Gépinfo

A Case IH újdonságai az Investnél

Agrofórum Online

A cég standjának egyik büszkesége a Nemzetközi Termékfejlesztési Prémium Oklevében részesített CASE IH Puma 175 CVX traktor volt.

Nagy volt a forgalom az Invest Gépkereskedelmi Kft. standján az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon, ahol a Nemzetközi Termékfejlesztési Prémium Oklevélben részesített CASE IH Puma 175 CVX traktort is meg lehetett találni.

Az Invest Gépkereskedelmi Kft. 2002 óta a CASE IH mezőgazdasági gépek magyarországi vezérképviselete és importőre, ugyanakkor más gyártók széles körű termékpalettájának forgalmazásával, valamint gyors és pontos szervizhálózatával is vevői szolgálatában áll.

„Nagyon sok partnerünk keresett fel bennünket. Az utóbbi 13 év AgrárgépShow-ján részt vettünk, így jól meg tudjuk ítélni, hogy ez egy erős kiállítás volt, aktív érdeklődéssel, a látogatók nagy része is konkrét érdeklődéssel jött, és ha az ár és a műszaki tartalom megfelelő volt, akkor már a szerződéskötés is gyakran megtörtént” – tájékoztatta lapunkat Várkonyi Bence, kereskedelmi vezető.

A cég standjának egyik büszkesége a Nemzetközi Termékfejlesztési Prémium Oklevében részesített CASE IH Puma 175 CVX traktor volt.

„A CASE IH már nagyon régóta dolgozik azon, hogy milyen irányban tudná a mezőgazdasági gépek vonalán előremozdítani a hatékonyságot. A hajtómű az, ami jelenleg a leginkább módosítható. Ez teszi lehetővé, hogy ezzel a traktorral 0-tól 50 km/h-ig fokozatváltás nélkül lehessen dolgozni, és hogy a fogyasztás csökkenjen. A termelékenység pedig azáltal növelhető, hogy mindig megtalálható az az optimális sebességtartomány, amiben az adott munkaművelet a legkisebb üzemanyag-felhasználás mellett a legnagyobb hatékonysággal végezhető el” – mondta el Várkonyi Bence.

CASE IH Puma 175 CVX

A CASE IH 1842-es alapítása óta törekszik a gyors, hatékony és termelékeny munkavégzést elősegítő gépek gyártására. Ennek szellemiségébe illeszkedik a Puma is, amely kiváló fogyasztási értékeivel, nagy teljesítményű motorjával és számos teljesítményre – valamint üzemanyag-takarékosságra – vonatkozó extráival lett a 150-240 lóerős kategóriában termékkínálatuk kiemelkedő tagja.

Az egyik legkorszerűbb modellnek számító Case IH PUMA CVX állandóan változtatható áttételű sebességváltóval rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy a traktor alacsony üzemanyag-felhasználással dolgozhasson, hiszen a motor is jóval a megszokott fordulatszám-tartomány alatt működhet. Ez eredményezi az alacsonyabb üzemanyag-felhasználást, a hagyományos futóművel ellátott traktorhoz képest 8-10%-os megtakarítással. A CVX váltó alkalmazásával további hatékonyság, gazdaságosság és kényelem nyerhető, a MulticontrollerTM kartámasz, az ICP kezelőszerv panel és az AFS PRO 700TM érintőképernyős monitor pedig a traktor összes kulcsfontosságú funkcióját egy helyre csoportosítja.

A gépre már most lehet szerződni, szállítását az Invest nyár elején tudja teljesíteni.

Optum CVX

A Case IH termékpalettáján azonban az új Optum CVX modellcsalád az igazi újdonság. „Ez egy olyan hiánypótló méretű traktor, ami a meglévő Puma és Magnum szériák közé ékelődik, nem véletlen, hogy az Agritechnica kiállításon is díjazták.” – magyarázta a kereskedelmi vezető.

Nagy teljesítményű, kompakt, könnyen irányítható és kiváló teljesítmény-súly aránnyal bír. Új kialakítású motorháztetővel és hátsó sárvédővel, valamint csak ezen a típuson megtalálható lámpákkal rendelkezik. Fokozatmentes sebességváltója megbízhatóan kezeli és adja át a több mint 300 LE által generált vonóerőt. Lenyűgöző vonóerejét az új kialakítású első és hátsó tengely mellett a 2995 mm-es tengelytáv, valamint a 2,15 m átmérőjű abroncsok (pl. 710/75R42) segítik.

A viszonylag alacsony alaptömeg, a hátsó és első rudazat és a nagy teljesítmény segítségével az Optum CVX tökéletesen hidalja át a rugalmasság és a több funkció elvégzése iránti igényt, ideértve a nehéz első és hátsó művelő eszközökkel végzett feladatokat is. Rugózott fülkéje maximális kényelmet és optimális munkakörülményeket biztosít, a textil- vagy bőrbevonattal kapható üléshez pedig prémium kiegészítők (pl. elektromosan állítható kartámasz, ülésfűtés) is választhatók.

Hardi Alpha önjáró permetező

Az Invest standján kiállított HARDI ALPHA önjáró permetezőgépek megújult családja a korábbinál is nagyobb teljesítményt, megbízhatóságot és vezetési kényelmet nyújt.

Az új EcoDrive vezérlő rendszer az új Tier 3B 217 lóerős, vagy 245 lóerős motorokkal rugalmasabb teljesítményt, kisebb zajszintet és több mint 30 %-os üzemanyag-fogyasztáscsökkentést biztosít. Az összes funkció a vezetőfülkéből működtethető, és valamennyi permetezési és hidraulikus funkció is a jobboldalon elhelyezett, a vezetőüléssel és így a gépkezelővel is együtt mozgó SprayCenter kartámasz konzolról irányítható.

Az EvoCab vezetőfülke 3 oszlopos felépítése holtterek nélkül nyújt optimális kilátást, több mint 320° fokos szögben. Az alacsony zajszint és az automata légkondicionáló berendezés a permetezőgép kezelője számára a gépe teljesítményének általános optimalizálását teszi lehetővé.

Az Invest Gépkereskedelmi Kft. 14 éve vállal elkötelezettséget ügyfelei iránt, 2012-től országos értékesítői és szervizhálózattal, 7 területi központban szolgálva ki partnereit.

(Csomós Éva – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Hatékonyabb vetés, kényelmesebb ekeszállítás - Lemken újdongások az AgrárgépShow-ról

2020. február 26. 16:41

Két komoly technológiai újdonságot mutatott be a Lemken a közelmúltban – egyet a vetéstechnika, egyet pedig a szántás kapcsán.

Gépészet Videó

Mikrobiológiai készítmények szerepe, előnye az AÖP támogatásban

2023. február 2. 14:17

Az AGROmashEXPO agrárkiállítás idején a Magyar Talajvédelmi Baktérium -gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége szakmai kerekasztal beszélgetést szervezett.

Így látjuk az AGROmashEXPO-t – képekben

2023. január 25. 20:08

Január 25-én megnyitotta kapuit hazánk legjelentősebb agrárrendezvénye. Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow a hagyományokhoz híven idén is a HUNGEXPO területén rendezkedett be.

A szója a zöldítésen kívül is csábító a gazdáknak

2018. március 12. 19:39

A Karintia Kft. tapasztalatai szerint a szójatermesztésben nem lesz jelentős változás, a bioszójával kevesen fognak próbálkozni, a zöldítést pedig más módon oldják meg a termelők.