Gépinfo

Az Agro-Békés lett a CASE IH kizárólagos hazai forgalmazója

Agrofórum Online

„Az elmúlt évek eredményes együttműködése alapján a CASE IH menedzsmentje az Agro-Békés Kft.-t nevezte ki a márka kizárólagos magyarországi forgalmazójává” – hangzott el az AGROmashEXPO második napján tartott hivatalos sajtótájékoztatón. Az együttműködést Harald Boitllehner, a Case IH közép-kelet európai kereskedelmi igazgatója és Grósz Gábor, az Agro-Békés Kft. igazgatója tudatta az agrármédia képviselőivel.

A fennállásának 175 éves évfordulóját ünneplő CASE IH az idei évben tovább erősíti magyarországi piaci pozícióját. Ezzel az üzleti filozófiával egyeznek az Agro-Békés Kft. törekvései is, a cég ráadásul 2013 óta remek partnernek bizonyult. Épp ezért a jövőben a békéscsabai székhelyű magyarországi forgalmazó is jelentős fejlesztéseket végez.

„Múlt év végén elkészült saját RTK-hálózatunk, amellyel a saját ügyfeleinken kívül bárki számára tudunk szolgáltatást nyújtani. Emellett 2018-ban két telephely megnyitását is tervezzük, amelyek személyzeti gyarapodást is vonnak maguk után” – erősítette meg a cég terveit Grósz Gábor.

„Ma, amikor az európai és a hazai piac jelentős átrendeződésének idejét éljük számos gyártó kereskedelmi hálózatában, a CASE IH üzenete még mindig egyszerű: stabilabbak és erősebbek vagyunk, mint valaha, bővítjük eszköztárunkat és lehetőségeinket, és az elkövetkezendő éveket is a termelők legmagasabb színvonalú kiszolgálására szánjuk” – nyomatékosította a CASE IH üzletpolitikáját Harald Boitllehner.

Az év legrangosabb szakmai kiállításán, a jelenleg zajló AGROmashEXPO-n az Agro-Békés Kft. a CASE IH teljes termékpalettáját bemutatja standján, ezzel is jelezve az előttük álló időszak dinamizmusát.

Termékek terén a figyelem középpontjában a kiállítás rangos díját, a Nemzetközi Innovációs Különdíjat is kiérdemlő új Luxxum traktor áll. A sorozat modelljei 99, 107 és 117 LE teljesítményt képviselnek, és a IV. számú károsanyag kibocsátási normákat is teljesítik. A 32/32 powershift teljesen automata sebességváltóval szerelt gép kényelmét az opcióként kérhető első tengely és fülkerugózás biztosítja. A Multicontroller kartámasz még kényelmesebb használatot kínál a homlokrakodóhoz tartozó joystick beépíthetőségével.

„Biztosak vagyunk abban, hogy a számunkra igen fontos magyar piacon a legmegfelelőbb kereskedelmi partnert választottuk, akivel képesek leszünk a legjobb termékeket és szolgáltatásokat kínálni a magyar termelőknek” – indokolta a CASE IH döntését a márka közép-kelet európai kereskedelmi igazgatója, Harald Boitllehner, az együttműködést január 26-án hivatalos bejelentő eseményen.

(Csomós Éva – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

2025. április 15. 15:29

Ragadós száj- és körömfájás miatt elmarad a 2025-ös NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow mezőfalvi rendezvénye.

Sekély művelés 12 méteren: AMAZONE TopCut 12000-2T

2025. április 12. 16:10

Az AMAZONE TopCut 12000-2T, egy 12,1 m munkaszélességű kombinált aprítóhenger, rugalmasan alkalmazkodik a különböző növénykultúrákhoz.

46 ezren nézték meg a kiállítást

2019. január 27. 10:17

A zord téli időjárás ellenére csaknem 46 ezer látogatója volt az idei AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításoknak.

Gépinfo Képgaléria

Gazdainfó: tovább terjed a madárinfluenza; januári határidők és Agromash

2020. január 19. 04:38

A Gazdainfó rovatunk cikkéből tájékozódhat a madárinfluenza terjedéséről és a gazdákat érintő aktualitásokról, fontos közelgő határidőkről.

Lemken újdonságok az AgrárgépShow-n - Rubin 10 rövidtárcsa és Diamant 16 eke

2019. február 3. 15:58

A Lemken 2019-ben is bemutatta Budapesten a legújabb talajművelő gépeit. Az ősszel Franciaországban debütáló eszközöket a magyar gazdálkodók az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon járhatták körbe.

Mindent az emberek mozgatnak

2020. január 28. 05:47

Bár egyre több szegmenst hat át a digitalizáció, de továbbra is az emberek mozgatnak mindent, akiknek a munkájára, szaktudására a jövőben is szükség lesz.