Gépinfo

A HORSCH először érte el a 402 millió eurós forgalmat

Agrofórum Online

A HORSCH Maschinen GmbH. 2018-ban 402 millió eurós forgalmával történetének legnagyobbját érte el. Ez már sorozatban a harmadik alkalom, hogy a német cég kétszámjegyű százalékos növekedést tud forgalmában elérni.

A 2017-es 358 millió eurós forgalom 12%-os növekedése számos tényezőnek köszönhető. Újabb jelentős beruházásokat eszközöltek minden telephelyen, illetve a szerviz, valamint a kutatás-fejlesztés területén. A HORSCH minden területen folytatja eddigi, ügyfélközpontú stratégiáját.

Ez a talajművelés és vetéstechnika területére éppen úgy igaz, mint ahogy elmondható a növényvédelemről és a betakarítási logisztikáról. Miközben egyre több fejlesztést végeznek el a gépeken, a technológiákat is egyre jobban az egyes piacok igényeire szabják. Ez a tökéletes szervizszolgáltatásokkal és a magasan képzett üzletkötők rendszerével párosítva ahhoz vezet, hogy az ügyfél, legyen a világ bármely pontján is, pontosan azt a gépet kapja, amely az ő konkrét igényeinek megfelel – legyen szó a talajkörülményekről, az ország vagy a klíma támasztotta igényekről, illetve a legkülönfélébb szükséges munkaszélességről.

Az export folyamatosan 81%-os, amelynél a németországi forgalom is növekedett. A kelet-európai országokba irányuló export értéke 50%, kiemelkedő értékesítési eredménnyel Ukrajnában. Nyugat-Európában a 2017-es évhez képest 35%-os forgalomnövekedés volt megfigyelhető. Ebben a térségben 2018-ban Franciaország, Anglia és a skandináv országok is rendkívüli mértékben fejlődtek. A maradék forgalom a világ többi részén értékesített termékekből tevődik össze, ahol az USA és Kína vette ki részét legnagyobb részben az eredményben. Ez folyamatosan és erőteljesen növekszik, amely például új piacok fokozatos fejlődésének, illetve Brazíliában a gyártás és az értékesítés elindulásának köszönhető.  Általánosságban elmondható, hogy minden termékkör értékesítése növekedett, s a növényvédelem, illetve a szemenkénti vetéstechnológia a piacon egyre jelentősebbé válik.

A novemberi Agritechnica kiállításon a HORSCH nem csak az egyes termékkörök újdonságait mutatja majd be.

A német cég a fókuszt első alkalommal helyezi a bio- és hagyományos gazdálkodás legjobb tulajdonságait ötvöző hibrid-mezőgazdaságra. Az ügyfelek tehát mechanikai állományápolással kapcsolatos, illetve további innovációkkal is számolhatnak. A nagyon ígéretes eredményekkel kecsegtető kísérletek, amelyeknek egy része a HORSCH saját kísérleti területein zajlanak, egészen a hannoveri kiállításra időzített piacra kerülésig zajlanak.

A társadalmi nyomás a mezőgazdaságot változásokra kényszeríti, melynek kapcsán a hibrid mezőgazdaság egy megoldás lehet. Sok ügyfél szemében a HORSCH, innovatív technológiái révén sokkal többé vált, mint csupán egy gépbeszállító. A német cég különböző szemináriumokon, illetve többek között a saját terraHORSCH magazin hasábjain agronómiai tudását is bizonyítja. Olyan technológiai megoldásokkal, mint például az applikációk, az Internet of Things (IoT – azaz tárgyak internete)-technológiák, vagy munkaminősége miatt a DLG teszt aranyérmével kitüntetett SingularSystem szemenkénti gabonavetés, a HORSCH egyre inkább az egészséges élelmiszerek modern és fenntartható előállításának véleményvezérévé és problémamegoldójává válik.

A munkatársak száma világviszonylatban 1600 fő.

Hogy a minden területen növekvő termékigényeknek megfeleljen, a HORSCH minden német telephelyét erőteljesen fejleszti – eddigi legnagyobb, 30 millió eurós értékben. Befejezték a teljesen új csarnok építését Ronneburgban, és a landaui növényvédelmi termékeket előállító gyár kapacitását csaknem megháromszorozták. A cég történetének legnagyobb beruházását Schwandorfban, a cég központjában eszközölték. Ezen beruházás értéke csaknem 23 millió euró.

Az egyre nehezebbé váló klíma-peremfeltételek, s főleg a szárazság miatt 2018-ban bizonyos piacokon kitűnően fejlődött a forgalom. A HORSCH cégvezetése azonban pontosan ezen nehézségek miatt prognosztizál 2019-re a mezőgazdaságigép-technológia területére újabb kihívásokat, még akkor is, ha az év kezdete pozitívan is alakult.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Sekélyművelés, vetéspontosítás - a Horsch újdonságai az Agritechnicán

2023. december 11. 14:10

A Horsch többek között a vetéspontosítás területén is egy új prototípust mutatott be az idei Agritechnica nemzetközi agrárgépészeti kiállításon. A Maestro vetőkocsikkal ellátott Solus 1047 vetőgép a vállalat új fejlesztése, mely tesztelése folyamatban van, de a sortávolság a megszokotthoz képest másképp alakul. Emellett a sekélyművelés területén is újított a gyártó...

A HORSCH új generációs erő- és munkagép fejlesztései

2021. szeptember 30. 06:38

A HORSCH mezőgazdasági munkagépeket gyártó, globális szinten intenzíven terjeszkedő vállalat idén a Regensburg melletti (schwandorfi) telephelyén szervezte meg sajtótájékoztató, melyen számos külföldi szakember kapott lehetőséget a felfutó termékpaletta megismerésére.

A Horsch is beszáll a roboterőgép-fejlesztésbe

2021. március 15. 03:36

A hírek szerint a Horsch cég is beszáll a roboterőgépek fejlesztésébe.

A HORSCH megújította a Maestro családot a CV és RV termékvonallal

2019. július 26. 10:23

Az új Maestro CV legfontosabb műszaki jellemzője a lehetőség, hogy vagy egyetlen központi tartály használható a vetőmaghoz és műtrágyához, vagy – mint ahogy korábban is –, egy nagy műtrágyatartályt és különálló vetőmag-tartályokat is lehet használni. A vetőegység rögzítése rugalmas, hogy a sorok számát és távolságát változtatni lehessen.