Gépinfo

A Kühne is nyit az ultrasekély és forgatás nélküli talajművelés felé

Agrofórum Online

A mosonmagyaróvári Kühne Zrt. régi kiállítónak számít a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényen. Az 1856-ban alapított vállalat részben „kötelességének” is tartja, hogy minél több hazai gazdával teremtsen személyes kapcsolatot, amire az ilyen kiállítások jó alkalmat teremtenek.

A standjukon kétféle talajlazítót is láthattunk, az egyik egy könnyített kivitel volt, kisebb lóerő-kategóriájú traktorokhoz, míg a nagyobb, robusztusabb verzióhoz már elkelnek a 250–400 LE-s erőgépek.

Elhozták a klasszikus nehéztárcsájukat is, amely – talán túlzás nélkül állítható – lényegében minden magyar gazdaságban megtalálható. A gazdák kérésére függesztett elmunkálóval is felszerelték a rögtörés, a talaj megfelelő lezárása érdekében. Nehéztárcsából a 9,2 méter munkaszélességű a legnagyobb.

A Kühne palettáján pár éve szerepel a rövidtárcsa, amelyből a legnagyobb, 7 méteres változatot hozták el Mezőfalvára, bár létezik belőle 5 és 6 méteres kivitel is. A két sorban elhelyezett tárcsalevelek 610 mm-es átmérővel rendelkeznek, és nagy tömegű szármaradvánnyal, kukoricában is érdemi munkát tudnak végezni.

„Egyedi megoldás, hogy óriási, 1350 mm a távolság a két tárcsasor között, hogy legyen helye a föld, a szármaradványok áramlásának, ne duguljon be a gép. Középen a futómű helyezkedik el, hátul pedig a hidraulikusan állítható lezáró henger, amely többféle kivitelben is elérhető. Mivel a 7 méteres rövidtárcsa már 8 tonna tömegű, ezért 300 LE fölötti traktor szükséges hozzá” – ismertette Rákász Géza marketing osztályvezető.

Aki a kiállítás idején abban bizakodott, hogy a felfelé mozduló terményárak az aratás környékén talán megmozdítják a hazai géppiacot is, mert ők is érzik, hogy a gazdák jelenleg kivárnak a beruházásokkal. A Kühne a közeljövőben gépújdonságokkal is jelentkezik majd, mégpedig az ultrasekély, illetve forgatás nélküli talajművelés felé fordulva, ami napjainkban gyorsan terjedő trendnek tűnik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Kühne: továbbfejlesztett rövidtárcsa, amit lehetetlen eltömíteni

2024. február 4. 09:10

A klasszikus terméknek számító nehéztárcsa mellett rövidtárcsát, lazítót, kompaktort és különféle lezáró hengereket mutatott be a Kühne a január végi AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon.

Talajművelő gépek a gazdák véleményére támaszkodva - Lemken és Farmet újdonságok az Andest Gépshow-n

2019. augusztus 21. 07:33

Augusztus 2-án Farmet és Lemken talajművelő eszközök lepték el a Fejér megyei Lajoskomárom határát, ahol az Andest-2005 Bt. tartotta meg immáron hagyományos, nagyszabású szántóföldi gépbemutatóját.

Gépészet Képgaléria Videó

Gépkínálat és újdonságok a MANDAM-tól

2022. július 13. 11:37

Mindenre van jó megoldásunk gazdaságosan üzemeltethető gépekkel.