Gazdainfó
Gazdainfó

Az AKG zöldugarra vonatkozó tudnivalók

Az AKG zöldugarra vonatkozó tudnivalók

Agrofórum Online

A 2021-es AKG-ban résztvevőknek 2022. január elseje óta kell az AKG szabályainak megfelelően gazdálkodni, annak ellenére, hogy támogatói okiratot még nem kaptak.

Viszont sok dolgot előre el kell tervezniük, ilyen a zöldugar is. Ebben a cikkben az AKG-s zöldugarra vonatkozó előírásokat foglaltam össze.

A zöldugar fogalma a pályázati kiírás szerint: olyan, a kötelezettségvállalási időszak alatt fennálló állandó zöld növényi borítottság, amelyet legalább három faj – amelyből egy évelő szálas pillangós – vetésével alakítottak ki. A 2022-es támogatási év kivételével, zöldugar táblát csak olyan helyen lehet kialakítani és az Egységes Kérelemben bejelenteni, ahol a kötelezettségvállalás megelőző évében/éveiben is zöldugar kultúrát termesztettek és jelentettek be az Egységes Kérelmen, illetve az ellenőrzések folyamán is zöldugar kultúra került megállapításra. A zöldugart a kötelezettségvállalási időszak utolsó évében, július 30-a után lehet feltörni, a növényi részek talajba forgatásával.

Zöldugarra vonatkozó szabályok:

a) az ugaroltatás ideje alatt tilos műtrágya és növényvédő szer alkalmazása,

b) kaszálást vagy szárzúzást legalább 10 cm magas tarló hagyása mellett lehet végezni, legkorábban június 1-jén, amennyiben az MTÉT tematikus előíráscsoportban a legkorábbi kezelési időponti korlát másképp nem rendelkezik;

c) kaszálék a területről lehordható;

d) a zöldugart a kötelezettségvállalási időszak utolsó évében, július 30-a után lehet feltörni, a növényi részek talajba forgatásával;

e) a zöldugarként hasznosított területet tilos gazdasági haszonállattal legeltetni és magot fogni;

f) a pihentetett terület NEM vehető figyelembe zöldugarként

Kikre vonatkozik ez?

Akik bevállalták a vetésszerkezetben a 15% pillangós és 5% zöldugar előírást. Kiemelném, hogy az arányok között ÉS szerepel, tehát nem elég csak az egyiket, vagy csak a másikat megvalósítani.

Mindkét esetben elegendő a tavaszi telepítés, tehát pillangóst és zöldugart is idén tavasszal elég telepíteni.

Zöldugar tábla és az istállótrágyázás/zöldtrágyázás esete:

Amennyiben 2021.01.01-2014.12.31. között folyamatosan szálas pillangós van a területen, akkor a kötelező istálló/zöldtrágyázást nem kell elvégezni, mentesül a terület ez alól az előírás alól. Viszont ebben az esetben nem választhatta a termelő a plusz egy istálló- vagy zöldtrágyázás elvégzését.

Aki tehát a plusz egyet is vállalta, ott egyszer ezeken a táblákon is muszáj lesz elvégezni vagy az istállótrágyázást, vagy a zöldtrágyázást. Ezt utolsó évben a július 30-i feltörés után teheti meg a termelő, vagy első évben a zöldugar vetése előtt.

Ugyanez igaz a középmély lazításra is: ha vállalta, előtte, vagy utolsó évben, feltörés után lehet elvégezni.

Amennyiben vállalták mellé a kaszálásos előírásokat, akkor azokat ezeken a táblákon kell elvégezni, a vállalt előírások betartásával! (kaszálatlanul hagyott terület, madárbarát kaszálás).

Ha vállalták, a fémzárolt vetőmag használatát, akkor ezekre is vonatkozik. Ezt számlával és az azon feltüntetett fémzárszámokkal tudják majd ellenőrzéskor igazolni!

Az előírások és vállalások nem teljesítése súlyos szankciókat vonhat maga után, melyet a pályázati felhívás szankcióstáblázata tartalmazza.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg (szinte) minden, amit a gyephasználatról tudni érdemes

2024. április 17. 08:10

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság átfogó ismertetője a gyepek védettségéről és a gyephasználatra vonatkozó előírásokról minden érintett gazdálkodó számára nélkülözhetetlen információkat tartalmaz.

A magánterületen lévő fa kivágása is lehet engedélyköteles!

2024. március 12. 07:10

Településtől, önkormányzattól függ, hogy engedélyhez kötik-e a magánterületeken lévő fák kivágását. Érdemes tehát tájékozódni, mielőtt láncfűrészt, fejszét ragadunk.

Beindultak a szarvasrudlik, látványos videó is készült itthon

2024. február 27. 07:10

Minden évben felkerül egy-egy videó az akár több száz tagot számláló szarvasrudlikról. Nemrégiben Nagyatád közelében szelték át az elkerülőutat, amiről felvétel is készült.

Tovább folytatódik a földértékesítési program

2024. február 24. 10:10

Több mint 1300 darab, 10 hektárnál kisebb területű, állami tulajdonú földet kínálnak eladásra nyilvános pályázat útján a 2024. február 12-től folytatódó földértékesítési programban.

Zöldülő agrárpolitika - A KAP-reform hazai lehetőségei

2021. április 14. 11:15

A mezőgazdaság hosszú távon is fenntartható gazdaságossága kizárólag a természeti erőforrások és az ökoszisztémák védelmének figyelembevételével biztosítható.

Natural Force – a méhkímélő biostimulátor

2023. április 13. 15:09

Az intenzív gazdálkodást folytató termelők között a biostimulátorok használata ma már elfogadott gyakorlat, ugyanakkor az új AKG és AÖP nyújtotta kiemelkedő támogatás jelentősen hozzá fog járulni ennek a termékcsoportnak a további elterjedéséhez.

Megszülettek az AKG-támogatást érintő döntések

2022. március 24. 15:23

19 ezer támogatói döntés született a Vidékfejlesztési Program agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodási programjában – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön.

Fontos határidő közeleg az AKG-ban résztvevő termelőknek

2022. március 8. 08:48

A 2021-es Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés felhívása alapján, a támogatási kérelmet beadók már idén január 1-től a felhívás előírásainak megfelelően kell hogy gazdálkodjanak, akkor is, ha még nincs támogatói okiratuk.