Életmód, gasztronómia

Zablisztes csokoládé, az édes, de kevésbé bűnös élvezet

Agrofórum Online

Egy új tanulmány szerint kevesebb hozzáadott cukorral is finom lesz a csokoládé, ha egy részét zabliszttel helyettesítik.

A Penn State Egyetem kutatói egy vakteszten kóstoltattak zabliszttel készült, 25%-kal csökkentett cukortartalmú csokoládékat, amit a résztvevők ugyanolyan jónak, sőt, egyes esetekben jobbnak értékeltek, mint a hagyományos csokoládét. Az eredmények új lehetőséget kínálnak a cukortartalom csökkentésére, miközben a textúra és az íz megmarad.

A cukor nemcsak ízt, hanem tömeget is ad

„Megmutattuk, hogy a hozzáadott cukor mennysége jelentősen csökkenthető úgy, hogy azt a fogyasztók nem veszik észre, és a csoki íze nem változik – mondta John Hayes, a tanulmány társszerzője. – Le kell szögezni, hogy a csokoládé nem egészséges, inkább egy örömforrás, ám a cukor egy része helyettesíthető azon fogyasztók számára, akik kevesebb hozzáadott cukrot szeretnének fogyasztani.”

Hayes elmondta, hogy a csokoládé körülbelül fele cukor, a többi zsír és kakaó-szárazanyag, így a cukor mennyiségének bármilyen mértékű csökkentése drasztikusan megváltoztathatja a csokoládé textúráját és ízét. „A cukor adja a csokoládé édességét és tömegét. Ha elhagyjuk a cukrot, valami mást kell beletennünk, ami hasonló szerepet tölt be, különben a fogyasztók észreveszik a hiányát” – mondta Gregory Ziegler, a Penn State Egyetem élelmiszer-tudományi professzora és a tanulmány másik társszerzője.

Ziegler ötlete volt, hogy két különböző gabonafajtával, rizzsel és zabbal próbálják helyettesíteni a cukrot. Ezek finom szemcsés keményítőt tartalmaznak, tehát a termékben a szénhidrát, így a kalória mennyisége nem változik, de a felszívódás sebessége lassabb lehet.

A fogyasztók kifejezetten szerették a zablisztes csokit

Az első vakteszten az 50%-kal csökkentett cukortartalmú csokoládé elbukott, így a másodikon a zab- és rizsliszttartamú, 25%-kal csökkentett cukortartalmú csokoládék fogyasztói elfogadottságát hasonlították össze az 54%-os cukortartalmú normál csokoládéval. Minden résztvevő egy-egy kockát kapott, összesen három mintát, és arra kérték őket, hogy értékeljék az ízt, a textúrát és az édességet. A rizslisztes csokoládékat lényegesen kevésbé szerették, mint a normál csokoládét, a zablisztes minta azonban nem különbözött a kontrolltól – sőt, egyes esetekben valamivel jobbnak értékelték.

Az eredmények alapján tehát a csokoládéhoz hozzáadott cukor mennyisége 25%-kal csökkenthető, ezzel 13,5%-kal csökken az összes cukor mennyisége, ha zabliszttel helyettesítik. A zabliszt hozzáadása ráadásul nem befolyásolja érdemben a fogyasztói elfogadhatóságot.

A kutatók most azt tervezik, hogy a csokoládéiparban hasznosítják az eredményeket, amelyeknek köszönhetően új, cukorcsökkentett csokoládék készíthetők. „Nekünk kell alkalmazkodnunk a fogyasztókhoz – mondta Hayes. – 40 éve mondjuk, hogy a cukorbevitelt csökkenteni kellene, de hiába, mert az emberek azt esznek, amit megkívánnak. Emiatt nekünk kell alkalmazkodnunk, és ki kell találnunk, hogyan tehetjük egészségesebbé az ételeket, miközben megőrizzük a finom ízeket.”

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi legyen a barackkal? Tippek a kajszi otthoni feldolgozásához

2025. július 12. 16:10

A friss barack gyorsan romlik, de szerencsére sokoldalú gyümölcs: mutatjuk, hogyan és mire dolgozhatjuk fel a nyár egyik legnépszerűbb termését.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

Egy csepp Tisza-tó – Ahol sulyomból készítik a csokoládét

2023. január 26. 07:36

Habár közel 20 éve is van már annak, hogy Szabó István úgy döntött, ha törik-ha szakad, de ő megcsinálja a Tisza-tó csokoládéját, az ’Egy csepp Tisza-tó’ nevű csokoládé manufaktúrát mégis mindössze hét éve alapította meg.

Németországban csaknem 13 kiló csokoládét gyártanak fejenként

2022. december 27. 12:34

Akár Mikulás alakban, akár az adventi naptár apró meglepetéseként, klasszikus csokoládéként vagy pralinéként finom töltelékkel: a csokoládé nem csak ünnepekkor, advent idején népszerű.

Kellemetlen meglepetés: a csokoládé lényegesen drágább, mint tavaly

2024. december 28. 16:10

Márkától és mérettől függően a csokoládé Mikulások akár 50 százalékkal, a mézeskalács szívek 32 százalékkal, a dominócsokik 12 százalékkal drágábbak.

A svájci csokoládégyártók véget akartnak vetni a gyermekmunkának

2022. január 2. 09:36

Jó, hogy minden iparági szereplőnek fizetnie kell ennek leküzdése érdekében, mert így senkinek nincs versenyelőnye.