Életmód, gasztronómia

Rengeteg dolgozónak gyűlhetett fel ólom a szervezetében – mostantól jobban védik őket

Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája

Az Európai Parlament 40 év után először fogadott el új határértékeket az ólomnak, és először a diizocianátoknak való kitettség elfogadható mértékéről.

Az EU-ban évente körülbelül 50–150 ezer munkavállaló van kitéve ólomnak és 4,2 millió munkavállaló diizocianátoknak. A tagállamok kormányaival már egyeztetett, és 589 igen szavazattal, 10 ellenében és 40 tartózkodással elfogadott új jogszabályok hatékonyabban védik a munkavállalók egészségét azáltal, hogy csökkenti az ezekre az anyagokra vonatkozó kitettség határértékeit.

Mindkét anyagot széles körben használják épületek felújítása során, valamint akkumulátorok és szélturbinák gyártásában, illetve elektromos járművek könnyebbé tételében. Az EU azáltal, hogy korlátozza ezeknek a vegyi anyagoknak való kitettséget, védi azokat, akik a zöld átállásban dolgoznak.

Az ólomra vonatkozó határértékek 1982 óta először frissítve

Az ólomnak való kitettség befolyásolhatja a nők és férfiak termékenységét és a magzat fejlődését. Emellett károsíthatja az idegrendszert és a vesét, illetve magas vérnyomást is okozhat. Az 1982 óta először frissített új határértékeket a jelenlegi értékek kevesebb mint egynegyedére csökkentették: a munkahelyi expozíciós határérték 0,03 mg/m3, a biológiai határérték pedig 15 µg/100 ml lesz.

Az Európai Bizottságnak öt éven belül felül kell vizsgálnia ezeket a határértékeket a szülőképes korú női munkavállalók jobb védelme érdekében, figyelembe véve a legfrissebb tudományos adatokat.

A diizocianátokra vonatkozó első határértékek

A diizocianátok károsak a munkavállalók egészségére, a munkahelyi asztma egyik leggyakoribb okozói, és allergiás reakciókat okozhatnak.

Az új jogszabály a diizocianátok foglalkozási kitettségi határértékét 6 µg NCO/m3-ben határozza meg (a maximális koncentráció, amelynek egy munkavállaló egy nyolcórás munkanap során ki lehet téve), rövid távú (azaz 15 perces) kitettség esetén pedig 12 µg NCO/m3-ben. Az Európai Bizottság 2029-ig felülvizsgálja ezeket a határértékeket.

Korábbi ólomkitettség

Számos munkavállaló több éven keresztül volt ólomnak kitéve, és a vérükben található ólom mértéke jóval az új határértékek felett halmozódott fel. Az ilyen dolgozók egészségének hatékonyabb védelme érdekében rendszeresen orvosi vizsgálatokat kell végezni annak megállapítására, hogy folytathatják-e az ólomnak való kitettséggel járó feladatokat.

A jelentéstevő szerint

Nikolaj Villumsen (Baloldal, Dánia) jelentéstevő elmondta: „Ma olyan kézzelfogható és konkrét eredményeket értünk el, amelyeket milliók fognak érezni. Nem minden nap tudunk jobb munkakörnyezetet biztosítani több mint négymillió munkavállaló számára. Mindez azt is megmutatja, hogyan tudjuk biztosítani, hogy a zöld átmenet társadalmilag igazságos legyen – ez igazi előrelépés a munkavállalók védelme érdekében.”

A következő lépések

A tagállamok kormányaiból álló Tanácsnak még formálisan jóvá kell hagynia a jogszabályt, mielőtt az az EU Hivatalos Lapjában megjelenhet és 20 nap elteltével hatályba léphet.

(Fotó: ogimenezs/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Levághatom a szomszédból átnyúló faágakat és akár el is tüzelhetem azokat?

2025. december 2. 09:10

Mit tehetünk azokkal az ágakkal, levelekkel, termésekkel, amelyek a szomszéd fájáról, bokráról potyognak át hozzánk? A válasz meglepő!

Virágmézek gyógyhatásai – melyik mire jó?

2025. december 2. 08:10

A virágmézek nemcsak édes finomságok, hanem természetes gyógyszerek is: minden mézfajta másképp segíti a szervezet működését és gyógyulását.

Öt étel, amely valóban életveszélyes lehet

2025. november 29. 07:10

Van öt olyan élelmiszer a világon, amelynél egyetlen hiba is végzetes lehet – mégis milliók fogyasztják nap mint nap.

Komposztálhatunk télen is, ha betartjuk ezeket az alapvető szabályokat

2025. november 23. 09:10

A szerves hulladék „eltüntetésének” megfelelő módszere a komposztálás. Ezt mindenki a meleg időhöz köti, pedig télen sem kell lemondanunk róla.

Kedvezhet az édesvízi halgazdálkodásnak az új uniós költségvetési ciklus

2019. március 8. 10:15

Az új uniós halászati politikáról szóló EP-jelentés tervezetéhez benyújtott módosító indítványoknak köszönhetően többek között 10 százalékkal bővült a halászati pénzalap költségvetése.

Az Európai Uniós források emelkedése várható a halászati ágazatban

2019. április 22. 08:37

Mintegy tíz százalékkal, közel 7,74 milliárd euróra emelkedhetnek a halászatra fordítható európai uniós források - jelentette ki Erdős Norbert európai parlamenti képviselő.

Európai Parlament: a mezőgazdaság és a kohéziós politika finanszírozását legalább a jelenlegi szinten kell tartani

2018. május 30. 14:33

A közlemény szerint az Európai Parlament állásfoglalásában vitatja az Európai Bizottság következő többéves költségvetési keretben javasolt számait.

Élelmiszerbiztonságot fokozó szabályt fogadott el az Európai Parlament

2019. április 18. 09:33

Az új szabályok biztosítják a forgalomba hozatali engedélykérelmeket alátámasztó tudományos tanulmányok jobb átláthatóságát, nagyobb jogbiztonságot nyújtanak az élelmiszeripar részére.