Agrárhírek

Gazdainfó: elérkezett a nitrát adatszolgáltatás ideje

Agrofórum Online

Jön a Web-GN és a nitrát adatszolgáltatás beadási időszaka, változott a tanyafejlesztési program és a 2014-es és 2015-ös fiatalgazda pályázat is!

  • A baromfi állatjóléti támogatás kifizetési kérelme a harmadik negyedévre vonatkozóan január végéig adható be.
  • Változott a 2014-es és 2015-ös fiatalgazda támogatások A módosítás a lakcímre vonatkozóan és a főállásúvá válásban hozott enyhülést az érintetteknek. A módosítás a 2019. december 19-én megjelent Magyar Közlönyben érhető el.
  • Változott a tanyafejlesztési program is: a pályázati felhívásban előírt feltételek és a pályázatban vállaltak teljesítésére vonatkozó teljesítési határidő 2020. december 31-re módosult. A rendeletek módosításával kapcsolatos részleteket tartalmazó közlemény ide kattintva érhető el.
  • Megjelent a „Mezőgazdasági termelők EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozásának támogatása” című, vp3-3.1.1-19 kódszámú felhívás, amely a hivatalos pályázati portálon elérhető.
  • Erdőgazdálkodók figyelem! 2020-2021-ben újra lehet igényelni a fiatal erdők ápolásának támogatását! A támogatási kérelmet ismét be lehet nyújtani az alábbi ütemezés szerint:
  • 2020.02.01-től – 03.02-ig, 2021. 02.01-től – 03.02-ig. A teljes pályázati dokumentáció itt található. Ismét megnyitották az erdészeti gépberuházások támogatását is. A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló utolsó határnap: 2020. december 31-re változott. Értékelési határnapoknak a következő dátumokat határozták meg: 2019. december 31., 2020. március 2., 2020.április 2., 2020. június 30., 2020. szeptember30. A felhívás itt érhető el.
  • Jön a Web-GN és a Nitrát adatszolgáltatás beadási időszaka! Nitrát adatszolgáltatás határideje 2020. 01. 01. – 2020. 03. 31.; a Web GN benyújtás határideje 2020. 01. 01. – 2020. 01. 31.
  • Az anyatehéntartás-támogatásokhoz kapcsolódó szaporítási események bejelentési határideje: a támogatási évet követő év január 30. napjáig be kell jelenteni minden érintett szaporítási eseményt a NÉBIH Termékenyítési Rendszerébe.
  • Még egy hónap: Élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletének befizetési határideje 01. 31.
  • Az idén felhasznált gázolaj után a jövedéki adó visszaigénylés január 20-ától lesz beadható.
  • Ne feledjék, hogy tart a téli trágyázási tilalmi időszak! (február 15-ig; kalászosok fejtrágyája esetén február 1-ig)
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság, Villány is érintett

2025. július 3. 12:10

Megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége Villány térségében – a Nébih védekezésre figyelmeztet a szőlőkabóca ellen.

Konferencián emlékeztek meg Mathiász Jánosról, a szőlők fejedelméről

2021. december 5. 09:36

Az ünnepi megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának kertjében álló Mathiász János mellszobrot.

360 milliárd forint támogatást kapott az élelmiszeripar 2014-2020 között

2020. február 4. 13:06

A jövő az élelmiszeriparban is a termelékenység és a hatékonyság növelése, amelyhez az Ipar 4.0 és a digitalizáció számos új lehetőséget kínál.

Hatmilliárd forint kompenzáció a magyar kukoricatermelőknek

2024. január 11. 15:10

A háború és a szankciós politika miatt kialakult súlyos gabonapiaci zavarok következtében kárt szenvedett magyar gazdálkodók veszteségeinek enyhítésére összesen 5,9 milliárd forintos kompenzációs kifizetésre került sor a tavalyi év végéig.

Meghirdették az idei hungarikum pályázatot

2019. május 6. 08:46

A most megnyíló pályázat 220 millió forint keretet határoz meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására.