23℃ 17℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Életmód, gasztronómia

Milyen ízű volt az első országtorta? És melyik nyert most?

Agrofórum Online

Emlékeznek arra, milyen ízű volt az első országtorta? Vagy, hogy mióta ünnepeljük ezzel (is) augusztus 20-át? Miért készítenek mentes változatot is? Tudtak arról, hogy a hobbicukrászoknak is lehetőségük van kipróbálni tudásukat? Ha nem, akkor érdemes ezt a cikket elolvasni.

Ne töprengjenek sokat, az ország első születésnapi tortája a Madártej torta volt, Zila László munkájának az eredménye.

De hogyan kezdődött el ez az egész?  

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a kormány felkérésére a 2007. augusztus 20-i ünnepségre alkotta meg először az Ország tortáját. Azóta a Miniszterelnökség és az Ipartestület minden évben közösen írja ki a pályázatot, amely során az ország különböző pontjain található cukrászatok neveznek saját tortáikkal, azért, hogy a következő év augusztusáig ők, illetve kreációjuk viselhesse a megtisztelő címet.

2012-ben a versenybe bekapcsolódott a cukorbetegség terjedése ellen küzdő nonprofit szervezet, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány is. Így azóta a nonprofit szervezet és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete együtt írja ki, a Magyarország Cukormentes Tortája cím elnyeréséért a pályázatát.

Az induló versenyzőknek fehér liszt, hozzáadott cukor, mesterséges adalékanyag és tartósítószer nélkül kell elkészíteniük tortájukat. Céljuk nem csupán a cukormentes receptek és technológiák bevezetése a magyar cukrászatokba, hanem a figyelem felhívása az egészséges életmód fontosságára is.

Csak egy maradhat

A győztest több körös megmérettetés után választja ki a szakmai zsűri. Az első körben megkóstolják az anonim nevezett tortákat, és döntenek arról, hogy melyik is lesz az a 6 torta, amely a döntőben szerepel majd. A zsűri tagjai a második körben újrakóstolják a tortákat, és ha szükséges, akkor javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére. Az igazán mestert próbáló megmérettetés a döntőben következik, hiszen a tortákat helyben is el kell készíteniük a versenyzőknek.

2023 nyertese

Ez évben Lakatos Pál „Spicces füge respektus” nevet viselő tortájával ünnepelhetünk. A szigetszentmiklósi cukrász tortájáról azt tudhatjuk, hogy „mandulalisztes vajas joconde felvertből, lágy sóskaramellás mousse krémből és diós-karamellás ropogósból épül fel, mely kakaóbab töretet is tartalmaz. A tokaji aszús, meggyes fügezselé és az akácmézes tejcsokoládé tükörzselé teszik igazán különlegessé ezt az ízvilágot, melyet az akácmézes fehércsokis ganache és a diós sablé korong koronáz meg.

A torta nevében a „spicces” jelző a fügezselé bortartalmára utal, míg a „respektus” az alkotó tisztelgése tanítói és mentorai előtt. A tortát gyermekek is nyugodtan fogyaszthatják, mivel a készítés technológiája során az alkohol nem marad a süteményben.

Mentes változat

A mentes változat megalkotása Lawal-Papp Zsófiának köszönhető, illetve a makói Papp cukrászdának. A torta a „Kikelet” nevet viseli. És mit kell róla tudnunk? A győztes cukrász frissítő harmóniára törekedett a kreáció megalkotásakor. A tortát egy csepp fekete tea köré álmodta meg, áfonyával és egy leheletnyi levendulával alakította ki a tökéletes összhangot, melyet a vaníliás fehércsokoládé mousse és a gabonaliszt nélkül készült mandulás, citromos piskóta tesz teljessé. A „Kikelet” íz- és színvilága a tavaszi jókedvet, a természet újjáéledését idézi fel, mely a díszítésnél is megjelenik.

Háziverseny

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány ezen kívül 2012 óta meghirdeti a Magyarország Cukormentes Tortája Háziversenyt is otthonsütőknek, hobbiszakácsoknak és lelkes amatőr cukrászoknak.

A háziverseny célja olyan egészséges, alacsony szénhidrát- és energiatartalmú sütemény megtalálása, amely hozzáadott cukor és fehér liszt nélkül készül. Magyarországon ugyanis legalább másfél millió embert érint a diabétesz, számukra nem javasolt a hozzáadott cukrot tartalmazó édességek fogyasztása.

A 2023-as győztes Raffer Gabriella Almás gesztenyerózsája lett. A győztes édesség nem tartalmaz fehér lisztet és hozzáadott cukrot, kedvező szénhidrát- és kalóriaértékeinek köszönhetően a cukorbetegek étrendjébe is beilleszthető. Mivel az ajánlott alapanyagok listáját a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikusa hagyta jóvá, nemcsak cukorbetegeknek, hanem az egészséges életmód híveinek is szól, hamarosan elérhető lesz az alapítvány blogján.

(Fotók: Magyar Cukrász Ipartestület / Egy Csepp Figyelem Alapítvány)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

Ezért issza egyre több ember a kecsketejet!

2025. június 25. 11:10

Egyre több tejtermék készül kecsketej alapanyagból – nem véletlenül: tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető és sokoldalú.

Milyen károsítói vannak a fügének?

2022. október 29. 04:37

Milyen károsítói vannak a fügének, és mivel védekezhetek ellenük? Gyakori kezelés szükséges?

Mi károsítja a már megérett fügét?

2020. július 30. 13:26

Mi károsítja a már megérett fügét?

Hogyan lehet védekezni a darazsak ellen a fügénél?

2024. április 5. 04:37

Tavaly ellepték a fügét a darazsak, a terméseket károsították. Mit tehetek ellenük? Hogyan védhetem meg a termést?

Megoldások (majdnem) minden fügeproblémára

2024. július 22. 07:10

A füge, ha a talaj felett elpusztul (mert például túl hideg volt a tél), általában gond nélkül regenerálódik a gyökértörzsből.