértékben.

Ezentúl, véleményük szerint, az adott üzletek forgalomnövekedéssel is kalkulálhatnak, hiszen, ha már betértünk egy boltba, ahol visszaváltottunk, akkor a vásárlások egy részét is ott fogjuk intézni. Mindezt a fogyasztók vásárlási szokásokra alapozzák, korábbi felmérések alapján.

Jelenlegi információk szerint a nagyobb boltokban valószínűleg automatákkal, míg a kisebbekben a manuális átvétellel fogunk találkozni.

A gyártóknak is bőven lesz itt feladat

Többek között a https://www.mohu.hu/ oldalán azt találjuk, hogy a DRS termékregisztráció 2023 második felében elindul, így a visszaváltási rendszerben résztvevő palackok adatbázisának létrehozása, és a gépi visszaváltás műszaki-informatikai hátterének megalapozása is.

A MOHU Partner Portálon lesz lehetőség DRS gyártóként a termékek regisztrálását kezdeményezni. Mindez azért igen lényeges a gyártók számára, mert csak azon termékek visszaválthatósága biztosított 2024. január 1-től, amelyeket 2023. november 15-ig benyújtottak termékregisztrációra és az auditon megfeleltek.

A később regisztrált és auditra megküldött termékek csak az arra előírt átfutási idő után, 45 nap elteltével kerülnek elbírálásra, és csak ezt követően hozhatóak forgalomba. A termékeknek ezentúl a jogszabályban közzétett jelölési követelményeknek is meg kell majd felelniük.

A gyártók 2024-től 5 évig szolgáltatási és csatlakozási díj fizetésre kötelezettek. Mindemellett a termékek egy részére visszaváltási díjat is fizetniük kell a MOHU-nak, ez fogja képezni ugyanis a visszaváltási díj fogyasztói visszatérítéséhez a pénzügyi hátteret.

A gyártó a visszaváltási díjat a tárgyhónapban forgalomba hozott, kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termék után havonta, a tárgyhónapot követő hónap utolsó napjáig fizeti meg a koncessziós társaság részére.

(Fotó: Janaina Caixeta Jana93/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Kukoricából is készülhet műanyag?

2021. július 4. 07:33

Egy új kutatás hozzásegítheti az ipart a mezőgazdasági melléktermékek (kukorica, faanyagok, és egyéb fűfélék maradványai) hasznosításának új lehetőségeihez.

Csomagolóanyag növényekből

2022. július 6. 16:40

Szerkezetének köszönhetően az új műanyag kémiailag is újrahasznosítható.

Milyen anyagból készüljön az időjárásálló magaságyás és virágláda?

2023. április 8. 13:38

Akár magaságyásra, akár nagyobb virágdézsákra, ládákra gondolunk, mindig az a kérdés, hogy a fenntarthatósági oldalról hogyan fogjuk meg a dolgot a kialakításuk, készítésük során. Nézzük a lehetőségeket!

Mennyi idő alatt bomlik le az üveg?

2022. június 5. 06:38

Az üveg lebomlási idejét általában 1-2 millió évben szokták meghatározni, de lebomlás helyett pontosabb lenne az anyag csiszolódásáról, aprózódásáról beszélni.