Életmód

Tüzeljünk helyesen!

MTI

Nagyrészt a helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért - hangsúlyozta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Rácz András a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szálló por miatt a hétvégén is több városban volt rossz a levegő minősége.

Ismertetése szerint a témában tavaly végzett közvélemény-kutatásból az derült ki: az emberek úgy vélik, hogy a szálló por (PM10 és PM2,5) nagyrészt az iparból és a közlekedésből származik. Pedig ezek valójában csak 25 százalékban „felelnek” a légszennyezettségért, mert nagyobb részt a lakosság okozza a szennyezést. A válaszadók 14 százaléka „bevallotta”, hogy hulladékkal is tüzel, miközben azt jogszabály is tiltja.

A közvélemény-kutatásból az is kiviláglott, hogy az emberek mintegy 25 százaléka szerint a légszennyezettség a legnagyobb környezetvédelmi probléma. A válaszadók úgy értékeltek, a kormánynak figyelemfelhívással, központi kormányzati tájékoztatással kell tennie a helyzet javítása érdekében – közölte az államtitkár.

Ezért is indították el a „Fűts okosan!” kampányt, amelynek célja a légszennyezettség csökkentése, valamint a fűtési költségek csökkentése. A www.futsokosan.hu oldalon egyebek mellett a helyes lakossági tüzelési módokról lehet tájékozódni.

Az államtitkár példaként említette a háztartási és a kerti hulladék égetésének tilalmát, de azt is elmondta, hogy farostlemezzel, laminált lapokkal sem szabad tüzelni. A szénnel tüzelők figyelmét pedig arra hívta fel: kerüljék a lignittel való fűtést, az ugyanis különösen veszélyes lehet az egészségre.

A kampányban országszerte szórólapokat is osztanak, abban az Országos Polgárőr Szövetség van segítségükre.

Rácz András azt is elmondta, hogy a levegő minőségének ellenőrzése infrastrukturálisan biztosított. Az Országos Légszennyezettségi Hálózat harminckét városban, 54 automata mérőállomáson méri a levegő minőségét. Ezen felül 138 manuális mérőponttal és 12 mobil mérőautóval végeznek méréseket. Ezen eredmények megtalálhatók a www.levegominoseg.hu oldalon – közölte az államtitkár.

Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke hozzátette: hamarosan két újabb automata mérőállomással bővítik a hálózatukat. Emellett 2020-tól további fejlesztések várhatók, amelyek nyomán még pontosabban meg tudják mondani, milyen légszennyező anyagok találhatók a levegőben.

Azt is kiemelte, hogy a légszennyezettség nagyban függ az időjárási viszonyoktól is. Most például, mivel meleg van, kevesebben fűtenek – jegyezte meg.

Azt mondta, bár vannak települések, ahol még mindig többször meghaladja a határértéket a légszennyezettség, mind a PM10, mind a PM2,5 országos, éves átlaga csökkenő tendenciát mutat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Marczell György Főobszervatóriumánál tartott eseményen mobil mérőautó segítségével mutatták be a levegő minőségének vizsgálatát és a mérési eredményeket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szelídgesztenye vagy vadgesztenye: melyik hatásos a molylepkék ellen?

2024. október 9. 11:40

A vadgesztenye termése különösen gömbölyded és kerek, míg a szelídgesztenye termése lapos és egyik oldalra kúpos.

A növényi tejek kizárólagos fogyasztása árthat a gyerekeknek

2024. október 8. 11:10

A növényi tejek a tehéntejhez képest kevesebb fehérjét és mikrotápanyagot tartalmaznak, hiánytüneteket, a növekedés visszamaradását okozhatják.

A vadgesztenye valójában mérgező, vigyázzunk vele!

2024. október 3. 09:10

A vadgesztenye az ősz talán legszebb termése, fontos azonban, hogy meg tudjuk különböztetni a szelídgesztenyétől. Mutatjuk, nem bonyolult.

Mióta esznek egyáltalán kutyahúst Dél-Koreában?

2024. szeptember 30. 14:40

Friss felmérés szerint az ország lakosságának 86 százaléka kevésbé szándékozik, vagy egyáltalán nem kíván kutyahúst enni a jövőben.

Savas eső és hatásai a talajra

2022. november 6. 08:37

A savas esők a környezet minden elemét befolyásolják, a felszíni vizeket, a talajvizet, talajt és a növényzetet. Akadályozzák a táplálékláncot és veszélyeztetik a biodiverzitást.

Hazánk 2030-ra eleget tesz az uniós légszennyezés-csökkentési követelményeknek

2019. február 20. 13:17

2011 óta 160 milliárd forint értékű ipari, közlekedési, mezőgazdasági és lakossági intézkedés járult hozzá a levegő minőségének javításához.

A főbb légszennyező anyagok csökkentik a beporzás hatékonyságát

2022. március 2. 04:36

A Readingi Egyetem kutatói voltak az elsők, akik természetes körülmények közt vizsgálták a főbb légszennyező anyagok hatását a beporzásra.

Porszennyezés okozta növénykárosodás

2016. október 6. 17:54

A porok okozta légszennyezés a növényeket közvetlenül és a talajon keresztül is károsítja.